Már online köthetőek a kötelező biztosítások
Az elmúlt két napban már mindenki türelmetlenül várta, hogy az online alkuszok programozói végre elkészüljenek a munkával. A tarifákba bekerült számos új kedvezmény és módosító tényező miatt az idei díjak sokkal nehezebben készültek el.
Rácz István, a Biztositas.hu ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a rendszerükben az Allianz régi ügyfelekre vonatkozó, újságban meg sem jelenített díjai is megtalálhatók. Ennek megoldása szintén komoly feladat elé állította a szakembereket.
Mint azt a Biztositas.hu vezetőjétől megtudtuk nem csak a megjelenésben, de az online piacon is első kíván lenni a társaság, mely az első csatát ma megnyerte. Mint emlékezetes, egyes becslések szerint az idén több százezer, de akár egymillió autós is biztosítót válthat. .