Autóipari beszállítók a tönk szélén

2009.05.19. 15:50

Világszerte fogyatkoznak az autóipari beszállító cégek, megrendeléseik elapadása miatt. A megkérdezett 120 autóipari beszállító cég vezetője szerint a jövő év végéig az ágazatban tevékenykedő, mintegy négyezer - évi 20 millió eurós vagy nagyobb forgalmat lebonyolító - nagy beszállítóból akár 500 is csődöt jelenthet, bár többségük átszervezés után talán talpra állhat, a német autóipari szövetség (VDA) kedden megjelent felmérése szerint. Az idén 25 százalékkal csökkenhet a forgalmuk - miután az első negyedben 35 százalékos visszaesést tapasztaltak az egy évvel korábbihoz képest -, és 1,1 millió munkahelyet veszíthetnek el. A cégeknek mindössze 5 százaléka számíthat nyereségre az idén. A VDA elemzői úgy látják, hogy a beszállítók csak 2013-ban érhetik el a korábbi évek növekedési ütemét, és 2014-ben számíthatnak ismét nyereségre. A válság még évekig hatással lesz a beszállítókra a VDA elemzői szerint, jóllehet az autóipar a jövőben is a növekedés egyik motorja lesz világszerte.