További Magyar cikkek
Mi mindenkivel tárgyalunk és konzultálunk, de megállapodni az unióval kell – jelentette ki a magyar kormányfő, aki szerint a magyar gazdaság bátran vállalhatja a tárgyalásokat. Olyan feltételekkel kell ugyanakkor megállapodni, amelyeket "megérdemelnek a magyar emberek" - jelentette ki. Magyarországnak egy igénye lesz – emelte ki –, egyenlő mércével kell mérni, mindenkinek azonos időtartamot kell szabni arra, hogy teljesítse az uniós elvárást, a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycélt. (Magyarország 2004 óta áll túlzott deficit eljárás alatt. Ilyen eljárás azon államok ellen indul, amelyek euróországként nem teljesítik a 3 százalékos hiánykövetelményt, illetve azon nem eurótagok ellen, akik a 3 százalék alatti szint elérését célzó kötelező konvergencia során nem teljesítik a maguk által vállalt ütemet. Az eljárás többször meghosszabbítható, de Magyarország minden eljárási lehetőséget kimerített: ha jövőre nincs 3 százalék alatt a hiány, Brüsszel az uniós források felfüggesztésével büntethet.)
Az IMF bármikor kész tárgyalni
A Nemzetközi Valutaalap kész arra, hogy bármikor felújítsa a tárgyalásokat Magyarországgal. "Továbbra is kapcsolatban vagyunk a magyar hatóságokkal és készek vagyunk arra, hogy felújítsuk a speciális tárgyalásokat és visszamenjünk (Magyarországra) bármikor" - mondta Caroline Atkinson szóvivő.
Arra a kérdésre, hogy a magyar szervek tájékoztatták-e az IMF-t arról, hogy nem kívánnak újabb hitelprogramért folyamodni, Atkinson úgy felelt: "Készek vagyunk az egyeztetések folytatására".
Nem ért véget Magyarország tárgyalása az Európai Unióval – mutatott rá a miniszterelnök. Az unióban minden tagállam vállalta, hogy költségvetési hiányát egy bizonyos szint – azaz 3 százalék – alá csökkenti. Az idei évre tartani fogja a GDP arányában 3,8 százalékos államháztartási hiánycélt a magyar kormány
A miniszterelnök több napnyi bizonytalanság után ma egyértelműsítette: a jelenlegi helyzetben nem tartja szükségesnek, hogy egy új megállapodást kössön a kormány a Nemzetközi Valutaalappal. Ez azt jelenti, hogy a most futó hitelprogram októberben lejár és a korábban hangoztatott tervvel ellentétben nem fogunk új keretek között új hitelprogramról megegyezni a 2011-2012-es évekre.
Hozzátette azt is, hogy Magyarország köszönettel tartozik a IMF-nek, hiszen amikor 2008-ban "a tragikus kormányzás, a költségvetési adatok meghamisítása" szinte teljesen felemésztette Magyarország hitelképességét, szavahihetőségét, és szinte összeomlott a magyar gazdaság, akkor a valutaalap készségesen segített. Nem ajándékot adott, csak hitelt, de az akkor nagy segítség volt. Hozzátette: ezért az elmúlt hároméves együttműködést az IMF-fel Magyarország mindig is nagyra fogja értékelni. Ez a szerződés azonban lejár, így nem kell semmit megszakítani, felmondani - mondta Orbán Viktor.
Az IMF-től kapott pénzt vissza kell fizetni, 2011-ben és 2012-ben, s a magyar gazdaságnak olyan erősnek kell lennie, hogy ezt meg tudja tenni. Úgy fogalmazott, "erre képesek is leszünk. Lovagias nemzet vagyunk, fizetünk, ha már egyszer hitelt vettünk fel, vissza fogjuk fizetni úgy ahogy van".
A miniszterelnök arra számít, hogy a gazdasági növekedés az elkövetkező években a remények szerint két százalék felett lesz. Az IMF szerint inkább három, mint kettő - jegyezte meg. ó esély van arra, hogy Magyarország az unióval kötött megállapodások alapján "sikerországgá" váljon ismét, "ránk fér ez, mert lassan nyolc éve ülünk mindenféle szégyenpadokon" - mondta a kormányfő, aki ambiciózus célként azt jelölte meg, hogy a magyar gazdaság Közép-Európa legversenyképesebb gazdasága legyen.