Már 1,1 millió új állás kellene

2011.03.30. 09:49 Módosítva: 2011.03.30. 09:52
A korrigált KSH-adatok szerint csak 3,743 millió embernek volt állása a tavaly december és idén február közötti időszakban, ez az érték rosszabb a kedden közöltnél. Egy hónap alatt 33 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, de a tavalyinál így is 18 ezer többen dolgoznak. A munkanélküliségi ráta 11,5 százalékos maradt, az egymilliómunkahely-számláló már százezres elmaradást mutat a kormány ígéretéhez képest.

Szerdán közzétette a javított foglalkoztatási és munkanélküliségi statisztikáit a KSH. Az eredeti adatsor kedden reggel jelent meg, délután azonban népesség-előreszámító modell hibás futására hivatkozva visszavonták (a februári népességadatokat számolták rosszul). Ilyen 1996 óta, amióta a KSH gyorstájékoztatót ad ki, nem történt.

A javított adatsor szerint a foglalkoztatottak száma 3 743 200 volt a tavaly december és idén február közötti időszakban. Ez – összhangban azzal, amit a KSH illetékesei a tegnapi adatvisszavonás után közöltek – alacsonyabb, mint az eredetileg közölt érték volt. A munkában állók száma az egy hónappal ezelőttinél 33 ezerrel, a két hónap korábbinál nagyjából 60 ezerrel kevesebb, igaz, a tavalyi azonos időszakkal összetve 18 ezres a növekedés.

Ahogyan szintén a keddi KSH-közlések alapján várható volt, csökkent a munkanélküliek száma is, a korábban mondott nagyjából 489 ezer helyett 487 ezer regisztrált álláskereső van az országban. Ez egy hónap alatt 13 ezres növekedést jelent, de a tavalyi azonos időszak adatait is meghaladja csaknem tízezerrel.

 

A munkanélküliek aránya maradt 11,5 százalék, ami továbbra is az elmúlt tíz év második legmagasabb értéke – 2010 elején volt két adatközlés, amikor 11,8 százalék volt az állástalanok aránya –, a foglalkoztatási ráta pedig 55,1 százalék. A munkanélküliségi arány negyedik hónapja emelkedik, 10,7 százalékról indulva csaknem egy százalékponttal nőtt, és rosszabb a tavalyi azonos időszakinál is (11,4 százalék). A foglalkoztatottak aránya szintén negyedik hónapja esik, 55,8 százalékról indulva csökkent 55,1 százalékra.

A pontosított foglalkoztatási adatokból az következik, hogy a kormány még messzebb került a tíz évre ígért egymillió új munkahelytől – erről árulkodik a tavaly szeptemberben indított egymilliómunkahely-számlálónk is. Ennek – legalábbis a tíz évre szóló terv időarányosan teljesülését mutató trendvonal szerint –  havonta legalább 8333 fős növekedést kellene mutatnia.

  • Munkahelyek száma (2010 augusztus):3 789 400
  • Munkahelyek célszáma (2020 augusztus):4 789 400
  • Aktuális foglalkoztatotti szám:
  • Eltelt hónapok száma:

A tavalyi második negyedév kezdetétől néhány hónapig még gyorsabban nőtt a foglalkoztatás, mint a kormány által tervezett ütem szerint kellett volna (a grafikon az alsó szürke zónában tetszőleges időtartalmat kijelölve nagyítható, illetve kicsinyíthet; a kalkulátorban az aktuális foglalkoztatotti szám elnevezéssel az látható, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint hányan dolgoznak, a nagy piros szám – ami zöld volt, amíg pluszban voltunk – azt mutatja, hogy ez mennyivel tér el attól, ahány állásnak lennie kellene a kiindulóértékből lineárisan képzett irányszám szerint).

A foglalkoztatás bővülése – amit a kormány már megörökölt, hiszen a folyamat 2010 elején indult – azonban már az utóbbi KSH-adatközlések szerint jócskán lelassult. Míg volt olyan időszak, amikor a trendvonalban szereplő időarányos értéknél 16 933-mal több állás volt, az utolsó pluszos érték már alig haladta meg az ötezret. A mostani frissítésig 63 300 munkahelynyi elmaradást mutatott már a számláló, ami most minden korábbinál nagyobbat, több mint negyvenezret csökkent. A TÍzéves Terv teljesítéséhez így a dolgok mostani állása szerint szűk kilenc és fél év alatt már 1,1 millió új munkahely kellene.