Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

2025.03.25. 13:56
A legfrissebb adatok szerint tovább mérséklődtek az árak, átlagosan 17,7 százalékkal lettek olcsóbbak az árréscsökkentett élelmiszerek – osztotta meg kedden Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Ezt az árcsökkenést az árrésstop hatásának tulajdonítja. Az Agroinform pedig jelezte, hogy húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az élelmiszerhez, amiben szintén szerepet játszott az árrésstop.

Hétfőn jeleztük, hogy az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent, különösen a tejfölök, joghurtok és margarinfélék esetében. Ugyanakkor voltak olyan termékek is, amelyek drágultak, amit egyes esetekben akciók lejárta vagy beszállítói áremelések okozhattak.

A fogyasztói árak emelkedése a januári magas szint után februárban sem lassított. A lakosság leginkább az élelmiszerárakon keresztül érzi a bőrén az inflációt. Mivel februárban az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, március 11-én Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy 30 élelmiszer-kategóriára árkorlátozást vezetnek be, ezen belül rengeteg termék megtalálható – ennek részleteiről az alábbi cikkünkben írtunk.

Nagy Márton: Működik az árréscsökkentés

„Működik az árréscsökkentés! A legfrissebb adatok szerint tovább mérséklődtek az árak, átlagosan 17,7 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett élelmiszerek!” – osztotta meg a legfrissebb számokat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán kedden.

Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az élelmiszerhez, amiben segített az árrésstop.

Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője szerint a most tapasztalható 85–90 forint közötti átlagár lesz jellemző húsvét környékén is. „Az árrésstop a tojás bolti árában összességében egy számjegyű árcsökkenést okozott” – tette hozzá.

A szakértő szerint a piaci folyamatok most arra utalnak, hogy a következő hetekben nem lesz számottevő árváltozás.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

46 perce

  • Gazdaság
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél

Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél

Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.

2 órája

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.

1 órája

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.

13 perce

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

3 órája

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

2 órája

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

5 órája

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

2026-ban megjelenő memoárjában mesél a részletekről.

3 órája

  • Címlapon
Negyven évet kapott, de hamarabb szabadulhat a móri mészáros

Negyven évet kapott, de hamarabb szabadulhat a móri mészáros

Weiszdorn Róbert lelkészként képzeli el a szabad életét.

21 perce

  • Címlapon
Hollywood apucija meghódíthatta Jennifer Aniston szívét

Hollywood apucija meghódíthatta Jennifer Aniston szívét

A rajongók oda meg vissza vannak a boldogságtól.

2 órája

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

Neked ajánlott