Gázzal álmodik a magyar

Ellentmondásosak a hírek a kormány és a gázszolgáltatók között a gázárról szóló tárgyalásokról. Az illetékes államtitkár szerint szinte biztosan nem várható, hogy ősszel emelkedjék a gáz ára, a szolgáltatók szerint viszont még tízszázalékos drágulás is elképzelhető.

A gáz évek óta a politikai csatározások állandó fegyvere, bár az ár meghatározásában egyre kisebb szerepe van a kormánynak. A drágulásért az önkormányzati választásokon mégis a kabineten vernék el a port az emberek. Az energetikai kormányzat közben lehetetlen feladatra készül, legalábbis ez tűnik ki Völner Pálnak, a fejlesztési tárca államtitkárának augusztus közepi szavaiból, miszerint a kormány egyszerre szeretné elérni, hogy ne legyen gázáremelés, de a szolgáltatók se legyenek veszteségesek.

Elmúlt, de úgy maradt

A hazai gázprobléma gyökerei a Kádár-rendszerig nyúlnak vissza. Az ország gazdasága akkor lényegében két pillérre, a valutaalapú nyugati hitelekre és az olcsó, rubelalapú szovjet energiahordozó-importra épült.

Bár utóbbi a rendszerváltással megszűnt, a kilencvenes évek kormányai – népszerűségüket féltve – nem merték ráereszteni a piaci árat a lakosságra. Fenntartották az olcsó energia látszatát, a valós ár és a lakossági ár közötti különbözettel megterhelték a költségvetést.

Hiába tudták, hogy az alanyi jogú gázárdotáció hosszú távon fenntarthatatlan, a gazdasági érveket mégis felülírta a politika (amit táplált, hogy mint az Energiaközpont grafikonjából látható, a kilencvenes években is folyamatosan nőtt a gázhasználat részesedése a családok energiafelhasználásában).

Nem lesz gáz-ár-e-me-lés!

Az uniós csatlakozás kapujában, egyben a parlamenti választások előtt, 2002 környékén lett a pártcsatározások főszereplője a gáz ára. Akkor már tudott volt, hogy a piacnyitás és az Európai Unió szabályai nem teszik majd lehetővé a nyomott árakat.

A kormányon lévő Fidesz tizenhárom százalékos lakossági emelést tervezett – de szakértői holdudvarukból huszonkét százalékos drágításról is lehetett hallani –, és azt sugallta, hogy a szocialisták győzelme negyvenszázalékos gázdrágulást eredményez. Az MSZP még azt is tagadta, hogy szükség lenne emelésre, ekkor hangzott el Lendvai Ildikó szájából az elhíresült, az állami atyáskodás képzetét erősítő kijelentés: nem lesz gáz-ár-e-me-lés.

Lyukas vödör

A politikai szereplők különös érzékenysége érthető a számok tükrében, a gázzal fűtők száma ugyanis az elmúlt harminc évben megtriplázódott. A statisztikai adatok szerint 1980-ban a lakások huszonöt százalékában volt vezetékes gáz, 2005-ben már hetvenöt százalékos volt ez a mutató. Bár a vezetékes gázt a háztartások egy részében csak főzésre használják, de jellemzően olyan – főként paneles – lakásokban, amelyekben távhővel fűtenek, márpedig a hőtermelő erőművek is elsősorban gázzal üzemelnek. Tehát ma már az ország legalább háromnegyede használja otthonában a látszólag olcsó energiaforrást.

A gázzal fűtők támogatására évente nagyjából hatvan-nyolcvanmilliárd forint megy el. A kompenzáció azonban túl széles réteget érint, ráadásul kimutathatóan pazarlásra ösztönöz, a szociális gondokat alig enyhíti, mondják a szakemberek, holott az igazi célja ez utóbbi lenne. Ám a lakosság 14,7 százaléka még most sem engedheti meg magának a gázt, pedig azt a leginkább rászoruló réteg jelenleg a piaci ár feléért kapja.

A gázártámogatást a Bajnai-kabinet még 2010 áprilisi hatállyal akarta megszüntetni, majd június 30-ra módosította. Az új kormány aztán ezt is kitolta az év végéig, igaz, egyidejűleg bejelentették a gáz és a villamos energia árára vonatkozó moratóriumot.

A gázártámogatás mértéke a jelenlegi szabályok szerint a nyugdíjminimumhoz kötődik, aminek az összege ez év január 1-jétől 28 500 forint. A maximális támogatás akkor jár, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresétm, vagyis idén a havi 57 000 forintot (a fogyasztási egységről lásd keretes írásunkat).

Megkésett programok

A mesterségesen alacsonyan tartott gázár sokáig nem kényszerítette rá az embereket az energiatudatosságra, más európai országokhoz képest nálunk csak jóval később indultak el a fűtéskorszerűsítési programok, amelyek hosszú távon az energiahatékonyságot növelik. Az Európai Unió energiapolitikai céljai szerint csökkenteni kell az energiafüggőséget, és meg kell teremteni a versenyt a szolgáltatók között.

Ez utóbbi nálunk 2004-ben el is kezdődött. Először csak az ipari fogyasztók választhattak szabadon szolgáltatót, három évvel később már a lakosság köréből is bárki megtehette ezt. Bár az adminisztratív piacnyitás ellenére a tényleges verseny még nem indult be, mára az eddigi egyetlen, kizárólagos szolgáltató mellett már piaci alapon is lehet gázt vásárolni egy cégtől, az Emfesztől.

Új sémára várva

A szabályozás szerint a magyarországi gázkereskedők negyedévente fordulnak a Magyar Energiahivatalhoz (MEH) az árváltoztatási kérelmükkel. A hivatal, ha indokoltnak találja az áremelést, rábólint. A MEH azonban eddig szinte minden költség áthárítását indokoltnak látta, így az utóbbi évben megugrottak az energiaárak.

Bár a kormánynak ma már hivatalosan csak korlátozott szerepe van – legfeljebb az energiahivatalra gyakorolhat nyomást, hogy ne fogadja el a szolgáltatók áremelési kérelmét –, a kabinet most átmenetileg mégis az árak befagyasztását kérte. Ezt a szolgáltatók elfogadták, így jelenleg elsősorban a lehetséges költségcsökkentésekről tárgyalnak. Az energiaárak befagyasztása addig tart, amíg nem születik meg az új, uniós irányoknak megfelelő, valós árakat leképező, hatósági árszabályozás sémája, áll az indoklásban.

Ebben azonban van némi ellentmondás, a valós költségeket tükröző árak ugyanis jellemzően nem hatósági árazás formájában születnek. A EU-s energiapolitika folytatása az lenne, ha a kormányzat a versenyt ösztönző, piacbarát intézkedéseket tenne. Az energetikát is felügyelő fejlesztési miniszter ugyanakkor már miniszteri meghallgatásakor arról beszélt, hogy ezen a területen inkább egyes vagyonelemek közösségi tulajdonba vételét és közösségi üzemeltetését támogatják.

Mindenképpen mi fizetünk

A lakossági fogyasztók számára kedvező, a valós piacinál alacsonyabb hatósági ár egyébként természetesen nem jelenti azt, hogy valóban olcsóbban jutunk a gázhoz. A hazai fogyasztásnak csak egyhatodát adja az itthoni termelés, öthatodát importból, a Gazpromtól szerezzük be, a forintból számolt árat ráadásul az utóbbi hónapokban emelte a dollárral szemben gyengülő pénzünk is.

Ha az állam ilyen viszonyok közepette a lakossági gáz árának szinten tartására törekszik, akkor az alábbiakat teheti: vagy később fizetteti ki a fogyasztókkal a gázkereskedőknél felhalmozódó veszteséget – miként erre tavaly már volt példa a Bajnai-kormány és az E.On közötti megállapodás alapján –, vagy a gázárképlet módosításával a közműcégekre hárítja a közgazdaságilag indokoltnál alacsonyabb fogyasztói ár terheit, vagy az ipari fogyasztókkal fizetteti meg a lakossági és a piaci ár közötti különbséget.

Az előbbi lényegében a szektorra kiterjedő adóemelésnek felel meg, az utóbbi drágulást hoz, a lényeg, hogy végül mindenképpen a lakosság fizeti ki a piaci gázárból hiányzó részt. Megtehetné a politika, hogy a költségvetéssel fizetteti ki a fennmaradó összeget, de akkor azoknak is viselniük kell a terhet, akik nem használnak földgázt.

Az oroszok kezében vagyunk

Mivel jelenleg a szabadpiaci ár olcsóbb a Gazprommal kötött szerződésben meghatározottnál, ésszerű megoldás lenne részben onnan, részben a tározókban felhalmozott készletből ellátni az országot. Ehhez azonban módosítanunk kellene a Gazprommal 2015-ig kötött szerződésünket, amiről az orosz cég hallani sem akar. Alkupozíciónk viszonylag gyenge, a vezetékhálózat miatt a Gazprom szinte monopolhelyzetben van. Az orosz viszonyokat ismerve egyértelmű, hogy az importgáz árának csökkentéséhez kormányszintű megállapodásra lenne szükség.

Ha az oroszok akarnának is erről tárgyalni, az importár mellett valószínűleg több más ügyet is elővennének. Ilyen például a Szurgutnyeftegaz Mol-tulajdonrészének sorsa és a Déli Áramlat gázvezeték ügye is (arról már korábban, például a Malév sorsáról szóló tárgyalások kapcsán hallani lehetett, hogy Moszkva előszeretettel kezeli egy csomagban a nekik kényelmetlen ügyeket olyanokkal, amikben egyértelműen kiszolgáltatottak vagyunk nekik). Könnyen lehet, hogy az alacsonyabb árért nagyobb függőséget kellene vállalnunk, ami viszont az Európai Unió előtt nem venné jól ki magát, emellett ellentétes az országgyűlés által elfogadott energetikai stratégiában foglaltakkal is.