Mumus az IMF, de legalább van postacíme
Az idei hiánycél teljesülését igen, annak teljesítési módját viszont nem kérheti számon Magyarországon a Valutaalap - adott igazat Bod Péter Ákos a miniszterelnöknek.
A közgazdász szerint Orbán Viktor érvelése azonban csak 2010-re igaz. Ha hosszabb távra is szeretne megállapodni a kormány a nemzetközi pénzügyi szervezettel, be kellene mutatni azt a programot, amit a Valutaalap is finanszírozhatónak gondol.
Orbán korábban azt mondta: a jelenlegi helyzetben nem tartja szükségesnek, hogy egy új megállapodást kössön a kormány a Nemzetközi Valutaalappal. Ez azt jelenti, hogy a most futó hitelprogram októberben lejár és a korábban hangoztatott tervvel ellentétben nem fogunk új keretek között új hitelprogramról megegyezni a 2011-2012-es évekre.
Róna Péter szerint érthetetlen Orbán álláspontja
Róna Péter közgazdász szerint 2014-ig, a hitel visszafizetéséig nincs mód az IMF-el való kapcsolatok megszakítására. Kilenc részletben lehet lehívni a hitelt a Valutaalaptól, mi eddig hetet hívtunk le és a visszafizetés 16 részletben, 2014-ig történik meg. A 2008-ban aláírt szándéklevél olyan vállalásokat rögzít Magyarország számára, aminek a módosítása csak tárgyalás útján lehetséges. Továbbá a nemzetközi pénzpiacon Magyarország csak az IMF hitelesítése mellett juthat hozzá további finanszírozáshoz, az Európai Unióval való kapcsolat erre nem ad garanciát.
Bod Péter Ákos szerint a hazai devizatartalékok magasak, az ország nincs közvetlenül rászorulva a hitelre, de ha nincs megállapodás, és mégis fel kell venni hiteleket, akkor ezt a tőkepiacról kell megtenni. "Ez egy izgága, ingatag, hírekre erősen reagáló valami, aminek nincs címe, nem lehet velük beszélni. A Valutaalap ugyan mumus, de van postacíme, vezérigazgatója, lehet velük tárgyalni, ez biztonságot ad" - érvelt a szakember.
Bod Péter Ákos nem zárta ki azt sem, hogy a Magyarországgal szembeni fellépés lehet üzenet is Görögországnak, Spanyolországnak, Portugáliának, Olaszországnak - azoknak az államoknak, amelyek vagy megsértették a költségvetési hiány felső határértékét, vagy a körül vannak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok
Az egy főre jutó támogatás mértéke nagyjából 2,5 millió forint lehet új munkavállalónként.
január 27., 09:30
- Gazdaság
Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára
Az adóalany február 28-ig nyilatkozhat az alanyi áfamentesség választásáról.
január 26., 08:40
- Gazdaság
Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla
Századik részéhez ért az Index heti deviza- és tőzsdepiaci összefoglalója.
január 26., 07:33
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
50 perce
- Címlapon
Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
33 perce
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak: keddtől csökkenhet a benzin és a gázolaj ára is
Egyes kutak árai ettől eltérőek lehetnek.
január 27., 12:20
- Gazdaság
Matolcsy György: Egy magyar hős, az euró atyja közelebb hozta egymáshoz Európa országait
A Lámfalussy-konferencián szólalt fel a magyar jegybankelnök.
január 27., 10:06
- Gazdaság
Több ezer megtévesztett utas jogosult a Wizz Air kártérítésére
Ítéletet mondott a Gazdasági Versenyhivatal.
1 órája
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
4 órája
- Gazdaság
Itt az európai lista a gyorshajtások büntetési tételéről
Szlovéniában drágább, míg Szlovákiában lényegesen alacsonyabb a büntetési tétel.
január 27., 13:38
- Gazdaság
Orbán Viktor megszólalt az euró bevezetéséről
Azt is elárulta, mi lesz Matolcsy György mandátumának lejártával.
január 27., 10:48
- Gazdaság
Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint
Az eurót reggel hét órakor 408,37 forinton jegyezték.
január 27., 07:57
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
5 órája
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
7 órája
- Gazdaság
Lengyelország óva int az orosz gázszállítások újraindításától
Andrzej Duda szerint Oroszország nem nyerheti meg a háborút.
január 27., 16:46
- Gazdaság
Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint
A miniszter szerint a középosztály erősítésén dolgoznak.
január 25., 19:51
- Gazdaság
Ezek a számok csaknem három milliárd forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
január 25., 20:46
- Gazdaság
Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan
Az elemzők arra számítanak, hogy az új elnök fellépése pozitív hatással lesz a gazdaságra.
január 24., 07:50
- Gazdaság
Jelentősen emelkedett a mozijegyek ára, de van drágább szórakozás is
A szakemberek szerint 2025 már jobb év lesz a nézőszámot illetően, mint a tavalyi.
január 25., 11:55
- Gazdaság
A Mol döntött, ismét belenyúlnak az árazásba
Éjféltől a benzint 3, a dízelt pedig 4 forinttal olcsóbban tankolhatjuk.
január 27., 17:46
- Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?
Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.
3 órája
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
3 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
1 órája
- Gazdaság
A Mészáros Csoport építi a legújabb erőművet Magyarországon
Új lendületet kaphat az energetikai szakma.
január 24., 15:17
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
9 órája
- Gazdaság
Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint
A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált az adatokra.
január 24., 16:30
- Gazdaság
Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról
Az elővásárlási jog érvényesítéséről jövő szerdán dönt a közgyűlés.
január 25., 07:04
- Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert
A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.
1 órája
- Gazdaság
Pörög Donald Trump eldobott kockája, 640 milliárd dollárnál állhat meg
Az új amerikai vámok felgyorsítanák a globális kereskedelem átrendeződését.
január 24., 19:10
- Gazdaság
Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat
A minszterelnök szerint ez óriási.
január 24., 14:49
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
10 órája
- Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt
Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.
33 perce