Gyurcsány sem elég a szerencsi erőműhőz?

A napokban a hazai világörökségi honlapon megjelent a tokaji világörökségi terület úgynevezett megőrzési állapotjelentése. Ezt a dokumentumot az Index információi szerint a szerencsi szalmaerőmű-beruházásról szóló terjedelmesebb környezeti hatástanulmány megállapításaira alapozták, amelyet Hiller István kulturális miniszter még tavaly rendelt meg úgy, hogy annak decemberre kellett elkészülnie.

Kész a tanulmány, de rejtegetik?

Lapunk úgy tudja, hogy a tanulmány el is készült, ám annak megállapításait a minisztérium nem akarja nyilvánosságra hozni. Ezt erősítették meg a hegyaljai borászok is. Mészáros László, a tokaji Disznókő Pincészet vezetője, a szerencsi szalmaerőmű elleni küzdelem egyik élharcosa úgy tudja, a tanulmányt a megbízott Öko Zrt. határidőre letette az asztalra, „de nekünk azt mondták, hogy a minisztérium nem engedte meg, hogy nyilvánosságra hozzák”.

A beruházás ellenzői szerint azért nem, mert „az erőmű ellenzőinek nagyon kedvezőek annak a megállapítása, és az a végkicsengése, hogy a beruházásról szó sem lehet” – mondta Mészáros. Márpedig a hegyaljaiak úgy tudják, hogy Hujbernek, kihasználva erős MSZP-s beágyazottságát, sikerült elérnie, hogy Gyurcsányhoz közeli kormányzati körökből is támogassák az építkezést.

Mi más magyarázhatná azt, hogy amikor a japánok visszalépése miatt bizonytalanná vált az ügylet finanszírozása, akkor hirtelen felbukkant az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek, mint olyan cég, amely beszállhat az üzletbe? – kérdezik a hegyaljaiak. Valóban érdekes, hogy noha a szalmaerőmű építése évek óta napirenden van, az MVM-nél tavaly augusztusig nem éreztek késztetést arra, hogy betársuljanak a bizniszbe.

Veszélyes vagy sem?

Az állami cég akkori közgyűlésén olyan döntés született, hogy ha egy új környezeti hatástanulmány meggyőző érvekkel bizonyítja: az erőmű nem jelent veszélyt a tokaji borvidékre, akkor az MVM beszáll a feltehetően több tízmilliárd forintos hitel felvételével járó beruházásba. "A hatástanulmány azonban arra a következtetésre jutott, hogy de bizony jelent, ezért kell azt jegelni" – mondják a Hegyalján. Az ügy ismerői szerint ez kiderül az állapotjelentésből, amely, bár „némileg felpuhítva”, de figyelembe vette a tanulmány megállapításait.

Márpedig ezek a megállapítások így, felpuhítva is igen kemények, noha a beruházás ellenzői szerint megengedőbbek annál, mint amit ők követeltek. Az UNESCO által kért állapotjelentésben öt megvalósíthatósági feltételt és ajánlást fogalmaztak meg, ebből a már elindult beruházás lényegében egyet teljesít: az úgynevezett tájba illesztése igazodik az épített- és természeti környezet adottságaihoz. A többi feltételből azonban egyenesen következik, hogy az eredetileg 50 megawattosnak tervezett erőművet, amelyben helyi termesztésű energiafüvet és az alföldi gabonatermesztő vidékekről szállított szalmát égették volna el, nem lehet megépíteni.

Négy teljesíthetetlen elvárás

Az állapotjelentés leszögezi ugyanis egyfelől: az energiafű felhasználása kerülendő, tekintettel annak több ponton még tisztázatlan ökológiai hatására és lehetséges humán-egészségügyi kockázatára. Az erőmű melletti kampányban ugyanakkor eddig az egyik erős érv volt, hogy a cukorgyár megszűnése után munka nélkül maradt cukortermelők majd energiafüvet vethetnek, így biztosítva lesz a megélhetésük.

Egy másik feltétel szerint az erőműhöz szükséges szalma termelése nem lehet kizárólagosan energetikai célú, „ezért a gabonaszalmát a jelenlegi gabonatermő területeken – mint a gabonatermelés másra már nem használható melléktermékét – kell előállítani”. Az elvárások szerint az erőmű kapacitását „a szalma környezeti terhelés szempontjából racionális távolságban rendelkezésre álló mennyiségéhez kell igazítani”: a környezetet terhelő szállítás nem kívánatos, de ha mégis, akkor a szalmát vasúton kell az erőműbe szállítani.

Mindezek mellett az UNESCO-nak küldött dokumentum szerint az erőművet nem egy, hanem két fázisban kellene felépíteni. „Az első ütemben az egyik erőművi blokk épülne csak meg. Működésének hatásait mintegy 5 éven keresztül a beruházó és a világörökségi helyszín kezelésében érintett civil szervezetek közösen monitorozhatnák, és az így nyert tapasztalatok figyelembevételével születhet döntés az erőmű második ütemének mikénti megvalósításáról” – olvasható a dokumentumban.

A tiltakozók ugyanakkor azt mondják, még a 25 megawattos teljesítmény is sok, a beruházók által példaként felhozott külföldi erőművek 10-15 megawattosak, és csak a környékbeli biomasszát használják. Emiatt eléggé elkeseredettek vagyunk, addig csűrték-csavarták a dolgot, amíg össze nem jött ez a ködös szöveg” – fogalmazott Mészáros László.

Iparvágányt minden tarlóra?

Energetikai szakemberek szerint mégsem kell aggódniuk, mert ezek az elvárások lényegében halálra ítélik a beruházást. Egy neve elhallgatását kérő, a bioenergetikában jártas szakértő azt emelte ki, hogy nem teljesíthető a vasúti szállítási követelmény, hiszen a biomassza jellemzően decentralizáltan található, „nem megy minden tarlóra iparvágány”. Hozzátette: „persze be lehet gyűjteni teherautóval a szalmát, azt el lehet szállítani a vasútállomáshoz, onnan el lehet vinni Szerencsre, de ennek egyfelől magasabb a működési költsége, másfelől vasúti kapcsolatot kell építeni az erőműhöz, ami a beruházási kiadásokat is megdobja”.

Egy másik, szintén anonimitást kérő szakértő szerint a kétfázisú beruházásra vonatkozó kritérium a beruházás finanszírozását extrém kockázatúvá”, és technikailag is nehezen elképzelhetővé teszi. „Ez nem egy atomerőmű, hogy egyik blokk elindul, a másik meg majd máskor, itt turbinákat, generátorokat, trafókat kell megvenni, üzembe állítani” – érvelt, hozzátéve: „nincs bank, amely beszállna egy olyan őrült üzletbe, amiről öt év múlva derül ki, hogy egyáltalán megvalósítható-e az eredetileg tervezett kapacitással”.

Éppen a finanszírozás kétségei azok, amelyek miatt a beruházás ellenzői attól félnek, hogy az MVM-t hatalmi szóval mégis bevonják az építkezésbe. Egy hegyaljai politikus szerint – aki azért kért anonimitást, hogy a nevéhez később kötődő pályázatokat „ne kaszálják el bosszúból” – Hujber valószínűleg nem kapna hitelt a megváltozott feltételekkel, az MVM viszont jó garancia lehet egy kölcsönkérelemnél.

Senki nem válaszol

Miközben az ügyet mélységeiben ismerő közszereplők név nélkül roppant közlékenyek voltak, az ügynek a lapunk által hivatalosan megkeresett szereplői közül nehéz bárkit szóra bírni. A kulturális minisztériumtól írásban kérdeztük egyebek mellett azt, hogy mi lesz a hatástanulmány sorsa, mikorra várható annak nyilvánosságra hozatala, és a tárca milyen lépéseket tesz még az ügyben; a válasz szerint a tanulmány ügyében a tárca alá tartozó Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a megrendelő, így ők dönthetnek a nyilvánosságra hozatalról is. A KÖH-től még várjuk a választ. A kulturális minisztérium ugyanakkor jelezte: "a tárcánál folynak a világörökségről szóló törvény megalkotásának előkészületi munkái, a tervek szerint a jogszabály akár már 2010. január 1-jével hatályba is léphet. A szándék szerint az új törvényi szabályozás képes lesz a világörökségi értékek védelme ügyében hatékony eszközként működni".
Az MVM-től azt szerettük volna megtudni, hogyan értékelik a nyilvánosságra került állapotjelentést, ők megkapták-e a hatástanulmányt, ami alapján dönteniük kellene, kérdéseinkre írásbeli választ ígértek, de azt nem kaptuk meg.

Többször próbáltuk, de nem tudtuk elérni Hujber Ottót sem, a nagyvállalkozó mobiltelefonja a titkárságára volt átirányítva, ahol minden alkalommal azt mondták, Hujber értekezleten van, egy óra múlva próbálkozzunk. Így nem tudtuk megkérdezni sem arról, hogy a tanulmányban leírtak figyelembe vételével is kitart-e a beruházás mellett, sem az esetleges kormányzati támogatottságáról.