Most kell OTP-részvényt venni
További Magyar cikkek
Szeptember végén még 6100 forint fölött járt az OTP papírjainak árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. Az azóta eltelt öt hónapban a bankpapírok ára az akkori érték negyede alá csökkent. Csütörtökön már csak 1355 forinton zártak a bankpapírok, amelyekkel pénteken napközben 1232 forinton is kereskedtek. A nap végére azonban a részvények hatalmas szárnyalásba kezdtek, és 1520 forinton zártak, ami az előző napi záróárhoz képest 12,17, míg a napi minimumhoz képest 23.37 százalékos emelkedést jelent.
A bankrészvények mozgását Csányi Sándor elnök-vezérigazgató úgy kommentálta az MTI-nek: tavaly október óta erős spekuláció folyt az OTP részvényeivel szemben, és úgy tűnik, most eljött a pillanat, amikor az eladási pozícióba beült spekulánsok már elkezdtek aggódni. Csányi arra számít, az elkövetkező napokban jelentősen drágulni fognak a bank papírjai.
A mostani árfolyam közelében a bank folytatni fogja a saját részvényei vásárlását, hiszen a hitelintézet könyv szerinti értékének alig harmadán mozognak a bank papírjai. Ez, valamint a bank jövedelemtermelő képessége kiváló befektetéssé teszik az OTP-részvényvásárlást – mondta Csányi. A bank az elmúlt hetekben mintegy 3 millió saját részvényt vásárolt, így a tulajdonában álló papírok aránya elérte a 8,45 százalékot.
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankpapírok erősödéséhez fűződő reményeivel együtt bízik abban is, hogy a közeljövőben megáll a forint folyamatos gyengülése, mert a forint és a régiós valuták értékelése sokkal rosszabb, mint amit a valóság indokol, és ezt szerinte a befektetők is hamarosan felismerik.
Ugyanakkor reményének adott hangot Csányi Sándor, hogy a gazdasági válságjelek már elegendőek voltak ahhoz, hogy az országgyűlésben a politikai pártok eljussanak arra a meggyőződésre, hogy meg kell tudniuk állapodni egy megfelelő válságkezelő programban. Amennyiben ez nem sikerül, akkor az egyetlen járható út az előre hozott választások mihamarabbi megtartása - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Arra a kérdésre, hogy mi értelmét látja előre hozott választásoknak akkor, ha - amint arról az ATV híradása beszámolt - szerinte a Fidesznek nincs gazdasági programja, az OTP elnök-vezérigazgatója leszögezte: ennél ő sokkal óvatosabban nyilatkozott, mindössze annyit mondott, hogy ilyen programot nem ismer. "Az interjúról készült összefoglaló nem azt adta vissza, amit mondtam" - szögezte le Csányi Sándor.
Csányi szerint az országnak olyan válságkezelő programra van szüksége, amely képes határozottan visszafogni az állami kiadásokat, és ezzel egyensúlyba hozni a költségvetést, ugyanakkor megfelelő eszközöket talál a gazdaság élénkítésére, a gazdálkodási feltételek javítására. Szerinte ebből a szempontból előrelépés lenne mind a Bokros Lajos által az Élet és Irodalomban kifejtett elképzelés, miként a Reformszövetség javaslatcsomagja is.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)