Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Már budapesti főnökét keresi a Starbucks

2009.11.30. 07:59

A válság miatt 270 helyett csak 170 új kávézót nyitnak, és régieket zárnak be - írtuk áprilisban. Akkor, az első lengyel kávézó megnyitása idején úgy tűnt, egyelőre lőttek a Starbucks kávézólánc további térségbeli terjeszkedésének. Ami pedig a cég magyar rajongóit érinthette a legérzékenyebben, hiszen az amerikai életmód másik McDonald's szerű ikonja már több mint egy éve megnyitott Romániában és Csehországban is.

Nos, a Népszabadság szerint újra napirendre került a magyar piacra való belépés, egy internetes állásportálon már keresik az üzletvezetőt. Lap kérdésére azonban végül csak annyit válaszolt a térségi franchise jogokat birtokló cég vezetője, hogy "nincs hivatalos állásfoglalás" az ügyben.

Bár a gazdasági környezet nem javult a korábbi nyitási kísérlet óta, egy kávéházakat üzemeltető szakértő szerint jelentősen csökkentek a bérleti díjak, rugalmasabbak a bérleti szerződések, és olyan helyeken is lehet szabad helyiséget találni, ahol korábban csak hosszú kivárással vagy óriási szerencsével lehetett.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?