Leállítanak két borsodi erőművet
Az AES Borsodi Energetikai Kft. bejelentette, hogy felfüggeszti a 90 megawatt kapacitású, széntüzelésű Tiszapalkonyai Hőerőmű és a 71 megawatt kapacitású, biomassza-alapon működő Borsodi Hőerőmű működését.
Szerda délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának illetékese közölte: az AES Borsodi Energetikai Kft. korábban bejelentette a csoportos létszámleépítés szándékát, végleges döntéséről azonban még nem értesítette a munkaügyi központot. A Berentén lévő Borsodi Erőműből 125, a tiszapalkonyaiból 78 dolgozó elbocsátását tervezi a társaság.
A cég az erőművek működésének felfüggesztéséről szerint tájékoztatta a tiszapalkonyai telephely 96 dolgozóját. Az AES közleménye szerint úgy tervezik: a munkavállalók létszámát mintegy 20 főre csökkenti, ezzel a létszámmal fogja biztosítani a telephely őrzését és a szükséges karbantartási munkák elvégzését. A Borsodi Hőerőműben működő üzemi tanács képviselőivel tárgyalások folynak arról, hogy a döntés miként érinti a telephely több mint 120 dolgozóját.
A vállalat a közlemény szerint az erőművek leállítására vonatkozó hatósági kérelmek benyújtása mellett tárgyalásokat folytat a létesítmények értékesítéséről a potenciális vásárlókkal.
A döntés hátterében elsősorban a villamosenergia nagykereskedelmi árának hosszú távú csökkenése, a növekvő szén- és biomassza árak, valamint a szén-dioxid kibocsátási költségek növekedése áll, amelyek jelentősen megnehezítették a versenyképes működést. A régebbi típusú széntüzelésű erőművek hasonló kihívásokkal küzdenek a környező országokban és a világ más területein is - olvasható a közleményben.
Az AES 1996-ban vásárolta meg az erőműveket a magyar államtól, és azóta folyamatosan, biztonságosan és megbízhatóan üzemeltette azokat az ország keleti régiójában, a Tiszapalkonyán és Kazincbarcikán működő létesítményeiben. Az AES tulajdonosként továbbra is üzemelteti a 900 megawatt kapacitású gáztüzelésű Tisza II Erőművet Tiszaújvárosban - közölte a cég.