Még több tranzakciós adót szednének be

2016.11.17. 08:42

Az állam a hitelezés felerőltetésével tenne szert több tranzakciós adóbevételre, áll a gazdasági bizottság módosítási javaslatának indoklásában a Világgazdaság szerint.

Az illetéknek hívott tranzakciós adónkat ugyanis a kölcsön folyósításakor is megfizetik az érintettek,  és akkor is, amikor folyamatosan törleszt az ügyfél. Az idén kicsit több mint 200 milliárd forint bevételre számít a költségvetés ebből az adóteherből.

Most annyi az ötlet, hogy azok a bankok, akik a két évvel ezelőtti hitelállományukhoz képest legalább ötödével több hitelt szórnak ki, azoknak különböző feltételekkel egy kis része levonható  legyen.

Feltételek

A pénzügyi szolgáltatásból eredő ügyfélkövetelés-állomány növekedésének a 0,6 százaléka lenne levonható. De ez ne mlehet több, mint az adott adóévben fizetendő tranzakciós adó 80 százaléka, vagy 300 millió forint. Így ez csak kis bankok kedvezménye lehet.

 A feltételek viszont a kis, 250 milliárd forintnál kisebb hitelállományú bankoknak kedveznek.  Például a maximális kedvezményhez elég, ha két év alatt 50 milliárddal nő egy bank hitelállománya bármilyen módon.

Mondjuk a számottevőbb bankoknak 300 millió forint nevetségesen kis összeg. AZ OTP csoport például tavaly csak tranzakciós adóban 45 milliárdot kellett, hogy leadjon a kormánynak.

 Az olyan cégek nyerhetnek így, amelyeknek egyébként is gyorsan nő a hitelezése, mint akár Matolcsy unokatestvérének, az MNB által feltápolt viszonylag új bankja.