Salgótarján, a város az üvegen túl

Korsók, kancsók, poharak. Sörösök, fehér- és vörösborosok, pezsgősök, pálinkások. Aranyozottak, metszettek, vastag falúak, vékony falúak, dizájnerek tervezte, díjazott darabok és hagyományos formák, Londonban egykor negyven fontért árult poharak és hétköznapi használatra készült átlagos ivóeszközök – noha az elmúlt száz évben, a cég XIX. század végi alapítása óta itt készült öblösüvegeknek csak egy töredékét mutatja meg, így is megtölt egy szobát a Salgótarjáni Öblösüveggyár üzemi múzeuma.

Lesz-e mit kiállítani itt száz év múlva a mostani időszakból? Az öblösüveggyár, ahogyan az egész salgótarjáni üveggyártás, válságos időszakát éli. Szeptember második felében megkezdődött a felszámolása. Az erről kiadott végzés jogerőre emelkedése után két nappal leállították a gázszolgáltatást – nyáron egy több százmilliós tartozás miatt egyszer már lekapcsolták –, és ez az egyetlen még működő kemence tönkremenetelével fenyegetett.

3500 dolgozóból 277 maradt

Az öblösüveggyár nehézségei persze nem most kezdődtek, a cég, ahogyan a városban beszélik, már a kilencvenes évek második felétől sok gonddal küzdött. A vállalat ellen 2006-ban is indult már egy felszámolási eljárás, amelynek végén külföldi tulajdonba került. Azóta szlovák érdekeltségű cégként, R-Glass Hungary Kft. néven működött tovább.

Az akkori felszámolás kezdetén még több mint hatszázan dolgoztak a gyárban, a reorganizáció után 540 emberrel indultak újra. A mostani felszámolás kezdetekor a cégnek 277 dolgozója volt. (De – idézik fel nosztalgiázva a helyiek – amikor jól ment a szekér, a gyár 3500 dolgozónak adott munkát, és körülbelül tízezer ember megélhetése függött tőle). Maga az R-Glass is hosszabb ideje küzdött már a hitelezőivel, a 2006 szeptemberében létrehozott társaság ellen 2007-ben szeptembertől idén júliusig összesen tizennyolc végrehajtást rendeltek el.

Az új tulajdonosok – két magánszemély, Jan Riecica és Jan Mraz, valamint az R-Glass spol s.r.o. társaság – Szlovákiában is üveggyártással és értékesítéssel foglalkoznak, az erőforrások közös, hatékonyabb kihasználásában reménykedtek Salgótarjánban. Az elmúlt három év alatt azonban nem sikerült konszolidálni a céget, és ismét másfél milliárd forint körüli összegre duzzadtak a kifizetetlen számlák és köztartozások. Hogy pontosan mennyi a hitelezői követelés, még nem tudni, az úgynevezett hitelezői közgyűlést a felszámolás elrendelése után kilencven napon belül kell összehívni, és ez még nem történt meg.

Tűzoltás, hogy ne aludjon ki a tűz

A felszámolás jogerőssé válása után az első időszakban tűzoltó jellegű munkákat kellett elvégezni, mondja Balázs Miklós felszámolóbiztos. Miután kikapcsolták a cégnél a gázt, két napjuk volt megállapodni a gázszolgáltatóval – ennyi ideig alternatív, gázolajas fűtéssel tudták működtetni a rendszerüket –, különben leállt volna, és javíthatatlanul tönkre ment volna a százhúsz tonnás, folyékony üveggel teli kemence. Beleszilárdult volna az üveg.

Sikerült időben megegyezniük, de azzal a feltétellel, hogy a cég most hetente előre fizet a gázért, ami a több mint négymillió forintos rendszerhasználati díjon túl tizenegy-tizenkétmillió forintba kerül havonta. Az áramellátásról hasonló megállapodást kötöttek, és bár annak havi költsége csak négy-ötmillió forint, az üveggyárnak le kellett tennie egy huszonötmilliós óvadékot is.

A dolgozók bérét a bérgarancia-alapból fizetik, tűzoltásra itt is szükség volt, a munkások már a júliusi fizetésüknek is csak a töredékét kapták meg, azóta a felszámolás kezdetéig semmit. A gyár még ma is komoly összegekkel tartozik dolgozóinak, a felszámolóbiztos szerint a ennek a tartozásnak a rendezése október második felére várható.

„Minden tűzoltó lépést azért tettünk meg, mert az üzemet nem akarjuk leállítani. A felszámolási stratégia lényege, hogy életben tartsuk a céget, ez a hitelezők, a tulajdonosok, a dolgozók és az egész város érdeke” – mondta Balázs Miklós. A felszámolás a jogszabályok szerint legfeljebb két évig tarthat, ez alatt nyereségesen kell működniük. Jelenleg ugyan még veszteséges a cég – a három nagy kemencéből csak egy működik, az üvegfúvóknak nyersanyagot biztosító kis kemencék állnak –, de a felszámolási stratégia szerint a veszteséges tevékenységeket rövid távon meg fogják szüntetni.

Értékes tradíció és tapasztalat

A felszámoló azt tervezi, hogy a gyár működtetését fix díjért bérbe adják egy megfelelő szakértelemmel rendelkező cégnek, így az R-Glass mentesül a veszteséges működés kockázatától. A reorganizáció végén egy szakmai befektető folytathatja tovább a salgótarjáni pohárgyártást – jelenleg csak poharak, kancsók és korsók készülnek, a palackgyártás már több mint egy évtizede leállt –, arra ugyanis a mai napig komoly kereslet van, lepi meg a gyárlátogatót a felszámolóbiztos.

Európában az elmúlt években sorra mentek csődbe a nagy múltú öblösüveggyárak, részben a feltörekvő ázsiai gyártás, részben az elszaladt gázárak miatt (az öblösüveggyártás költségeinek nagyjából hetven százaléka a gázszámla). Mára két olyan üzem maradt a kontinensen, amely képes olyan minőségi munkát elvégezni, amit a megfelelő tradíciók és tapasztalatok híján lévő ázsiaiak nem, egy lengyelországi és a salgótarjáni. Nem csoda, hogy amikor a cégnek sürgősen készpénzre volt szüksége, a partnerei jelezték, hogy beszállnak a működtetésbe, és cserébe készárut kérnek.

„Akkor a válság miatt megdrágult finanszírozás okozta a fizetőképtelenséget?” – tippelünk tovább, ezúttal is sikertelenül. A 2007-ben még több mint két és fél milliárdos, de tavaly is nagyjából kétilliárd forintos árbevételt elérő R-Glass banki hitelek nélkül működött, vagyis sem drágább, sem költségesebb nem lett a likviditása, mint korábban volt. Igaz, kényszerűségből, még az előző felszámolásából hozott magával két, pénzintézetek által indított pert, és bár azokat megnyerte, a perek múlt év végi befejezéséig a gyár néhány százmillió forintosra becsült vagyona zárolva volt, nem volt fedezet egy esetleges hitelfelhez.

A céget elsősorban a kiszámíthatatlan devizaárfolyam-mozgások rogyasztották meg – a kereskedési jogok az euróban számoló szlovák tulajdonosnál vannak, és a termelés kilencven százalékát is euróért értékesítik –, de a városban azt beszélik, hogy a cégvezetés szakmai hozzáértésével, hozzáállásával is voltak gondok. Példaként említik, hogy a 2006-os újrainduláskor annak ellenére is 540 emberrel kezdték a termelést, hogy annyira nem volt szükség, nem is nagyon csodálják, hogy a köztartozások már idén tavasszal meghaladták a négyszázmillió forintot.

Az üveghegyen túl

„Törhetetlen üvegpohár szerencsére nincs” – mondják a gyárban, amikor a jövőről, a kilátásokról érdeklődünk. Nehézséget jelent ugyanakkor, hogy a gyártósorokat gyakran kell áthangszerelni más és más szortiment gyártására: az ideális az lenne, ha egy-egy sorozatból százezres példányszámot tudnának gyártani, természetesen nem a kézi, hanem az ipari gyártósoron. Manapság néhány tízezres tételért is beindítják a gyártósort. Márpedig ebben az iparágban egészen elképesztő méretű, jellemzően nyolcvan százalék fölötti a selejt aránya, egy-egy átállás után például lényegében a teljes legyártott mennyiség mehet, ha nem is a kukába, de összezúzva vissza a kemencébe.

A gyárban munka tehát csak a gépsor mellett folyik, ottjártunkkor épp kisebb kelyheket ontott magából az egyik gyártószalag. A kemencéből kikerülve két adag üvegmasszából lesz egy pohár, a gép külön készíti el a talpat és a kelyhet, a narancssárgán izzó, még képlékeny darabokból aztán összepréselve születik meg a pohár. Az üvegben lévő feszültség miatt sok darab nem éri el még a válogató asszonyokat sem, eleve összeroppanva, szilánkokban érkezik le a szalagról. A sor végén dolgozók aztán csipeszekkel kiemelik az üvegtörmelékből az épen maradt poharakat, szigorú szakértőszemmel megvizsgálják, nincs-e bennük elfogadhatatlan hiba, csak azután kerülnek csomagba és végül raklapra.

Az öblösüveggyár mostani felszámolása azonban lényegében már csak az utolsó fázisa a város gazdasági életét döntően meghatározó üvegipar halódásának. Az 1893-ban alapított, egykor közvetlenül 4200 állást biztosító, és összesen tizenkétezer ember megélhetését jelentő síküveggyár két cégre vált szét az idők folyamán, egyik jogutódja a személygépkocsik és haszonjárművek üvegezéséhez edzett és ragasztott biztonsági üvegeket gyártó a Salgglas Zrt., amely tavaly ugyan még csaknem hatmilliárd forintos árbevételt ért el, de – miután a termelését idén jócskán visszafogó Suzuki egyik beszállítója – erre az évre komoly visszaesésre számíthat.

És még így is a legjobb helyzetben van a város üvegipari cégei között. A síküveggyár másik jogutódjánál, a Salgó-Sík Síküvegfeldolgozó Kft.-nél júniusban indult felszámolás. A 2006-ban még csaknem 1,8 milliárdos, de tavaly már kevesebb, mint 1,4 milliárdos árbevételű cég nem tudta fizetni, illetve átütemezni hiteleit, a bankok azonnali inkasszót érvényesítettek. A másik kettőnél fiatalabb, 1985-ben alapított üveggyapotgyárban idén áprilisban állította le a termelést a spanyol érdekeltségű URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt.; ez a döntés százhúsz dolgozó munkahelyének elvesztését eredményezte.