Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében
További Gazdaság cikkek
-
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
- Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
- Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
- Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
- A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A rendőrséget azután kereste meg a lap, hogy a Fővárosi Főügyészség pénteken megerősítette, hogy az ÁSZ feljelentése nyomán elindult az ügyben az eljárás.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Állami Számvevőszék által tett feljelentés alapján eljárást folytat hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt
– áll a válaszban, amit a 444-nek küldött az ORFK. A hűtlen kezelés miatti nyomozás új fejlemény az ügyben. Mint arról korábban beszámoltunk, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a jegybank ügyeiben feljelentést tett az ügyészségen a Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a PADME átvilágítását követően. Az ÁSZ szerint az egykor 266 milliárd forintos tőkével induló alapítvány vizsgálata után vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja merült fel.
Felderítési szakaszban van a nyomozás
Mint ahogy azt az Indexen olvashatták, a Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül több száz milliárd forintot fektetett be a korábbi jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám. Az alapítványok vagyonkezelésére létrehozott céghálózat még Varga Mihály megérkezése előtt saját irányítása alá játszott át cégeket.
Az ÁSZ már korábban is vizsgálta az ügyet, azonban Varga Mihály megérkezésével ez felgyorsulni látszik, mivel egy mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el.
Varga Mihály mozgásba lendült: csontvázakkal teli szekrényeket nyitogat ki
Minden területre kiterjedő vizsgálat veszi kezdetét.
A számvevőszék a 24.hu megkeresésére korábban közölte, hogy a vagyonkezelést, a befektetéseket
egy lényegében átláthatatlan, a valós vagyon értékelését szinte ellehetetlenítő, közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló gazdasági társaságok és magántőkealapok által alkotott cég- és befektetési struktúrán (Optima-csoport) keresztül hajtotta végre.
A jelentés szerint ebből sok milliárd forint Matolcsy György fiának környezetéhez, Matolcsy Ádám baráti társaságához került. Most pedig már hűtlen kezelés miatt nyomoz az ORFK.
A rendőrség az üggyel kapcsolatban mást nem közölt, mint írták: „A nyomozás érdekére való tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni.” Az ügyészség is csak annyit írt, hogy a jegybank gazdálkodásáról lefolytatott számvevőszék-vizsgálat megállapításai alapján indult nyomozás „felderítési szakban van folyamatban”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
1 órája
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
47 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
1 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
16 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
4 órája
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
4 órája
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
1 órája
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
3 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45