Csúnya, de jó, hogy a magyarokra pirítottak
A Bank of America Merrill Lynch bank londoni közgazdászai szerint az, hogy újraindulhat ellenünk a túlzottdeficit-eljárás „nem néz ki jól, de valójában pozitív”.
A bank szerint ugyanis a túlzottdeficit-eljárás fenyegetése a legerősebb ösztönző a magyar költségvetés rendben tartására, írja az MTI.
Kedden ugyanis azt közölte az Európai Bizottság, hogy nem hiszik el a magyar kormány költségvetési számait, és újraindulhat 2015 tavaszán a túlzottdeficit-eljárás, ha Magyarország nem tesz pótlólagos intézkedéseket. A forint a hírre zuhanni kezdett.
Korábban már a KFIB is jelezte, hogy ugyanazt csináljuk, mint 2011-ben: először irreálisan magasnak tervezzük a növekedést, majd ehhez számolunk költségvetést bármiféle érdemi kiadáscsökkentés nélkül. Amikor pedig belesülünk a félreszámolt költségvetésbe, akkor kapkodva kell megszorításokat hozni.