Jönnek a kínaiak, és hozzák az álomfizetéseket: magyarok tömegei kezdtek kínaiul tanulni

2024.12.29. 17:44
A kínai BYD szélsebesen terjeszkedik Magyarországon, három új márkakereskedéssel bővül a hálózat, miközben a szegedi gyár 2025 második felében már meg is kezdheti a termelést. Az új üzem több ezer munkahelyet teremt, és kiemelkedő bérezést kínál, jelenlegi árfolyamon számolva hozzávetőleg átlagosan havi 740-820 ezer forintot.

Korábban megírtuk, hogy költséghatékonysági okokból és az Európai Unió új, a kínai elektromos járművekre vonatkozó vámtámogatásának elutasítása miatt szóba jöhet, hogy Magyarországra költöztesse európai központját a BYD autógyár. Ezt egyelőre nem erősítette meg a vállalat.

Az viszont biztos, hogy a szegedi gyár 2025 második felében már meg is kezdheti a termelést.

Bár a kínai autómárkák jelenléte hazánkban még korlátozott, mégis dinamikus növekedésével és új beruházásaival a BYD hamarosan meghatározó szereplővé válhat a magyar piacon.

Sok ezer munkahely, kiemelt bérezés várható

A BYD lendületesen terjeszkedik Magyarországon, a szegedi gyárral párzuhamosan három új márkakereskedéssel bővül a hálózat. Az új szalonok – a BYD Győr AutoWallis, a BYD Pécs Schneider Autóház és a BYD Szeged Duna Autó – 2025 első negyedévében nyitják meg kapuikat.

Mint az Economx elemzésében is olvasható, Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója a budapesti aláírási ceremónián arról beszélt: jó úton járnak, hogy teljes országos hálózattal rendelkezzenek Magyarországon, hamarosan pedig újabb márkakereskedésekkel bővül a kínai autógyártó hálózata.

A BYD 2023-ban jelentette be, hogy óriásberuházást indít Magyarországon.

A Szegeden épülő gyárban mintegy 10 ezer embert foglalkoztatnak majd.

A vállalat első európai üzemében teljes mértékben elektromos meghajtású járműveket és plug-in hibrideket fognak gyártani, amik mentesülnek a Kínában gyártott elektromos járművekre kivetett uniós vámok alól.

Az Európai Bizottság adatai szerint a Kínában gyártott elektromos autók eladása a 2020-as 3,9 százalékról 2023 szeptemberére 25 százalékra növekedett. A BYD a gyártás felfuttatását 2025 végén kezdi meg. Az első két modell, amelyet gyártani fognak, a Dolphin és az Atto 3 lesz. A szegedi gyárba már meg is kezdődött a munkaerő felvétele:

A cég 1800-2000 eurós (740 ezer-820 ezer forint) átlagbért kínál dolgozóinak.

Erről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszélt november végén egy lakossági fórumon, ahol összehasonlításként kiemelte, hogy a kecskeméti Mercedesben átlagosan 1600 eurót fizetnek.

Több százan kezdtek kínaiul tanulni

A szegedi fiatalok közül sokan Budapesten, a Dunántúlon vagy külföldön kénytelenek munkát vállalni, mert – ahogy többen is elmondták – a Dél-Alföldön nem kapnak megfelelő ajánlatokat. A cég szegedi beruházásának már a híre is felpezsdítette a munkaerőpiacot.

Mint korábban megírtuk, jelenleg is számos pozícióra keresnek munkaerőt, így például mérnöki, raktározási vagy logisztikai álláshelyekre is várják a jelentkezőket. A BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja majd meg.

Kapcsolódó

Budapest után Csongrád-Csanád vármegyében van a legtöbb kínai befektetés. A legjelentősebb kínai beruházás a szegedi BYD e-autógyár, amelynek nyitását 2025 végére ígérték. A másik egy hongkongi hátterű cég, amelyik egy 65 millió euró értékű beruházás keretében nagy kapacitású alumíniumitaldoboz-gyárat hoz létre Makón. A gyárban – ahol a tervek szerint évente egymilliárd alumíniumdobozt gyártanak – hamarosan megindulhat a termelés.

Nem csoda, hogy Csongrád-Csanád vármegyében az oktatási intézmények folyamatosan hangolják át a tantervüket: az angol mellett az egyik legnépszerűbb idegen nyelv a kínai lett.

A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete idén szeptembertől már 10 általános és középiskolában teszi lehetővé, hogy az egyetemi nyelvoktatás mellett a diákok kínaiul is tanulhassanak.

Összesen körülbelül 430 általános és középiskolás tanul kínai nyelvet Szegeden tanórai vagy szakköri foglalkozás keretein belül. Ez a szám, a Covid-járvány után évről évre ismételten növekszik. Ennek köszönhetően a kínai nyelv az angol után a legpreferáltabb nyelvek között van

nyilatkozta az Indexnek Zoltai Alexandra. A szegedi Konfuciusz Intézet nemrég leköszönt vezetője úgy véli: Csongrád-Csanádban a kínai befektetéseket már megelőzte a vármegye nyitottsága.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

3 órája

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53