Szlovákiának harmadáron van Sávolya
További Magyar cikkek
A dunaszerdahelyi komplexumot az osztrák Hans Roth tervezte, nevéhez több hazai és ausztriai létesítmény is fűződik. A FIM és FIA mindennemű követelményének eleget tévő ring teljesen egyedi módon hat különböző nyomvonalat kínál mindkét irányban, így tizenkét lehetséges variánst tudnak kialakítani. Leghosszabb verziója 5922 méter (ez az alapból kijelölt), a legrövidebb 2636. Szélessége tizenkét méter, a célegyenesben húsz (ez kilencszáz méter hosszú), és minden egyes szegletét kamerarendszer figyeli. Természetesen gyorsulási versenyeknek is helyet adhat, ehhez 1144 méterre lehet növelni a célegyenes hosszát, írta a Totalcar a pálya átadásáról tavaly októberben.
Csóka László, a pálya egyik tulajdonosa és vezetője elmondta, hogy körülbelül öt éve született meg a pálya ötlete. Maga az építkezés nyolc-kilenc hónapot vett igénybe, a beruházásra összesen huszonötmillió eurót költöttek. Az összeg a pályát és az ahhoz szorosan kapcsolódó infrastruktúrát takarja, a boxutcát, a központi részt, a VIP-szektort és az időmérő tornyot. A fejlesztési terveik között szerepel off-road pálya, tanpálya kialakítása és hotel építése is.
A pálya maga lényegesen hosszabb, mint a sávolyi: 5922 méter a teljes hossza, a mienk 4232 méteres. A szélességen el lehet mélázni, mindenesetre Sávolyon tizennégy-tizenöt méter, Dunaszerdahelyen tizenkét méter, a célegyenesben viszont húsz méter. A Slovakiaring kilencszáz méteres célegyenese valamivel hosszabb, mint a sávolyi. Boxból Sávolyra negyvenötöt terveznek, Dunaszerdahelyen harminchárom van.Ugyanakkor a Slovakiaringen, mint az a képen is jól látszik, több átkötést is kialakítottak, ezzel a pálya könnyen darabolható, ráadásul úgy alakították a bukótereket, hogy a pálya mindkét irányban járható.
A Slovakiaring alkalmas bármilyen nemzetközi autó- és motorsverseny megrendezésére, bár a pálya nincs Forma–1-es vagy MotoGp-futamra vizsgáztatva, de a műszaki paramétereket úgy alakították ki, hogy azok felső kategóriás eseményeknek is megfelelnek. Az üzleti terv jelenleg döntően a pálya bérbeadására épül, jelenleg például még a nézőszám kapacitás is elmarad a sávolyra tervezettől - igaz, Balatonring az első időben döntően bérelt mobiltribünökkel és nem épített ülőhelyekkel működne.
Elveszett a hatástanulmány
Miután kedden megírtuk, hogy az állam egyelőre semmilyen hatástanulmányt nem mutatott fel arról, hogy milyen nemzetgazdasági előnyök származhatnak a 15,3 milliárd forintos hitellel, illetve a rendezési díj évi egymilliárd forintos átvállalásával támogatott a MotoGp-futamokból, Varga István gazdasági miniszter lapunknak elmondta hogy a Sedesa rendelésére még 2008 első felében készített egy hatástanulmányt a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég. Ez a tanulmány szolgált aztán a 2008 júliusában a projektről szóló együttműködési megállapodás alapjául is.
Útépítéssel is segíti az állam Sávolyt
A Sávoly településen létesülő Moto GP versenypálya megközelítéséhez szükséges, a Magyar Államot terhelő útépítésre írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A feladat két részből áll., az első a sávolyi autópálya csomópont összekötő ágát körülbelül 700 méteren át kell építeni, hogy az közvetlenül csatlakozhasson a 7. számú főúthoz, a második feladat pedig egy 250 méter hosszú földút átépítése. A munkával idén június 15-re kell elkészülni. Az eredményhirdetés tervezett időpontja április 29., míg a szerződéskötésre május 19-én kerül sor..
Ebben az ügyben azonban Varga szerint mindvégig az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium mint a turizmusért is felelős tárca járt el, ők készítették elő a vonatkozó kormányelőterjesztést, náluk van a tanulmány. Ami egyébként még egy, a motorpályán bőven túl mutató turisztikai fejlesztésről szólt, természetesen a válság előtti kalkulációkkal. A válság vágta vissza aztán a terveket is.
Az ÖTM-nél azonban a tanulmány létezéséről bár tudnak, annak tartalmáról nem nyilatkoztak. Hogy miért nem, arra nem tér ki az írásos válasz, azt azonban leszögezik, a tanulmány soha nem is volt náluk. A válasz szerint „a kérdésekben említett PricewaterhouseCoopers-hatástanulmányt információink szerint 2008 márciusában, az akkori tervezett beruházó, a Sedesa Magyarország készíttette. A tanulmányt tudomásunk szerint az ÖTM a befektetőtől nem kapta meg. Úgy tudjuk, hogy azt a befektető az ITD Hungary részére adta át.”
Az ITD Hungary viszont a gazdasági tárca háttérintézménye. Az ÖTM-től szeda délelőtt érkezett válasszal újra megkerestük a gazdasági tárcát. Ott, Varga István tegnapi nyilatkozatát megerősítve újra azt közölték, hogy az ÖTM-nél kell legyen az anyag. Varga egyébként tegnap azt mondta, hogy annak tartalmát nem is ismeri, és arról sem tud, hogy a válság nyomán szükséges aktualizálást elvégezte volna valaki.
Szollár: Napokon belül aláírás
A kormány továbbra is úgy véli, hogy a sávolyi MotoGP-pálya fontos beruházás; a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a napokban aláírhatja a hitelszerződést. Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóján egy kérdésre azt mondta: a kormány továbbra is azt gondolja, hogy sávolyi beruházás fontos, mert élénkíti a gazdaságot, javítja az ország imázsát, munkahelyet teremt a térségben, és elősegíti, hogy a Balaton menti régió egész évben prosperáljon.
Az ÖTM felügyeli ugyanakkor a Magyar Turizmus Zrt.-t. Ez a cég lehet harmincszázalékos tulajdonos a Balatonringet építő és üzemeltető cégben. Az ÖTM-et így arról is kérdeztük, hogy tulajdonosi mivoltjuk mennyi pénzbe kerül, és milyen kötelezettségekkel jár. A Turizmus Zrt., ugye, abba a cégbe száll be, amelyik biztosítja a sávolyi projekthez szükséges önrészt, a teljes beruházás harminc százalékát, másfelől a hitel törlesztéséért is felelős. Ez, a 15,3 milliárdos hitellel kalkulálva 6,5 milliárd forintot tesz ki, amiből eszerint 2,1 milliárdot kell az állami cégnek letennie.
A Magyar Turzimus Zrt. idei költségvetése 4,6 milliárd forint, „ez az összeg nem tartalmazza a MotoGP-futammal összefüggő kiadásokat, amelyeket a költségvetés ezen felül biztosít az MT Zrt. számára” – áll az ÖTM válaszában. Ugyanakkor leszögezik, hogy a tervezett hitelszerződés szerint az állami céget a pálya értékének ráeső részén túl nem terheli felelősség a hitelért.
A Fidesznek nem fáj, az LMP leállítaná a beruházást
A sávolyi projekt ügyében óriási a zűrzavar, jelenleg nem lehet tisztán látni az ügyben. A Fidesz-kormány azonban minden szerződést nyilvánosságra fog hozni - ennyiben kommentálta a Fidesz az ügyet. A Lehet Más a Politika közleményben tudatta: a párt eleve nem érti, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank miért állt egyáltalán szóba olyan befektetői csoporttal, amelynek az elnöke büntetett előéletű, és amelyik nem tudja igazolni, hogy rendelkezésére áll a beruházáshoz szükséges önrész. A párt felszólítja Erős Jánost, az MFB vezérigazgatóját, hogy a politikai nyomás ellenére se írja alá a hitelszerződést, amivel ismét a magyar állampolgárokat rövidítenék meg.