Fellegi: A privatizáció korszaka véget ért
Nem kell újabb hitelt felvenni a Mol-részvények megvásárlása miatt, mondta nemzeti fejlesztési miniszter egy szerda délutáni sajtóbeszélgetésen.
Az 500 milliárdos vétellel egy fontos vagyonelem került vissza nemzeti tulajdonba, annak nemzetgazdaságilag is pozitív hatása lesz, segíti a nemzeti ipar újjáélesztését, növekszik vele az ellátásbiztonság és jelentős szinergiákat teremthet más, az állam tulajdonában lévő vállalatokkal, például a MVM Csoporttal.
Fellegi elmondta, az IMF-től lehívott kölcsönt fel lehet használni a 21,2 százalékos Mol pakett megvásárlására. A megállapodás előtt szakvéleményt kértek a PSZÁF-tól, eszerint amíg fennál a tíz százalékos szavazati korlát a Mol alapszabályában, addig nem kell kötelező ajánlatot tenni a többi részvényre, a pakett megvétele a felek kétoldalú megállapodása volt .
A miniszter elmondta: az állam a hatályos jogszabályok és a Mol alapszabályának megfelelően gyakorolja majd tulajdonosi jogait, vagyis hiába övé a cég negyede, szavazni csak tíz százalékkal tud. Arra a kérdésre, hogy a kormány törekszik-e majd arra, hogy ezt a szabályt megváltoztassa, a miniszter azt mondta: “a kormány változatlanul prioritásnak tekinti, hogy védjék a stratégiai vállalatokat.”
Az Index kérdésére, miszerint a tíz százalék feletti részvényeit később eladja-e a kormány egy harmadik szereplőnek Fellegi azt mondta, semmilyen forgatókönyv nincs kizárva, “az, hogy nemzetgazdaságilag mi indokolt, az majd később dől el, egy nappal vagyunk a vétel után, és egyelőre még a parlament sem hagyta jóvá a tranzakciót. Szerinte Magyarország kivételes helyzetben volt eddig Európában, rajtunk kívül alig van ország, ahol nincs állami tulajdon a kőolaj- és a földgázszektorban.
Fellegi Tamás szerint a privatizáció lezárult, véget ért az az időszak, amikor feléltük az állami vagyont, most a kormány arra törekszik, hogy növelje azt. A miniszter a Mol osztalékpolitikájával kapcsolatban elmondta, az államnak az is érdeke abban, hogy a cég értéke növekedjen, de az is, hogy osztalékot fizessen.
A minisztertől megkérdeztük azt is, hogy a Fidesz miért nem támogatta ellenzékben a Bajnai-kormány szerződéskötését, holott a Szurgut már akkor eladta volna a részvénycsomagot. Fellegi azt mondta, ebben a kérdésben nem tud nyilatkozni, mivel nem volt ott, nem tudja, hogy akkor meddig jutottak a tárgyalások.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
2 órája
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
4 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
5 órája
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
51 perce
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
2 órája
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
6 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
2 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
6 órája
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
5 órája
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
3 órája
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
9 órája
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
1 órája
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05