A PM szerint minden szép és jó
További Magyar cikkek
Belső használatra
Katona Tamás államtitkár lapunk kérdésére elmondta, hogy a tárcánál továbbra is készülnek munkaanyagok a havi költségvetési hiánylefutásról. De, mint a tárca nemrég tudatta, csak negyedéves bontású prognózisokat tesznek közzé.
Ma tartotta a Pénzügyminisztérium az első olyan sajtótájékoztatóját, amelyen a megreformált prognózisát mutatta be. Mint beszámoltunk róla, a szaktárca úgy döntött, hogy az eddig évek óta követett gyakorlatot most feladja és a havi bontású előrejelzések helyett csak negyedéves részletezettségű prognózist hoz nyilvánosságra. Nos, a ma a közvélemény elé tárt prognózisból nem sokat tudhat meg az ember, csupán azt, hogy a harmadik negyedévben 250 milliárd forintos hiány képződik a büdzsében – ezzel 1070 milliárd forint közelébe kúszik a hiány –, holott tavaly ugyanebben a háromhónapos periódusban 9 milliárdos deficit jött össze. Ez sem tántorította el azonban a minisztériumot attól, hogy tartsa az idei hiánycélját: 990 milliárdos pénzforgalmi, az egész államháztartásban pedig uniós elszámolás szerint 3,9 százalékos GDP-arányos deficitet vár továbbra is a PM. Ahhoz, hogy az IMF-EU-szerződést be is tartsuk, a hiány nem lehet nagyobb az említett számoknál.
Ez annyit tesz: a harmadik negyedévben az idei büdzsé érdemben rosszabbul alakul a tavalyinál, ám a tárca szerint az utolsó negyedévben fordul a helyzet, a tavalyi utolsó negyedéves 170 milliárd forintos hiánnyal szemben most 80 milliárdos pluszt fog mutatni az egyenleg. Hogy miért állna be a 180 fokos fordulat, egyelőre nem látszik: a költségvetési kiadásvágás és az adócsomag már a harmadik negyedévben is jelentkezik – igaz, valamivel kisebb lesz akkor a hatása –, nemcsak a negyedikben.
Új seprű
A sajtótájékoztatón bemutatkozott a költségvetésért felelős új szakállamtitkár, Végh Szabolcs. A 29 éves szakember a nyugdíjba vonult Várfalvi István helyét veszi át a 2010-es költségvetés készítésének kezdetén.
Ha jobban megkapirgáljuk a számokat, néhány érdekességre bukkanhatunk. Például arra, hogy egy hónap alatt 200 milliárd forinttal vágta vissza a PM a minisztériumi kiadásokra tett becslését. Ennek javarészt az a magyarázata, hogy a fejlesztési, szinte kizárólag uniós pénzeket magában foglaló előirányzatoknál 140 milliárd forinttal elmaradnak a bevételek az eddig várthoz képest, és mivel ez a pénz átfolyik a költségvetésen, tehát a kiadásoknál is megjelenik, ezért indokolt 140 milliárddal lecsípni a kiadási sort is. A további 60 milliárdos minisztériumi kiadásvágásra nem adott érdemi magyarázatot a tárca. Ez a költekezés-visszafogás takarhatja azt is, amit nemrég kormányzati tisztségviselők említettek, vagyis hogy idén nem kizárt, hogy további takarékosságra lesz szükség a tárcáknál.
A kiadott táblázatban az is látszik, hogy további 47 milliárd forinttal számít kevesebb uniós bevételre a PM. Vannak folyamatban levő vagy elkészült beruházások, amelyek részben uniós forrásból valósultak, valósulnak meg. Ám most úgy látszik, némely projekteknél az EU kevesebb pénzt ad az eddig gondoltnál – magyarázták a tárcánál.