Elhúzódhat az IMF-vita

2010.07.21. 17:29 Módosítva: 2010.07.21. 17:29
Nem valószínű a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kialakult nézeteltérések gyors megoldása - erre következtetnek londoni felzárkózó piaci elemzők a tárgyalások félbemaradása után kiadott IMF-közlemény szövegéből.

A Barclays Capital, a londoni City egyik legnagyobb befektetési háza szerdán kiadott átfogó elemzésében óvta a befektetőket annak a feltételezésétől, hogy néhány héten belül helyreállhat a viszony a magyar kormány, valamint az IMF és az EU között.

A felülvizsgálati látogatások eredmény nélküli félbehagyására, majd a küldöttségek pár héten belüli visszatérésére már volt példa; ez egyértelműen része a valutaalap tárgyalási taktikájának. A most kialakult patthelyzetben azonban fel kell figyelni a részletekre. Az IMF hétvégi közleményében ugyanis az állt, hogy "kérdések sora maradt nyitva", ahelyett, hogy a pénzügyi szervezet megnevezett volna konkrét ügyeket, amelyekben még szükség van tárgyalásokra a megállapodás véglegesítése érdekében - emelik ki a Barclays Capital londoni elemzői.

A ház következtetése szerint "ez világos jelzés arra", hogy a nézeteltérések "jelentősek", és "messze vannak a megoldástól".

Mindemellett a magyar kormány többször is leszögezte, hogy további megszorító intézkedésekről nem lehet szó. Ez az álláspont önmagában is elég lett volna a problémák előidézéséhez, ha nem is az idei, 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitcéllal kapcsolatban, de a jövő évi, 3 százalék alatti cél esetében mindenképpen. A márciusban lezárult előző IMF-felülvizsgálat után a valutaalap ugyanis kifejezetten leszögezte: 2011-et tekintve a hazai össztermék hozzávetőleg 1,25 százalékának megfelelő (mintegy 330 milliárd forintos) további intézkedésekre lesz szükség a 3 százalék alatti hiánycél teljesítéséhez, az EU-nak tett vállalásokkal összhangban - áll a Barclays Capital szerdai londoni elemzésében.

A ház egyébként úgy tudja: az IMF számításai szerint még az idei, 3,8 százalékos deficitcél teljesítéséhez is "hiányzik" hozzávetőleg 0,3 százalék a hazai össztermék arányában. A cég emellett azzal számol, hogy a jövőre tervezett 16 százalékos egységes adókulcs bevezetése a GDP-érték 1,0-1,5 százalékába is kerülhet, vagyis még sokkal több ellentételező lépésre van szükség - áll a londoni befektetési bankcsoport helyzetértékelésében.

A Barclays Capital elemzői úgy tartják: az IMF elvben még talán hajlandó is lenne jövőre némi engedékenységre a deficitcél emelése ügyében, például 3,5 százalékig. A cég szakértői azonban kétlik, hogy az EU ebbe belemenne. Ha ugyanis megengedik az uniós túlzottdeficit-eljárás keretében elfogadott deficitcélok újratárgyalását egy olyan, "sorozatos deficitkihágáson kapott" országnak, mint Magyarország, az "rossz jelzés lenne éppen a mostani kritikus időszakban", amikor Brüsszel az EU egészében igyekszik korlátok közé szorítani a költségvetési hiányokat, és az IMF ebben a kérdésben nem tudja felülbírálni az uniót - áll az elemzésben.

A Barclays Capital szerint ennek alapján "kőbe vésettnek" lehet tekinteni a jövő évi 3,0 százalékos GDP-arányos deficitcélt.

Más nagy londoni házak is hasonló következtetésekre jutottak korábbi elemzéseikben.

A Fitch Ratings hitelminősítő a magyar gazdasági akciótervről nemrégiben kiadott londoni elemzésében azt írta: miután más EU-tagállamokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a hiánycsökkentés gyorsítása végett, nem valószínű, hogy jelentősebb készség mutatkozna az unió részéről bármilyen magyarországi költségvetési lazítás eltűrésére.

A Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport minapi elemzésében az állt: az EU "éppen kétségbeesetten igyekszik" fenntartani az euróövezet hitelességét, költségvetési fegyelemre kényszerítve például Görögországot, így valószínűsíthetően vonakodik még a költségvetési engedékenység látszatától is más országok esetében.

Az RBS szerint egyébként ez igaz az IMF-re is. A ház a tárgyalások hétvégi félbeszakadása után kiadott londoni helyzetértékelésében azt írta: a valutaalap eddig "figyelemreméltó rugalmasságot" tanúsított Magyarországgal szemben, többször is hozzájárult a tavalyi és az idei államháztartási hiánycélok emeléséhez, azonban "úgy tűnik, hogy az IMF-nek elege lett ebből", és most már "nem hajlandó babrálni többé a költségvetési célokkal".

A Barclays Capital szerdai londoni elemzése szerint ezt esetleg nem könnyen fogadja el egy olyan párt, amely épp most nyerte el a parlamenti mandátumok kétharmadát, és amelynek vezetője "fogadkozik, hogy véget vet az IMF és az EU diktátumának".

A cég szerint elvben nem lenne lehetetlen, hogy Magyarország egyedül is elboldoguljon, tekintettel arra, hogy a költségvetési kiigazítást megalapozó munka zömét már az előző években elvégezték, és egy költségvetési szempontból konzervatív szellemiségű kormány - kétharmados többséggel a háta mögött - képesnek bizonyulhat a még hátralévő szerkezeti reformok végrehajtására és - szakavatott kommunikációval - a befektetők meggyőzésére.

Az elmúlt két hónap fejleményei azonban megmutatták, hogy Magyarország esetében az IMF és az EU további szoros felügyeletére van szükség a befektetői bizalom megőrzése végett - áll az elemzésben.

Összességében a Barclays Capital szakértői arra számítanak, hogy a szükséges költségvetési döntések az őszi önkormányzati választások után születnek meg, és még akkor is erőteljesebb piaci nyomás válhat szükségessé ahhoz, hogy a magyar kormány e lépéseket megtegye.