Tavaly novemberben, az Európa gyűjtőprogram részeként jelent meg az a tokaji történelmi borvidéknek szentelt 5000 forintos ezüst emlékérme, ami az amerikai Krause kiadó online szavazásán idén elnyerheti az év érméje közönségdíjat. Ezt a díjat harmadik éve írják ki, az első két szavazáson egyaránt magyar érmék nyertek. Az első, tavalyelőtti közönségdíjat az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára kiadott 50 forintos érme nyerte el, a másodikat tavaly a gyulai várat ábrázoló ötezres (tavaly emellett szakmai kategóriákban is voltak döntős magyar érmék).
Idén a szakmai díjak mezőnyében – a Pénzverő tájékoztatása szerint ilyen egyebek mellett a Legjobb arany érme, Legjobb ezüst érme, Leginnovatívabb érme vagy Történelmileg legjelentősebb eseményt bemutató érme kategória – között nincs magyar nyertes. Az összesen tíz kategóriában egyebek mellett lett, izraeli, német és kazah pénzek nyertek. A Gáti Gábor szobrászművész által tervezett ötezressel a közönségdíj kategóriájával vigasztalódhatunk.
A közönségdíjas döntőbe húsz érme került, ezek közül az nyer, amely a legtöbb szavazatot kapja. A döntős pénzek listája itt olvasható, szavazni, előzetes regisztrációt követően itt lehet. A szavazásra 2010. január 10-ig van lehetőség, az eredményhirdetés január 30-án lesz Berlinben.
A tokaji érmét 2008 novemberében bocsátotta ki a jegybank, az előlapján a kötelező érmeképi elemek (5000 forint értékjelzés, Magyar Köztársaság felirat, BP. verdejegy és a 2008-as verési évszám) találhatók, a perem mentén szőlőkoszorú fut körbe. A hátlapon a Tokaji-hegy ábrázolása látható, a hegy tetején a TV-torony, a hegy lábánál település templommal, előtérben szőlőtábla. Itt található Gáti Gábor tervezőművész mesterjegye, valamint az „Euro-Star” jel, mivel az érme az „Europa” nemzetközi gyűjtőprogram keretében jelenik meg – olvasható az érméről szóló MNB-tájékoztatóban.
Az emlékpénz 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 milliméter, a széle recézett. Összesen húszezer darabot bocsátottak ki belőle, ebből tizenötezer az úgynevezett proof technikával készült. Az MNB tájékoztatása szerint a győzelemre esélyes érme jelenleg is megvásárolható a jegybank budapesti, Szabadság téri látogatóközpontjában.