Tiltakozik a kormány MÁV-ot átalakító terve ellen a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), és minden törvényes eszközt igénybe vesz, hogy annak végrehejatását megakadályozza - mondta Gaskó István, a szakszervezet elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten. Közölte: hozzájutottak a vasút átalakítását taglaló kormányzati anyaghoz, amely csak a MÁV-ingatlanok átcsoportosításával, eladásával foglalkozik, és nem taglal szakmai kérdéseket, például a szolgáltatási színvonal javítását. Kérdésre válaszolva a VDSZSZ elnöke elmondta, hogy először a tárgyalásokra összpontosítanak, a témában rendkívüli Vasutas Érdekegyeztető Tanács (VÉT) összehívását kezdeményezték, július 2-án pedig a közlekedési minisztériumban egyeztetnek, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor "keményebb eszközöket" vetnek be. A szakszervezet arra kéri a kormányt, hogy "felelőtlen" intézkedéseket ebben a ciklusban már ne tervezzen, évtizedekre kiható, súlyos döntéseket már ne akarjon hozni, mert "nincs hozzá hitele, kompetenciája".