A dohányosok és a kormány is örülhet
Az elmúlt esztendőkben megszokhattuk, hogy évente minimum egyszer emelkedik a jövedéki adó. Idén július 1-jén szánta rá magát ismét a kormány, hogy a benzin, a gázolaj, az alkoholos termékek és a cigaretta jövedéki adóját növelje. Fél évre rá, tehát 2010. január 1-jétől ismét magasabb lesz a jövedéki adó.
A cigarettánál durván kilenc százalékos emelés következik be, ez a Pénzügyminisztérium korábbi tájékoztató anyaga szerint dobozonként hozzávetőleg 24 forinttal drágítja meg a dohányosok életét. Hiába január 1-jétől következik be az adóemelés, a dohányosok élete mégis várhatóan csak áprilistól drágul. A törvény ugyanis lehetővé teszi a dohánygyártó és -kereskedő cégeknek, hogy 90 napig még a régi adómértéket számítsák fel a dohánytermékekre.
A jövedéki adó emelése előtt teljesen normális dolog, hogy a fenti szabályt kihasználva a dohánycégek betáraznak dohánytermékek zárjegyeivel. Amennyi zárjegyet a régi adómérték fennállása alatt vettek, azt a három hónapos szabály miatt ezen régi, alacsonyabb adótartalommal adhatják tovább.
Idén azonban még ezt a jó előre való jelentős készletezést is messze felülmúlták a dohánycégek. Az Index több forrásból úgy értesült, hogy még az adóemelés előtti betárazást mint természetes reakciót is figyelembe véve érthetetlenül nagy értékben vásároltak zárjegyet.
Ez pedig nemcsak a füstölgőknek jó hír, hanem az idei költségvetésihiány-cél betartásáért küzdő Pénzügyminisztériumnak is. Úgy tudjuk, a várható természetes készletezésen felüli buzgóság 20-25 milliárd forintos extra jövedékiadó-bevételt hozott az idei büdzsé konyhájára, és ennek folyományaként (mivel a jövedéki adó beleszámít az áfa alapjába) további 5-6 milliárd forintnyi plusz áfabevétel is csordogált az államháztartásba.
Ez az ajándék összesen 25-31 milliárd forintnyi bevétel, ami az idei költségvetésnek jól jön. Azonban mivel készletezés előrehozásából és megugrásából származik, ez a pénz vélhetően a jövő évi büdzséből hiányozni fog.