Ki fizessen a kamu környezetvédelemért?
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Magyar cikkek
Az italgyártókat terhelő termékdíj egy diszkriminatív adónem, amelynek fenntartására a környezetvédelem nem ok, csupán ürügy, vélekednek az italgyártók a miniszterelnööknek címzett legfrissebb állásfoglalásukban. Ennek ellenére nem kérik a termékdíj eltörlésést, de elfogadhatatlannak tartják a tervezett emelését.
Ha ma, 2009-ben, megveszünk egy ásványvizet, abból jelenleg a műanyag palack után 16 forint 30 fillér környezetvédelmi termékdíjat kell befizetni a központi költségvetésbe a gyártónak és a kereskedőnek. A 16 forint 30 fillér három díjtételből áll össze. Tizenegy forint az úgynevezett H díjtétel, vagy általános termékdíj, amely kiváltható azzal, ha az ital gyártója licensz díjat fizet egy koordináló szervezetnek, aki visszagyűjti helyette a hulladékot. A licenszdíj természetesen alacsonyabb, mint a H díjtétel, a szelektív hulladékgyűjtés ösztönzése végett. A maradék 5 forint 30 fillérből 1,80 forintot fizet a gyártó E1 díjtételként, 3,50 forintot pedig a kereskedő, E2 díjtétel címen. Ez a két díjtétel ösztönözne elvileg a további, nem a koordináló szervezeten keresztül megvalósuló visszagyűjtésre, amit a kereskedő az értékesítési helyen valósíthat meg, a gyártó pedig úgy, hogy ennek érdekében kooperál a kereskedővel, vagy mondjuk egy hulladékkezelő céggel. Ez utóbbi, E2, díjtételt csoportosítanák át most a gyártókhoz. (Bővebben a rendszer működéséről lásd kerets írásainkat).
Így fizetett egy sörgyártó 2009 előtt
2009 előtt az italok csomagolóanyagára vonatkozó környezetvédelmi termékdíj nem H, E1 és E2 díjtételekből állt, hanem volt szintén a H, ami ugyanaz, mint most, ugyanazzal a funkcióval, de az E1 és E2 díjtételek helyett U és K díjtételek voltak. A gyártó által fizetett U díjtétel az újratöltést ösztönözte (2009 óta az újratölthető üveg nem része a termékdíj-rendszernek, mivel az nem minősül hulladéknak), a kereskedő által fizetett K pedig a még további visszagyűjtést.XXX nevű sörgyártó mondjuk legyártott 60 üvegpalackos és 40 dobozos sört egy évben. (A 60 üvegpalackosból mondjuk 40 betétdíjas-újratölthető, a maradék 20 nem). Ebből a 100 darab hulladéktételből egy bizonyos mennyiség szelektív visszagyűjtésére leszerződik egy koordináló szervezettel, így mentesül a termékdíj "H" díjtétele alól, mivel a koordináló szervezetnek fizeti helyette a licenszdíjat. A koordináló szervezet természetesen nem mind a 100 visszagyűjtendő tételt tudja a gyártónak visszagyűjteni, hanem mondjuk csak 50 tétel visszagyűjtéséről állapodnak meg. (Vagyis még mindig van 50 hulladéktétel). Ha a maradék 50 tételből – kooperálva egy hulladékgyűjtővel vagy a kereskedőkkel – valamennyi üvegpalackot visszagyűjtött a gyártó, és abból egy bizonyos, előírt arányú mennyiséget újratöltött (természetesen a fémdobozokat nem lehet újratölteni, csak a betétdíjas-újratölthető üvegpalackokat), akkor az összes palack után mentességet kaphatott az ”U” díjtétel alól.
Pálfordulás
Áprilisban még éppen a környezetvédelmi tárca ellenezte a kereskedők italcsomagolásokra vonatkozó környezetvédelmi díj alóli mentesítését, most viszont éppen ők szorgalmazzák, hogy vegyék ki őket a rendszerből.
Nem szabad megtörni az érdekeltségi láncot azzal, hogy a kereskedőket mentesítik az italokra vonatkozó termékdíj megfizetése alól, mert az a környezetvédelmi termékdíj elsődleges célját veszélyeztetné, vagyis azt, hogy a hulladékok visszagyűjtését és újrahasznosítását hatékonyan ösztönözzék, érvelt a környezetvédelmi tárca áprilisi határozatában Font Sándor és Dr. Kerényi János ellenzéki képviselők azon javaslatára, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében legyen lehetősége a gyártóknak átvállalni a termékdíjat a kereskedőktől úgy, hogy a kereskedők érdekeltsége továbbra se szűnjön meg a visszagyűjtésben.
A környezetvédelmi tárca sajtóosztájától arra kérdésünkre, hogy minek köszönhető a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos pálfordulásuk azt a választ kaptuk, hogy az ellenzéki képviselők által benyújtott javaslat a rendszer lényegét hagyta figyelmen kívül, vagyis azt, hogy a kötelezetteket érdekeltté kell tenni az újrahasznosítható italcsomagolások gyártásában és terjesztésében. (A kereskedők visszavételi kötelezettsége azonban jelenleg se foglalja magában az újrahasznosítást. Vagyis vissza kell venniük, de nincs előírva, hogy mit kell velük tenniük.) A tárca mostani módosító javaslata viszont több rétegű, nem csak a kereskedők kötelezettségének megszüntetését, hanem e mellett a gyártói felelősség erősítését és a kereskedelem visszavételi kötelezettség előírását is tartalmazza, érvel a környezetvédelmi minisztérium.
Trükköznek a kereskedők?
Az italgyártók környezetvédelmi tárcához írott leveléből azonban kiderül, hogy a módosító javaslat ugyan kimondja, hogy „a kereskedő termékdíjfizetési kötelezettsége helyébe visszavételi kötelezettség lép”, azonban még elvi szinten sem foglalja jogszabályi keretbe, hogy hogyan hajtható végre a gyakorlatban a visszavételi kötelezettség. A tervezett szabályozás tehát teljesen kiiktatja a kereskedők felelősségét a gyártók szerint.
A gond viszont éppen az, hogy a nagykereskedelmi láncok gyakorlatilag előírják a gyártóknak, hogy alapítsanak egy forgalmazó céget, így a gyártó fizeti a gyártói és az első forgalomba hozói termékdíjat is, a kiskereskedő hiper- és szupermarketek meg nem fizetnek semmit. Ezzel az indoklással törlik el most a "kereskedelmi" termékdíjat, mondván, úgysincs értelme kivetni, mondta el Szilágyi László, a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) elnöke. Vámos György viszont úgy gondolja, hogy ha valamelyik kereskedelmi üzletlánc ki akar bújni az "E2" díjtétel alól, akkor ahhoz nem kell egy céget alapítani. "Ez egy nagyon drága és buta trükk lenne."
Több bevétel díjemelés miatt?
A történetnek az ad még egy csavart, hogy nem csak áthárítanák a teljes díjat a gyártóra, hanem meg is emelnék a környezetvédelmi termékdíj díjtételeit, amellyel közel kétszer annyi bevétele is lehetne a minisztériumnak. Megkeresésünkre azonban a tárca elmondta, hogy nem tervez díjtételemelést, többletbevétel az adminisztráció egyszerűsödése miatt lehet.
Lobbizott a söripar?
Amikor a tömegalapú termékdíj helyett 2005-ben bevezették a darabalapú termékdíjat – vagyis a fentebb már említett H, U és K díjtételeket – az italféleségek csomagolása esetében, akkor például, piaci információk szerint, a söripar tartotta a kezében a szálakat. A kétezres évek elején kezdte elárasztani az országot az olcsó dobozos sör, így a magyar söripar kilobbizta, hogy vezessék be a három díjtételből álló darabalapú környezetvédelmi termékdíjat. Az újratöltést ösztönző U díjtétel fékezte az importot, ugyanis a rendszer belső logikája 2009 előtt az volt, hogy a gyártó által fizetett U díjtétel alóli mentességhez elég volt egy kisebb arányú részteljesítés az újratöltésben – ld. előző bekezdés –ami a hazai palackozásnál, főleg a söriparnál „könnyen” teljesíthető volt (a betétdíjas-újratöltő rendszer miatt). Az importnál viszont fel sem merülhetett az újratöltés, tehát a teljes U díjat kellett fizetni, ez megdrágította az importot. Ez fájt az Uniónak, illetve a határon túli italgyártóknak. Az EU azonban már a darab alapú termékdíj bevezetésekor diszkriminatívnak minősítette a jogszabályt, éppen azért, mert az hátrányosan megkülönböztette az importot. A szinte azonnal kilátásba helyezett uniós bírság miatt azonban ez év elejétől módosították a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó jogszabályt, és a H, U és K díjtételek helyett bevezették a H E1 és E2 díjtételeket. Ebben a H-E1- E2 rendszerben csak azután a palack után lehet mentességet szerezni, amivel kezdtek is valamit – visszagyűjtötték vagy újratöltötték – vagyis nem lehet az összes palack után díjtétel-mentességet szerezni, ha csak egy részét hasznosítják újra.A szakmai egyeztetésen elhangzottak alapján – mivel a tárca egyeztetéseket folytatott a gyártókkal, kereskedőkkel, hulladékvisszagyűjtő szervezetekkel, és a piac többi szereplőjével – azonban a szereplők közül többen azt olvassák ki a minisztérium tervéből, hogy a díjtételeket igenis megemelik.
„A probléma elsősorban az, hogy a környezetvédelmi tárca nagyon megemelte a 2010-re tervezett termékdíj tételeket. A kereskedők sem értenek azzal egyet, hogy azok teljesíthetetlenül magasak legyenek. A 2009-re tervezett 8-10 milliárd forint termékdíjbevétel kétszeresével kalkulál 2010-re a tárca, mondta el lapunknak Vámos György is, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Átláthatatlan és ellenőrizhetetlen bürokrácia
A céllal viszont, amelynek nevében most a környezetvédelmi tárca kivonná a rendszerből a kereskedőket, vagyis, hogy egyszerüsödjön az adminisztráció, minden érintett egyetért. Egyetlen palack esetében ugyanis közel ötven adminisztrációs lépést kell végrehajtani, mondta Vámos György. „Ilyen lépések például a havonta történő díjtételi bevallás, a negyedéves adatszolgáltatás, bejelentőlap kitöltése a VPOP-nak, regisztráció a koordináló cég felé, vagy a tárgy évet követő adatszolgáltatás. Ez a borzasztó mennyiségű adatszolgáltatási kötelezettség pedig elviselhetetlen, átláthatatlan és ellenőrizhetetlen”.
Az italcsomagolásoknál igenis vissza kell térni legalább annyiban a 2005 előtti rendszerhez, hogy egy helyen, konkrétan a gyártónál van a termékdíj egésze. Így a gyártó és a kereskedő mostani párhuzamos adminisztrációs és elszámolási rendje jelentősen egyszerűsödhet, mondta az OKSZ főtotkára.
Csődbe mennének a gyártók?
„A kormány azonban a lehető legegyszerűbb és legdilettánsabb módon egyszerűsítene" – mondta el az Index megkeresésére Fehér Tibor, a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács elnöke – "mert az adminisztráció egyszerűsítését úgy oldaná meg, hogy az egyik érintettet, a kereskedőket, teljesen kivonná a darabalapú termékdíj megfizetésének kötelezettsége alól.” (Jelenleg a csomagolások után fizetendő darabalapú termékdíj nagyjából 60-40 százalékban oszlik meg a kereskedők (60 százalék) és a gyártók (40 százalék) között). „Az egész szabályozás lényege az lenne, hogy a csomagolóanyagokat visszagyűjtsék, és újrahasznosítsák, ha pedig a kereskedőkre nem fog vonatkozni a termékdíjfizetés, akkor egyszerűen nem valósul meg a palackok visszagyűjtése. Másrészt, ha ez a módosítás bekövetkezne, akkor az iparnak akkora összeget kellene fizetnie, hogy nem egy hazai italgyártó működése teljesen ellehetetlenülne”.
"A jelenlegi törvénymódosító tervezettel nem kerülünk közelebb az eredeti hulladékcsökkentési célhoz, és az újrahasznosítási célok teljesítéséhez sem visz közelebb a koncepció. Ha pedig csupán bizonyos körök adminisztrációjának csökkentése a cél, akkor nem biztos, hogy érdemes a törvényhez hozzányúlni." – vélekedik a HuMuSz elnöke a tervezett módosításról.
Nem olyan nagy baj, ha kiveszik a kereskedőket?
Más kép rajzolódik ki azonban Viszkei György, a visszagyűjtő szervezet ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának elmondása alapján. Szerinte a rendszert jelenleg a gyártók finanszírozzák, és a visszagyűjtött hulladék 94 százaléka a lakossági hulladék szelektív gyűjtésből származik. A maradék 6 százalék származik a kereskedők visszagyűjtéséből. Vagyis ha mentesülnek a kereskedők a csomagolásra vonatkozó környezetvédelmi díjtétel megfizetése alól, és nem ösztönözi őket jogszabály az italok csomagolóanyagának visszagyűjtésére, attól lényegi változás nem várható. Ugyanis ebben a rendszerben a kereskedők visszagyűjtése az értékesítési helyen visszagyűjtött csomagolóanyag-hulladékot jelenti, és ez, ahogy említettük, az összes hulladéknak csak a 6 százaléka. Ha ez a százalékos arány a duplája lenne, akkor sem lenne meghatározó a kereskedők által visszagyűjtött hulladékmennyiség. „Az egy más kérdés, hogyha importról van szó, akkor a kereskedő ugyanúgy leszerződik a koordináló cégekkel, mint egy gyártó cég azért, mert ebben az esetben a kereskedő is gyártónak minősül.” – fejtette ki Viszkei György.
Arra a kérdésünkre, hogy ha kivonják a rendszerből a kereskedőket, mégis miért lennének érdekeltek a visszagyűjtésben, Vámos György elmondta, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy pusztán a gyártók által fizetett licenszdíj alapján a szelektív szigeteken visszagyűjtött hulladék megfelel annak a mennyiségnek, amit az EU előír. Vagyis az Öko-Pannon megkeresheti a kereskedőket, hogy hadd helyezzen el egy szelektív hulladékgyűjtőt a bejárata előtt, gyűjtsék neki ők is szelektíven a szemetet, és azt ő átveszi, nyilván úgy, hogy fizet érte. Jelenleg egyes hipermarketeknél már van olyan gyakorlat, hogy az alumínium sörösdobozt visszaveszik 1 forintért a vásárlótól, azt meg mondjuk 1,2 forintért eladják egy hulladékkezelőnek, vagy egy koordináló szervezetnek. "De ez egyelőre valóban csak csepp a tengerben" – fogalmazott Vámos György.
2005-ben a visszagyűjtött hulladék valamivel több mint 50 százalékát hasznosítottuk újra, 2012-re ennek az aránynak 60 százalékra kell emelkednie, mondta el Viszkei György. „Ha nem szúrunk el valamit nagyon, akkor 2012-re ez teljesülni is fog.” Ez a globális kvótára, vagyis az összes visszagyűjtött hulladékra vonatkozik. Az egyes anyagfajták újrahasznosításában azonban rosszabbul állunk. Ilyen csomagolóanyag például az üveg és az alumínium doboz. A PET palackok újrahasznosításában tartjuk az EU által előirányzott arányt. Éppen ezért elképzelhető, hogy a koordináló cégek annak érdekében, hogy alumíniumdobozból, vagy üvegekből is vissza tudják gyűjteni és újra tudják hasznosítani az EU által előírt arányt, a kereskedőkhöz fordulnak, vagyis a kereskedő által a fogyasztótól visszavett alumíniumdobozokat a koordináló cég átveszi a kereskedőktől. Ezáltal, ha kikerülnek a kereskedők a termékdíjas rendszerből, akkor is ösztönözve maradhatnak a visszagyűjtésre.
Hogyan működik a rendszer
A környezetvédelmi termékdíjról szóló jogszabály 1995-ben lépett életbe. A fő célja, hogy a termékek előállítása, forgalmazása és felhasználása során okozott környezeti károk megelőzéséhez és csökkentéséhez pénzügyi forrásokat teremtsen. Környezetvédelmi termékdíjfizetési kötelezettség terheli a kőolajtermékeket, a gumiabroncsot, a hűtőközeget – vagyis azt az anyagot, ami mondjuk egy hűtőberendezésben kering – a műanyag, fém, üveg, papír, fa, természetes alapú textil és minden más egyéb csomagolóanyagokat, továbbá az akkumulátort, a reklámhordozó papírt, valamint az elektromos és elektronikai berendezéseket. Nem csak a belföldön gyártottakat, hanem az importáltakat is. Aki csomagol, üzemben vagy boltban, továbbá aki becsomagolt terméket importál, az is fizet. A környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos hatósági feladatokat 2008. január 1-e óta a Vám-és Pénzügyőrség látja el.A csomagolóanyagokra vonatkozó környezetvédelmi termékdíjnak három ága van. Az egyik az általános tömegalapú termékdíj, amely 1995 óta létezik, vagyis a csomagolóanyag súlya alapján határozzák meg ebben az esetben a termékdíjat. (Minden használati cikk csomagolása beletartozik ebbe a kategóriába, vagyis a tejfölös doboztól kezdve az étolaj flakonját át a hűtőszekrény kartondobozáig). A második területe a környezetvédelmi termékdíj rendszernek a műanyag bevásárló-reklámtáska, a harmadik területe a szabályozásnak pedig az italféleségeket érinti, mely utóbbi terület 2005-ben lett speciálisan szabályozva azáltal, hogy az italféleségek csomagolásánál a tömegalapú környezetvédelmi termékdíj helyett bevezették a darab alapú környezetvédelmi termékdíjat. Vagyis minden egyes darab műanyag, fém, vagy üveg palack után egy meghatározott összeget számol el mind a gyártó és mind a kereskedő. Az újratöltött palackokra a termékdíj nem vonatkozik, ugyanis az nem minősül hulladéknak, vagyis nem lesz a rendszer része, így díjtétel sem vonatkozik rá. A söriparban körülbelül az üvegpalackok 60 százalékát töltik újra, (a magas betétdíj miatt a sörösüvegek többségét visszaviszik az emberek) vagyis ezekre semmiféle termékdíj nem vonatkozik.
Demagóg érvelés
„2007-ben 3,5 milliárd forint volt az italgyártók teljes nyeresége. Ha a kereskedőket kivonják a termékdíj megfizetése alól, abból 10 milliárd forint plusz költsége keletkezik a gyártóknak. A kormány részéről a demagóg válasz erre az, hogy majd az ipar akkor árat emel, és a vevő megfizeti a többletköltséget. Ez azonban lehetetlen, mert nagyjából 15-20 százalékos áremelkedést eredményezne az italok piacán, amit nem fog megfizetni a fogyasztó, valamint ezt a kereskedők sem hagynák. Akkor inkább olcsó importból fogják beszerezni az italokat a hazai gyártók termékei helyett. Ha bekövetkezik a módosítás, akkor jogi útra tereljük az ügyet, hajlandóak vagyunk nemzetközi bírósághoz is fordulni, de az természetesen több éves procedúra lenne.” – fejtette ki az Fehér Tibor, az Ásványvíz Szövetség elnöke.
Az OKSZ szerint azonban csúsztatás az az érvelés az ipar részéről, hogy a megemelkedett termékdíjtöbbletet majd nem tudják áremelés formájában érvényesíteni, mert a kereskedők úgysem hagyják, hanem akkor inkább olcsó importból szerzik majd be az italféleségeket. „Ez azért csúsztatás, mert ha a kereskedők import árut vesznek, abban az esetben a termékdíjat ő fizeti. Vagyis ha magyar árut vesz a kereskedő, akkor a környezetvédelmi termékdíj az átadási árban lesz, ha import árut, akkor viszont a kereskedőt terheli, ugyanolyan mértékben. A kereskedők importéhsége önmagában a termékdíj rend változása miatt nem nő, mivel ha nincs fogyasztói árváltozás a hazai termékek esetében, akkor az import sem lesz több.
Nem jó a rendszer
Az újratöltés 2005 óta nem nőtt, hanem csökkent, elsősorban a bővítés irdatlan nagy, lényegében vállalhatatlan költségei miatt, mondta Vámos György. Ahhoz ugyanis, hogy egy gyártó több palackot töltsön újra, több újratöltő gyártósorra van szüksége. Egy újabb újratöltő gyártósorba beruházni pedig nagyon magas kiadásokat jelent.
A jelenlegi rendszer valóban nem működik jól, mondta el az Ásványvíz Szövetség elnöke is. 2005 óta, amióta bevezették a darabalapú termékdíjat, nem csökkent a csomagolóanyag kibocsátás. Az ebből befolyt összeget pedig elnyelte a költségvetés, nem fordították környezetvédelmi beruházásra.
"Már az elvi alapokat is sérti a jelenlegi rendszer, mert a korábban a termékdíjból finanszírozott Környezetvédelmi Alapot 1999-ben megszüntették, és az azóta befolyt termékdíjak a központi költségvetésbe áramlottak, tehát elvesznek a „nagy kalapban”. Ezzel éppen a termékdíj eredeti célját, a kárenyhítést hiúsították meg. A behajtott bírság ugyanúgy a központi költségvetésbe kerül, az előirányzatban meghatározott bevételeken felüli rész 20 szálékát pedig a vámhatóság saját működési költségeire használhatja fel." – mondta el Szilágyi László.
Visszagyűjtés
A gyártónak és a kereskedőnek is van visszagyűjtési kötelezettsége. Mivel azonban a gyakorlatban mind a gyártónak, és mind a kereskedőnek elég nehéz lenne visszagyűjtenie az étolajas flakont, a tejfölös dobozt, meg a sörös üvegeket a fogyasztóktól (leszámítva persze azt az elenyésző mennyiséget, amit üvegekből, műanyag palackokból visznek vissza a fogyasztók a boltokba), így úgynevezett koordináló szervezetet bíznak meg a hulladék visszagyűjtésének megszervezésével.Természetesen a hulladékgyűjtő koordináló szervezet nem tudja visszagyűjteni a gyártó és a kereskedő által termelt teljes hulladékot, ezért gyűjt vissza az értékesítési helyen a kereskedő – ami mint említettük, jelentéktelen mennyiség –, a gyártó pedig a kereskedővel vagy akár egy hulladékkezelővel együttműködve tudja visszagyűjteni azokat a hulladéktételeket, amelyeket nem a koordináló szervezet gyűjt neki vissza.
Magyarországon a legnagyobb ilyen hulladékgyűjtő koordináló cég az Öko-Pannon Kht., amely leszerződik az önkormányzatokkal, hulladékgyűjtőkkel, -feldolgozókkal, -hasznosítókkal, és -lerakókkal, akik visszagyűjtik és hasznosítják a hulladékot a kereskedők és a gyártók helyett, egy úgynevezett licence díj fejében.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
