Beznicza Árpád szóvivő közölte: a kedden hozott végzés szerint a Vectigalis Zrt. folytatja le a cég elleni felszámolási eljárást. Az MTI kérdésére hozzátette: nem nyilvános adat, ezért nem adhat arról felvilágosítást, hogy ki kezdeményezte a felszámolást. A nyilvános cégadatok szerint a Cape Clear Aviation Repülőtér Üzemeltető és Fejlesztő (CCA) Kft. tulajdonosai között a legutóbbi, idén márciusi változásbejegyzés szerint egy brit és három ír magánember szerepel - közöttük a 2009 januárjától ügyvezető Jonathan Moore -, továbbá 2008-tól a ciprusi bejegyzésű Roxino Investments és 2006-tól a budapesti székhelyű, ingatlanhasznosítással foglalkozó Quadrator Kft.
Ez utóbbi tulajdonosai közt szerepel a 2009 elején a CCA ügyvezetői posztjáról lemondott Gubicza Ágoston, valamint Parditkáné Nógrádi Cecília. A CCA október 10-én jelentette be, hogy ideiglenesen ismét bezárja az általa üzemeltetett sármelléki Fly Balaton repülőteret, amelyet a téli szüneteltetés után idén áprilisban nyitott meg újra.
Az akkori közlés szerint áprilistól októberig mintegy 15 ezer utas vette igénybe a sármelléki repülőteret. A Fly Balatont bérlőként üzemeltető CCA 2004-ben 99 évre vette bérbe a tulajdonos Zalavár és Sármellék önkormányzatától a repülőteret.
A tavaly még közel 120 ezer utast fogadó leszállóhelyet 2008. október végén elhagyta legnagyobb partnere, a Ryanair, ezt követően idén áprilisig zárva volt a repülőtér. Az újbóli indítás érdekében Hévíz, Keszthely és Zalakaros önkormányzata, valamint térségbeli szállodák és a hévízi Mutsch Ungarn Reisen összesen közel 30 millió forintot adtak össze. Szabó Vendel, Sármellék polgármestere az MTI-nek korábban arról beszélt, hogy tulajdonosokként is új üzemeltetőt, befektetőt keresnek a repülőtérre.