Kevesen élnek nyomorultabban, mint mi
Magyarország helyzete az úgynevezett misery index alapján elkeserítő - írja a Bloomberg tudósítása nyomán a Napi Gazdaság. Hazánkban a 2009-es infláció (6,4 százalék) és a munkanélküliségi ráta (10,5 százalék) összege 16,9 százalék, amellyel a régióból csak Horvátországot előzzük meg.
Az Európai Unió államai közül csak az egyébként is gyengélkedő spanyolokat tudtuk magunk mögé utasítani - bár jegyezzük meg ez csak a világviszonylatban is kirívó 18,8 százalékos spanyol munkanélküliségnek köszönhető. A felmérés eredménye arra a magyar gazdaság gyenge helyzetére utal, hiszen itthon egyszerre magas a munkanélküliség és az infláció is.
![miresy1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/133/1338/13389/1338955_076da3bb96978a369fac4ec058ece569_wm.jpg)
Magyarország helyzete világviszonylatban is elkeserítő, hiszen a felmérés szerint olyan harmadik világbeli országok is megelőznek minket, mint Kolumbia vagy Marokkó. Ha csak az országok helyzetének éves szintű romlását nézzük - ez hazánk esetében 580 bázispont -, akkor még siralmasabb a helyzet, hiszen csak Indiában volt kiemelkedőbb a misery index elmozdulása tavaly magyarországinál (a szubkontinensen 660 bázispont az eltérés 2008-hoz képest).
Európában szignifikáns javulást tapasztaltak tavalyhoz képest a Baltikumon - a litván misery index 1020 bázisponttal 2,7 százalékra csökkent -, valamint Ukrajnában, ahol 1250 bázispont volt a mérséklődés (így a ráta 13 százalék lett). Ez utóbbi egyúttal globálisan is a legnagyobb mértékű javulást tükrözi.
A globális helyzet is aggodalomra ad okot, hiszen a világ nyolc legnagyobb gazdaságának nyomorultsági indexe jelentősen romlott - a 2008-as 7,5 százalékos adat után tavaly 11,1 százalékra ugrott a mutató.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)