11 milliárdos hitelt bukhat az állam
További Magyar cikkek
Nem hét-, hanem több mint tizenegymilliárd forintot veszíthet az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank azon a kölcsönszerződésen, amit az előző menedzsmentje a részben offshore hátterű Higi Papírsoft Zrt.-vel 2006-ban kötött – tudta meg az Index. A bank az ügyletről érdemi információkat a banktitok miatt nem közölt, azt azonban írásban megerősítette: "a Higi Papírsoft Zrt.-nek 11 396 millió forint összegű hitelügylete van a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nél".
Az MFB szerint a Higinek nyújtott kölcsönökkel kapcsolatos "hitelezési döntések ésszerű magyarázatára az MFB jelenlegi menedzsmentje nem tudott rájönni. Erre vonatkozóan szívesen megismernénk az MFB tavaly távozott első számú vezetőinek a részletes magyarázatát". Értesüléseink szerint ugyanakkor eddig az állami fejlesztési bank nem tett – nemcsak ebben az ügyben, hanem más, igencsak kockázatosan megtérülő hitelügyletek kapcsán sem – olyan lépéseket, amik azt vizsgálnák, hogy a korábbi menedzsment milyen motivációk alapján döntött a hitel nyújtásáról.
Információink szerint az MFB belső szabályzata alapján az olyan összegű kölcsönöknél, mint amit a Higi kapott, a bank legfelső vezetésének kellett döntenie. Ebbe a csoportba a hitelszerződés megkötésekor, majd a kölcsön folyósításakor Erős János, Zdeborsky György, Lakatos Zsolt és Lex Zoltán tartozott; hogy közülük ki vagy kik hozták meg a döntést, azt az MFB nem közölte.
Nem válaszoltak arra a kérdésünkre sem, hogy milyen számítások alapján kapott nagyjából ötmilliárd forintos fedezettel – ez a szolnoki papírgyári ingatlan épülettel és eszközökkel együtt, valamint a Higi tőkéjének értékéből becsült adat – több mint 11 milliárdos kölcsönt a cég.
Az MFB a kérdésünkre ugyanakkor elismerte: "a hitel visszafizetése aggályos". Kérdéseinket, hogy mikortól és milyen feltételekkel kellene a kölcsönt törleszteni, az MFB banktitokra hivatkozva nem válaszolta meg. Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy a 2006-os szerződésben előbb kétéves türelmi idő szerepelt, amit annak lejárta előtt nem sokkal – ekkor még véget sem ért a gyárépítés – újabb két évvel megtoldottak. Hogy tavaly elindult-e a törlesztés, vagy volt-e újabb határidő-módosítás, arra nem kaptunk választ.
A Higi Papírsoft Zrt.-ről az elmúlt időszakban többször írtunk. A 2006-ban építeni kezdett szolnoki papírgyárát a tervezettnél később adták át, az építésen résztvevő alvállalkozók százmilliós számlák miatt felszámolást kértek ellene már 2009-ben; később ezt, épp az akkori MFB-vezetés kérésére visszavonták.
Az elmúlt évben a cég jelenlegi és volt tulajdonosai egymással pereskednek, feljelentések voltak fedezetlen váltók, százmilliós csalásgyanú és tévedésbe ejtés miatt is. A cég ellen most is folyik felszámolási eljárás, miután a bíróság első fokon nem mondta ki a Higi fizetésképtelenségét, holott 2007-es és 2008-as számlákat sem egyenlített ki. A céget finanszírozó MFB is úgy látja: "a felszámolás indokai fennállnak attól függetlenül, hogy a bíróság ezt most nem mondta ki".
Noha több milliárd forintnyi közpénz szállhat el az állami bank által nyújtott kölcsönügyleten, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem foglalkozik a Higivel. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolta: az ügy a vizsgálati programjában nem szerepel, ezzel kapcsolatos beadványt sem kapott, "így nem tervezem a hitelügylet tételes vizsgálatát". Megjegyezte, hogy ha indítana is eljárást, mivel nyomozati jogköre nincs, a banktitok által védett adatokhoz ő sem férhetne hozzá.