Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Mégsem bontják el az M43-ast

2010.05.19. 11:56

Az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 konzorcium megvásárolja az egyik konzorciumi tag, a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. alvállalkozóinak ki nem fizetett követeléseit. Az erről szóló nyilatkozatot szerdán juttatták el a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-hez.

Temesvári Zoltán ügyvéd, az alvállalkozók jogi képviselője elmondta: nagyon komoly előrelépésnek tartja a konzorcium írásbeli nyilatkozatát, de jelen formájában nem tartja elfogadhatónak. A jogász a kifizetések összegét és ütemezését rögzítő konkrét kötelezettségvállalást vár a konzorciumvezető Sedesától. Temesvári Zoltán a nyilatkozatot formailag is hiányosnak tartja, mivel nem tartalmazza, hogy azt kinek a nevében és milyen minőségben tették, továbbá nem az alvállalkozóknak, hanem a NIF Zrt.-nek szól.

A NIF Zrt. közleménye szerint a konzorcium hivatalos nyilatkozatot adott arról, hogy megvásárolják az alvállalkozók követeléseit. A beruházó a kivitelező írásbeli nyilatkozatát haladéktalanul továbbította az alvállalkozók képviselőjének, remélve, hogy ez a megoldás számukra kielégítő, így elhárulnak a további akadályok az autópálya terv szerinti kivitelezésének folytatása elől.