Újabb fordulat Emfesz-ügyben

2010.12.28. 11:30
A Pomázi-cégcsoport állítólagos tartozása menthetné meg az Emfeszt a bukástól, a társaságok azonban tagadják, hogy három milliárddal tartoznának, sőt kétmilliárdra beperelik a rossz hírüket keltő gázcéget. Az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató gáz nélkül maradhat a következő évre, az Energiahivatal pedig visszavonhatja az engedélyét.

Hiába fizetett az Emfesz az E.onnak, a gázszolgáltató továbbra is veszélyben van, egyelőre még azt sem tudni, honnan jut gázhoz jövőre. Amíg ugyanis nem fizeti ki milliárdos tartozását a Kelernek, addig a gáztőzsdén keresztül nem kap gázt, bankgarancia híján pedig az E.onra, és a Molra sem számíthat.

Az Emfesz egyetlen reménye, hogy hozzájut a Pomázi Csaba nevével fémjelzett cégcsoporttól követelt pénzhez: a Dunacent, az Energott, az Alfa-Nova, illetve a Szegedi Hőszolgáltató állítólag közel három milliárd forinttal tartozik neki.

Perelnek a cégek

A cégek azonban nemcsak tagadják, hogy tartoznának az Emfesznek, de az infodunaujvaros.hu szerint Pomázi büntető eljárást is kezdeményezett a gázszolgáltató ellen, valamint több mint kétmilliárdos kártérítést követelnek, mondván a vádaskodással jelentős kárt okozott cégeinek, bizalmatlanságot eredményezett együttműködő partnereik és fogyasztóik körében. A jogellenes magatartás miatt elszenvedett nem vagyoni káruk reparálására társaságonként ötszázmillió forint kártérítést kérnek. A négy társaság mellé Pomázi Csaba magánszemélyként is bejelentette kártérítési igényét kétszáz millió forint értékben.

Góczi István, az Emfesz ügyvezetője, korábban azt mondta, a társaságok rosszhiszemű szerződésszegő magatartása megnehezíti hosszú távú gázvásárlási szerződéseinek előfinanszírozását. Góczi az Emfesz védelmében hétfő este Orbán Viktorhoz fordult, akitől miniszterelnöki megbízott kinevezését kérte.

A kormánytól várnak segítséget

Az Emfesz vezetője szerint, ha nem sikerül megoldást találni, akkor 300 ezer fogyasztó gázszámlájának összege megemelkedik. Néhány nappal ezelőtt az Emfesz a nemzeti fejlesztési minisztertől azt kérte, hogy cége hadd vegyen gázt utólagos fizetéssel a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségtől. Ez azonban Fellegi Tamás szerint súlyos és indokolatlan beavatkozás lenne a piaci folyamatokba, és ellentétes az uniós szabályozással.

A cég az olcsó ukrán gáz elzárása ótapénzügyi gondokkal küzd. Már a kormány által kirótt különadót sem tudta maradéktalanul befizetni, és egy ideje a fogyasztói hullámzások kiegyenlítésére szolgáló  úgynevezett kiegyenlítő gázból tudta csak biztosítani fogyasztói folyamatos ellátását.

Ezt a gyakorlatot azonban nem folytathatja tovább, ha nem vergődik zöld ágra valamelyik beszállítójával, az Energiahivatal visszavonhatja az engedélyét. Ez esetben a fogyasztók Emfesszel kötött szerződése megszűnne, és automatikusan az egyetemes szolgáltatóhoz kerülnének.