![Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/mashogyan.png)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=yhgpgnokkm&fastid=bbigxhzahufvybjhhkdlwpeofsko&nc=0)
Az utóbbi időben a bérek gyors növekedése mögött az egyik legfontosabb hajtóerő a magyar munkaerő évek óta tartó külföldre vándorlása, ami növeli az országban maradó munkaerő iránti keresletet, ezzel együtt pedig a béreket is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján 2015 végén a feldolgozóiparban, az egészségügyben, a szállításban, az építőiparban, illetve a turizmusban és vendéglátásban volt a legnehezebb munkaerőt találni.
Ezek az iparágak egyébként a szállítás kivételével pont megegyeznek azokkal az iparágakkal, amikben a legtöbb magyar munkát talált Angliában az MTA nemrég megjelent Munkaerőpiaci Tükör 2015 című kiadványában megjelent egyik tanulmány alapján (a tanulmány szerint a kereskedelemben is sok magyar talált munkát, ami a hetedik munkaerőhiány által leginkább sújtott iparág volt 2015 végén).
Egy korábbi, 2014-es kutatásból az is kiderült, hogy Közép-Magyarországhoz képest minden régióból többen vándoroltak ki, különösen a Dél-Dunántúlról, Dél Alföldről és Észak-Magyarországról. Kíváncsiak voltunk, hogy hogyan alakultak a kivándorlás által leginkább érintett iparágakban a bérek regionális lebontásban, ezért elkértük a Fizetések.hu novemberi adatait, és térképen ábrázoltuk a különbségeket.
A kivándorlás által érintett szakmák közül a feldolgozóiparban lehet a legnehezebben munkaerőt találni, és az öt vizsgált iparág közül itt voltak novemberben a legmagasabb fizetések. Budapesten voltak a legmagasabbak a fizetések, átlagosan 370800 forint bruttót keresett egy átlagos alkalmazott a feldolgozóiparban novemberben. Az autógyárak és a határ közelsége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a fővárost Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom követte bérek tekintetében a listán.
A legrosszabbul Tolnában, Somogyban, Csongrádban és Bács-Kiskun megyében kerestek a feldolgozóiparban dolgozók. Hasonló egyébként a fizetések regionális eloszlása az egészségügyben, ahol szintén Budapest vezet csaknem 250 ezer forintos bruttó havi fizetéssel, de Vas, Zala és Veszprém is kiemelkedik a többi megye közül 220-230 ezer közötti havi bruttóval. Ezeken a megyéken kívül még Pest, Heves és Győr-Moson-Sopron is még a viszonylag jó bérszinttel bíró megyék közé tartozott.
A legrosszabb fizetések az egészségügyben Nógrád megyében vannak, ahol csak havi 172 200 az átlagos bruttó, de Szabolcs-Szatmárban vagy például Békés megyében is elég rosszul keresnek az országos átlaghoz képest az egészségügyben dolgozók.
Ugyanez a trend már nem látszik a kereskedelemben, ahol az utóbbi időszakban talán a legnagyobb mértékben nőttek az fizetések. A kereskedelemben is Budapest áll a lista élén (325 900 forintos bruttóval), ebben az iparágban sokkal kisebbek a különbségek a megyék között.
Pest, Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyében is 230-240 forintos bruttó fizetést lehetett megkeresni novemberben. A lista alján itt is Nógrád megye van 165 ezres bruttóval.
Az építőiparban is kisebbek az eltérések fizetésekben az egészségügyhöz vagy a feldolgozóiparhoz képest, és itt az figyelhető meg, hogy az ország keleti és nyugati részén, illetve a közepén magasabbak a bérek. Itt is kiemelkedik Budapest és Pest megye, de Győr-Moson-Sopron megyében is 260 ezer körül van a havi bruttó, ami a második legjobb átlagnak számít az országban.
A keleti határ mellett, például Szabolcs-Szatmár-Beregben majdnem ugyanakkora az átlagfizetés, mint Vas és Zala megyében, ami azért is érdekes, mert az építőiparban a munkaerő nagy része tud nyelvtudás híján is magasabb bérszínvonalú országokban dolgozni, ami alapján inkább az lenne logikus, ha nyugaton ennek az eredményeképpen magasabbak, keleten pedig alacsonyabbak legyenek a bérek (mivel az Ukrajnából érkezők lenyomják a béreket, míg a nyugati határ mentén a magyarok hiánya felviszi a fizetéseket).
Ha az építőipart regionális eloszlás szempontjából egyenlő iparágnak számít, akkor a turizmus ennek pont az ellentéte, viszont itt Budapest még az átlagosnál is jobban kiemelkedik havi 225 400 forintos bruttóval, amit Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megye követ 181 ezer forint körüli havi bruttóval.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
7 perce
4 órája
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.
február 6., 08:12
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
6 órája
7 órája
8 órája
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.
február 6., 10:19
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19
Itt a teljes lista.
3 órája
15 órája
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
59 perce
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája