Szigorúbb feltételeket támasztott a hatóság az EcoPro debreceni üzemével szemben

2024.12.04. 06:10
Még szigorúbb feltételeket támasztott a hatóság a katódokat gyártó dél-koreai EcoPro debreceni üzemével szemben. A kibocsátási határértéken túlmenően a monitoring esetében is szigorítottak, továbbá a megelőzés elvére is figyeltek.

Mint arról beszámoltunk, 2023 áprilisában tették le az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben.

A cég az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozik, és a tervek szerint 2025-ben szeretnék elkezdeni a tömegtermelést a Déli Gazdasági Övezetben.

A Dehir.hu most arról számolt be, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal honlapján közzétett dokumentumok szerint a környezetvédelmi hatóság figyelemmel volt a határértékek megállapításakor a megelőzés elvére, valamint az ipari parkban már engedéllyel rendelkező gyárak kibocsátásaira, illetve a felülvizsgálati dokumentációban ismertetett elérhető legjobb technikára és a bemutatott kibocsátási adatokra egyaránt.

A monitoring esetében is szigorított a hatóság, ugyanis a nem hőtermeléssel összefüggő és a hőtermeléssel összefüggő pontforrások esetében is gyakoribb méréseket írtak elő.

Szigorú levegős kibocsátási határérték és zajkibocsátási határértékeket is előírtak a hatásterületen és a mezőgazdasági területeken álló védendő épületek esetében is.