Nagyot nőtt a Telekom profitja

2012.08.09. 08:05

A Magyar Telekom Nyrt. 10,68 milliárd forint nettó eredményt ért el 2012 második negyedévében, ez közel két és félszerese az egy évvel korábbi 4,36 milliárd forintos nyereségnek; a jelentős idei növekedést azonban részben a tavalyi alacsony bázis magyarázza.

A társaság csütörtökön közzétett, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentése szerint az árbevétel a második negyedévben 145,46 milliárd forint volt, ami 1,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 12,05 milliárd forint eredményt és 144,9 milliárd forint bevételt vártak.

Az első fél évben a nettó profit 21,3 százalékkal 23,7 milliárd forintra nőtt, a bevételek pedig 2,1 százalékkal emelkedve 292,11 milliárd forintot értek el. A társaság teljes évre vonatkozó előrejelzései nem változtak: továbbra is a működéshez kapcsolódó EBITDA 4-6 százalékos csökkenésével és változatlan vagy legfeljebb 2 százalékkal csökkenő bevétellel számol a menedzsment.