Pénzmegvonással fenyeget cégeket a kormány
Törvénnyel védené a Fidesz azokat, akiknek az idei adóváltozás miatt csökkent a nettó bérük. A dolgozók védelme a cégeknek támadást jelent: a tervek szerint azok a vállalkozások, amelyek nem tartják be az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) béremelési javaslatát, állami támogatásoktól esnének el.
Hogy pontosan milyen támogatásokra kell gondolni, az nem derült ki Rogán Antal szerdai beszámolójából, majd a politikus megkerülte az erre vonatkozó kérdést is. Az viszont kiderült, hogy a szigor 2014 januárjáig tartana.
A szigor alól azok a cégek kaphatnak felmentést, ahol azért nincs béremelés, mert azt csak elbocsátásokból lehetne finanszírozni. Rogán szerint ugyanakkor a vállalkozások idén a tavalyinál 140 milliárd forinttal kevesebbet kell adózzanak, tehát bőségesen van mozgásterük az OÉT-ben megfogalmazott 4-6 százalék közötti emelésre, különösen az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók körében.
Így működik a bérhatóság
Az adó- és bér monitoring bizottságot vezető fideszes politikus a bizottság első ülése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a részletek kidolgozása nagyjából másfél hónapot vehet igénybe, ugyanis sok technikai nehézség merült fel.
A bizottság első körben a BKV, a MÁV, a Magyar Posta, az MFB, az MVM és az MNV vezetőivel tárgyalt.
A felsorolt állami cégek 130 ezer embert foglalkoztatnak, közülük mintegy 3-4000 kaptak kisebb nettót. Ők azok, akik nem is közvetlenül az állami cég alkalmazottai, hanem kiszervezett feladatköröket látnak el vállalkozások alkalmazásában - ostorozta a politikus az állami és a magánszféra összefogásával megvalósult ppp-projekteket, például a Posta Partner Programot.
Rogán szerint a bérkérdés az állami vállalati körben március végéig megoldódik, ezután kamarákkal és polgármesterekkel ülnek majd össze, velük májusra akarnak egyezséget kötni. "Addig dolgozunk, amíg azok is kapnak béremelést, akik 300 ezer bruttó alatt keresnek és az adóváltozásokkal rosszul jártak" - mondta a politikus. A bizottságnak eddig 2425-en jelezték, hogy az adóváltozások miatt csökkent a fizetésük és segítségre számítanak.
Egy kritikus hang
Mint ismert, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) korábban élesen bírálta az akciócsoportok létrehozásának ötletét. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint érthetetlen, hogy milyen jogi alapon akarják betartatni az OÉT béremelésre tett ajánlását, mivel az, mint a neve is mutatja nem kötelező erejű. A megállapodásban ráadásul az is szerepel, hogy a bérek kialakításakor figyelembe kell venni az adott cég versenyképességi, illetve jövedelmi helyzetét.