Árat emel a Telekom, ennek nem fognak örülni az ügyfelek
A Magyar Telekom a társaság a BÉT oldalán csütörtökön közölt információk szerint április 1-től a tavalyi inflációval korrigálja az általános szerződési feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havi díjait.
Azt írták ugyanakkor, hogy a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak.
A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek áprilisban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig májusban kapják meg – tájékoztat a vállalat.
Mint korábban írtunk róla, tavaly év elején többek között a Yettel és a Vodafone is bejelentette, hogy éves inflációkövető díjkorrekciót terveznek. Erről részletesebben alábbi cikkünkben írtunk.
Bejelentette a Yettel: az infláció miatt emeli a szolgáltatások árát
A vállalat követte a Telekom és a Vodafone példáját.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
tegnap, 18:23
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
tegnap, 10:27
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Mindeközben
Ritkán látott, 17 éves lányával érkezett Jennifer Lopez egy Boadway-premierre
tegnap, 09:10
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47