'Nemzeti költségvetést' tervez a Gyurcsány-kormány
Elkészült a kormány 2006-os költségvetési javaslata, amelyet a pénzügyminiszter pénteken nyújt be az országgyűlésnek a részletek formába öntését követően, jelentette be Batiz András kormányszóvivő a kormány vasárnapi informális ülése közben tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt szerdán és csütörtökön egyenként egyeztetett a kormány tagjaival a jövő évi tervekről, vasárnap pedig a számokat véglegesítették. A kormányszóvivő kiemelte, hogy a konkrét számok csak a büdzsé benyújtásakor fognak ismertté válni.
A költségvetés a kormány szándékai szerint igazságos és biztonságos lesz, az ehhez szükséges bátorság megvan a kabinetben, hangsúlyozta Batiz András. A jövő évi büdzsé igazi nemzeti költségvetés lesz, az emberek és a fejlesztések költségvetése.
A kormány és a jegybank is úgy számol, hogy hosszú évek óta jövőre beköszönt az árstabilitás korszaka, magyarán az árak 2 százalékkal emelkednek csak 2006-ban - mondta a kormányszóvivő.