A csehek szinte bocsánatot kérnek tőlünk
Annak ellenére, hogy Magyarországot állandóan gyötri a magas adósságszint, különösen az euróban levő adósság, az ország az utóbbi években nagy utat tett meg az államháztartási hiány csökkentése terén – írja a tekintélyes cseh újság az MTI beszámolója szerint. A Költségvetési bocsánatkérés a magyaroktól című írás apropóját az adta, hogy Eduard Janota cseh pénzügyminiszter néhány hónapja kijelentette: ha Csehországban nem léptetnek életbe takarékossági intézkedéseket, nem reformálják meg sürgősen az államháztartást, akkor az ország a magyar útra tér, és a csőd szélére kerül. (A cseh miniszter hazánknak arra a felelőtlen, osztogató, pénzszóró gazdaságpolitikájára utalt, amelyet a 2002 óta folytatott.)
Időközben úgy alakult a helyzet, hogy Csehországban romlik, Magyarországon pedig javult a költségvetési egyensúly. Szinte bocsánatot kellene kérnem a magyaroktól. Ami a hiányt illeti, a magyarok ma előbbre vannak nálunk – idézi a lap Janota kijelentését az Euro című cseh gazdasági hetilap vitafórumán elhangzottakra hivatkozva. Emlékeztetőül: Magyarországon idén az államháztartási deficit a GDP 3,9 százalékra körül alakulhat (ennyi a hivatalos cél, de vannak kockázatok a teljesítést illetően), holott 2006-ban még 9 százalék feletti hiány volt, a cseheknél pedig úgy lehet 5 százalékot meghaladó a deficit 2009-ben, hogy nemrég egy takarékossági csomagot fogadott el az ottani kabinet.
A Lidové Noviny rámutat: a magyar államadósság helyes kezelését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is megerősítette. Magyarországon javulnak a dolgok. Számos intézkedést foganatosítottak, s a piacok egyre inkább hinni kezdenek az országnak – mondta Mark Allen, az IMF közép-európai képviselője a Bloomberg hírügynökségnek.
Bár a magyar úttal való riogatás elérte célját, helyénvaló lenne a bocsánatkérés is. A magyarok komolyan vették az államháztartás katasztrofális hiányát, és olyan radikális megszorításokat foganatosítottak, amelyekkel elkerülhető az államcsőd – írja az összeállítást kísérő jegyzetében a lap.
Ez azonban olyan politikai bátorságot követelt, amelyet Csehországban egyelőre nem látunk. A szocialista magyar kormányfő, Bajnai Gordon a 2010-es költségvetés elfogadása után valószínűleg lemond, s átadja helyét kolléganőjének, Szili Katalinnak – jegyezte meg az újság.