90 milliós bírság a forint gyengítéséért

A PSZÁF megállapította, "hogy a Deutsche Bank AG London 2008. október 15-i spot piaci ügyletkötéseivel jelentős forint árfolyamgyengülést okozott úgy, hogy közben a partnerkockázat megnövekedésére hivatkozva bekért jelentős fedezetigényével a swap pozíciók számára nyereséges zárását próbálta elérni partnereinél."

A partnerek a magyar bankok voltak, köztük is piaci információk szerint elsősorban az OTP volt érintett. A termék egy igen komplikált pénzpiaci eszköz volt, amit a Deutsche Bank adott el magyarországi bankoknak. Nagyon leegyszerűsítve egy értékpapír és egyfajta határidős ügylet keverékéről van szó: a vevő, a magyar bank megveszi az értékpapírt, melynek értéke attól függ, hogyan alakul a forint árfolyama. Ha erősödik a forint, a vevő nyer, a papírja többet ér, ha gyengül, veszít - adott esetben a sokszorosát az egyébként elérhető nyereségnek. Gyengülés esetén ráadásul az eladó, jelen esetben a Deutsche Bank felhívhatja pótlólagos befizetésre a vevőt, annak érdekében, hogy a későbbi, a további forintgyengülés miatti esetleg még nagyobb veszteséget enyhítse.

Mi történt?

2008 október 15-én reggel 252 forinton állt az euró. A forint már túl volt az első sokkon. Bár alig két héttel voltunk a "a válság megáll az országhatároknál" típusú nyilatkozatok után, de már túl azon, hogy az OTP részvények őrületes esésbe kezdtek, ami mögött spekulációt sejtettek. Október 9-én 250 forint alatt is járt még a forintárfolyam, de aznap délután az OTP részvények ára 14,33 százalékkal 3855 forintra esett, a forint pedig ezzel párhuzamosan a 265-ös szint fölé gyengült.

Innen azonban még visszakapaszkodni látszottak a magyar eszközök. Október 15-én (a nyári, 230 közeli euró árhoz képes ugyan nem) erősnek tűnt a forint, a nyitásban 252 körül volt az árfolyam. Estére újabb bedőlés jött, az árfolyam megjárta a 270 fölötti szinteket is, ha végül 267-nél is zárt.

A PSZÁF vizsgálatának eredménye azt mutatja: a felügyelet szerint az október 15-i eseményekben meghatározó szerepe lehetett a DB a forintot gyengítő tranzakcióinak. Egyszerűsítve: a DB jelentős mennyiségű forintot adott el, ezzel gyengítve a forint árfolyamát, másfelől forinteladásra késztette ügyfeleit, azokat a magyar bankokat, amelyek vettek a fent írt speciális devizamozgáshoz kötött termékből. Mivel a gyengülés esetén a vevő magyar bankoknak fedezetetet kellett betennie a DB-hez, nekik maguknak is eurót kellett venni és a forintot eladnia ahhoz, hogy ezt megtudják tenni. A piacon csak találgatások vannak arról, mennyit id buktak a magyar bankok, de százmillió eurós nagyságrendekről szól több tipp is - ezekhez képest mindenesetre elenyészőnek tűnik a 90 millió forintos bírság.

A Deutsche Bank AG Londoni Fióktelep tiszteletben tartja a PSZÁF vizsgálatát, azonban határozottan visszautasítja annak megállapításait. A 2008. október 15-i tranzakciók prudens és felelősségteljes partnerkockázat-kezelési folyamat részeként kerültek végrehajtásra - közölte ma a PSZÁF határozatára reagálva a bank.

Tanulópénzt is fizettek a magyar bankok

Az ügyről a magyar sajtóban a legrészletesebben a Figyelő számolt be. 2009 tavaszán megjelent, Ostromnapló című cikkükben - az alábbi bekezdéseket lényegében szó szerint idézzük - azt írták: a londoni befektetési házzal kapcsolatban többféle gyanú is felmerült. Többen jelezték, hogy a Deutsche Bank a jellemzően telefonon megkötött, és szerződésekben le sem írt ügyletek után agresszív forinteladásokkal igyekezett befolyásolni a piacot. A másik vád szerint a német bank indokolatlan fedezetigényeket támasztott, amivel el akarta érni a pozíciók gyors lezárását és a magyar vevők számára hátrányos kiértékelését (az úgynevezett marginingot). Ez a magyar bankok számára hatalmas veszteséggel járt volna.

Ezeket az információkat - írta a Figyelő - a lap hazai forrásai megerősítették, egyben jelezték, hogy írásos dokumentáció valóban nem védte a magyar bankokat. Úgy tűnik, tapasztalatlanok is voltak a bonyolult terméket illetően, ezért elismerten hibáztak. Egyfajta tanulópénz megfizettetése emiatt jogos, ám arra senki nem gondolt, hogy a pozíciók kiértékelésében akár nagyságrendi különbség is lehet. Márpedig előfordult, hogy a DB tízszer akkorára becsülte a magyar bankok potenciális veszteségét, illetve ebből adódó fedezetigényét, mint a hazai partnerek.

A DB azért volt különösen előnyös helyzetben, mert egyszerre volt eladója az adott terméknek, illetve betöltötte az úgynevezett calculation agent – a fedezetigény kiértékeléséről döntő fél – szerepét is. Ez már önmagában is egy furcsa összeférhetetlenségi problémát vetett fel, de a magyar vevők csak akkor eszméltek rá erre, amikor a londoni DB munkatársai elkezdték a pozíciókat számukra roppan előnytelen módon kiértékelni. (Ez persze rögtön felveti a kérdést, hogy magára valamit is adó profi bank hogyan ugorhat bele ilyen kondícióval bármilyen üzletbe?) A kiértékelésben mindenesetre már a DB magyar bankvezetése is fontos szerepet játszott, előrehozott elszámolást akartak például az OTP vezetésénél kierőszakolni. Gondot okozott a magyar bankoknak az is, hogy a szerződés általános feltételeit az ISDA (International Swaps and Derivatives Association, vagyis a Nemzetközi Swap- és Derivatíva Szövetség) reguláin belül létező technika, a Credit Support Annex (CSA) szabályozta volna, ugyanakkor ezt is alapvetően egyszerűbb termékekre találták ki. Nem voltak tehát egyértelműek a szabályok.