Az ACE felmondta a munkanélküliségi biztosításokat

2009.12.07. 10:54 Módosítva: 2009.12.07. 10:56

Múlt év tavaszától a biztositas.hu értékesítette az ACE munkanélküliségi biztosítását, de nyár óta új szerződést ennek a cégnek a nevében nem kötöttek, viszont azóta az April hasonló termékét értékesítik - mondta Rácz István. Az ACE tulajdonosai már induláskor jelezték, hogy a kockázatot 10 százalékos munkanélküliségig tudják vállalni, viszont Magyarországon az arány azóta átlépte ezt a limitet.

Az ACE ezért - a biztosítási törvényben előírtak szerint – a december 31-i biztosítási évforduló előtt egy hónappal felmondta a szerződéseket. Az alkusz elektronikus levélben is értesítette az ügyfeleket, akik egy kattintással átszerződhetnek az April-hoz. A díj változatlan, várakozási idő nincs – vagyis a kockázatvállalás azonnal elkezdődik -, a szolgáltatás pedig annyiban lesz más, hogy a közös megegyezéssel történő felmondásra az új biztosító nem fizet. Az ACE tapasztalata szerint az elbocsátások háromnegyede csoportos létszámleépítés volt. Az eddigi ügyfelek tehát nem maradnak biztosítási fedezet nélkül.

A már munkanélkülivé vált mintegy 500 szerződő továbbra is az ACE-nél marad, ők a teljes állomány 10 százalékát teszik ki. A többség 90 százaléka máris átszerződött az April-hoz - tájékoztatott az ügyvezető. Az ACE és az April díjai között nincs lényegi különbség.

Francois Maresquier, az April CEE Development Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy a válság felerősítette az emberekben a munkanélküliségtől való félelmet, ám úgy vélte, a munkanélküliség, mint kockázat, egy biztosító által kezelhető. A magyar munkavállalók száma hárommillió, de közülük egymillió valamilyen formában vállalkozó, így ők nem köthetnek munkanélküliségi biztosítást. A fennmaradó kétmilliós alkalmazotti réteget viszont potenciálisan fenyegeti a munkanélküliség a vezérigazgató szerint.

A vezérigazgató - aki korábban a Groupama Biztosítót irányította - 2007-ben alapította meg a francia April csoport első közép-kelet-európai leányvállalatát - képviseletét -, az April CEE Developmentet. Az anyacég Franciaország legnagyobb biztosításközvetítője.

Az AXA biztosító francia egysége világszerte vállal kockázatot munkanélküliségre. A magyar April által kidolgozott terméknek is az AXA Iard S.A. a kiválasztott kockázatvállalója, az April CEE Development Kft. "csak" az értékesítési és a teljes ügyfélkapcsolati folyamatokat menedzseli a magyar piacon.