Nem született egyezség a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Tesco vezetői közötti szerdai megbeszélésen. A Tesco továbbra sem ismeri el, hogy több százmillió forinttal tartozna a dolgozóknak a hét napon belüli módosításokból adódó, ki nem fizetett munkabérekkel.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke azt mondta, hogy az egyeztetési folyamat elkezdődött, de nem tudtak megállapodni. A vezetés azt kéri, hogy a KDFSZ adja le azon dolgozók névsorát, akiknek kevesebb fizetést utaltak. "Próbálják elbagatellizálni a problémát: azt mondják, csak 600 szakszervezeti tagnak van gondja a fizetéssel, ezzel szemben a cégnél 18 ezren dolgoznak" - nyilatkozta a szakszervezeti vezető, hozzátéve, hogy ennek ellenére a tervek szerint egy hónapon belül folytatódnak a tárgyalások.
Kedden előbb munkaügyi felügyelők, majd rendőrök szállták meg a Tesco budaörsi épületét. A Közép-Magyarországi Munkaügyi Felügyelőség egy bejelentés alapján kezdeményezett vizsgálatot. A bejelentésben a munkaidő, pihenőidő és szabadságkiadás szabályai kapcsán fogalmaztak meg kifogásokat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pedig a Pest Megyei Főügyészség utasítására indított nyomozást csalás miatt.
Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy az új, elektronikus munkaidő-elszámolásban nem szerepeltetik a beosztás egy héten belüli változásait a dolgozóknál, így az emberek nem kapják meg az ezért járó pótlékot.
A Tesco Global Áruházak Zrt.-nél azt mondták, hogy a rendőrség kérésére nem nyilatkoznak a folyamatban lévő ügyről, a kérdésben a korábbi, a Magyar Nemzet cikkét követő nyilatkozatukhoz tartják magukat. Ebben cáfolták a lap állításait és azt közölték, hogy a Tesco soha nem tévesztette és téveszti meg munkavállalóit, a vállalat alkalmazottai, beleértve a vezetőséget is, nem jártak el törvénytelenül és nem folyamodtak etikátlan eszközökhöz.