Az MNB szerint kockázatos az otthonmentő csomag
A kormány és bankszövetség közötti tegnapi, 5 pontos megállapodás néhány eleme pénzügyi stabilitási kockázatokat hordoz, illetve tovább rontja a bankok hitelezési képességét - írja a Magyar Nemzeti Bank kedden megjelent közleményében.
A központi bank szerint az árfolyam átmeneti rögzítése azt a hamis illúziót és biztonságérzetet keltheti az adósokban, hogy megszabadulnak az árfolyamkockázattól. A jelenlegihez képest minél erősebb árfolyamon történik az árfolyamrögzítés, annál lassabb lesz a lakosság adósságállományának leépülése. Illetve annál lassabban csökken az eladósodottság és Magyarország pénzügyi sérülékenysége, hiszen a veszteségszámlán halmozódó árfolyam-különbözetből eredő adósság nem más, mint pótlólagos forint alapú hitelnyújtás.
Az árfolyamrögzítés átütemezéssel, vagy átmeneti könnyítéssel egyforma lehetőséget nyit meg minden jól fizető és egyébként szociálisan nem rászoruló adós számára is. A türelmi időszak elteltével azonban ezek az ügyfelek még a jelenlegihez képest is megnövekedett törlesztési terhekkel nézhetnek szembe, hacsak időközben a forint nem erősödik meg.
Azt hihetjük, több pénzünk van
Az aktuális piaci szinttől nagymértékben eltérő rögzítési árfolyam átmenetileg csökkenti az adósok terheit, ezért ez alatt az időszak alatt növekedhet a hitelből finanszírozott fogyasztás. Fennáll a veszélye ugyanis annak, hogy az adósok egy része az árfolyamrögzítésből megmaradó jövedelmet megtakarítás helyett fogyasztásra fordítja, így nem tud kellőképpen felkészülni arra, hogy a türelmi időszak végén esetleg még a jelenleginél is magasabb törlesztő részletet kell fizetnie. A jelenleg jól teljesítő adósok egy része, ha nem kellően körültekintő és óvatos, a türelmi időszak lejártát követően nemteljesítővé válhat.
A kockázatok miatt a jegybank azt javasolja a kormánynak, hogy az árfolyam rögzítési lehetőség csak a szociálisan rászorulókra és a fizetési nehézségekkel küzdőkre terjedjen ki.
Fel kell oldani az árverezési morítóriumot
Az MNB szerint szükség van az árverezési-kilakoltatási moratórium végleges feloldására, mert megnehezíti és megdrágítja a jelzáloghitelezést, és rontja az adósok fizetési hajlandóságát. Esetleges hosszú távú fennmaradása megkérdőjelezhetné a jelzáloghitelezés teljes rendszerét.
Londoni elemzők szerint kockázatos a csomag
David Oxley, a Capital Economics közgazdásza kommentárjában azt emelte ki, hogy a kormány potenciális veszteségeket vállal magára a csomagtervvel. Oxley szerint ugyanis háztartási adósságproblémák hárulhatnak vissza a kormányra, ami negatív fejlemény lenne az "egyébként is törékeny állapotban lévő" közfinanszírozás szempontjából. A piac azonban - legalábbis rövid távon - összességében valószínűleg kedvezően fogadja az akciótervet, ahogy a magyar kormány eddigi hiány- és adósságcsökkentési intézkedéseire is pozitív volt a piaci reakció - mondta a Capital Economics londoni elemzője.
A BNP Paribas bankcsoport felzárkózó piaci elemzői szerint a svájci frank forintárfolyamának rögzítése a piaci árfolyam alatt - a devizahiteles háztartások szempontjából - "nem lesz ingyenes". A 180 forinton rögzített árfolyam és a piaci árfolyam közötti különbségre ugyanis a bankok technikai értelemben véve új forinthiteleket nyújtanak, amelyeket később szintén vissza kell majd fizetni, így azoknak a háztartásoknak az adósságterhe, amelyek részt vesznek a programban, összességében növekedni fog. A BNP Paribas elemzői arra számítanak, hogy a devizahiteleseknek csak kis hányada él a lehetőséggel, és az átmenetileg rögzített árfolyamú törlesztések a kint lévő teljes devizaalapú jelzáloghitel-állománynak valószínűleg legfeljebb a 15 százalékát érintik majd.
Önmagában a moratórium nem oldja meg azoknak az adósoknak a gondjait, akik hiteleiket még azok átütemezésével sem képesek törleszteni, csak átmeneti időt ad a megoldás kidolgozásához.
Az ilyen adósok számára a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása, illetve a lakásváltás és az ehhez kapcsolódó kamattámogatás nyújthat segítséget, ám a lakásváltáshoz kapcsolódó kamattámogatás konstrukciójával, és a Nemzeti Eszközkezelő szabályozásával kapcsolatos részletes információk hiányában ezek hatásairól egyelőre nem lehet állást foglalni.
Túl alacsonyak a kvóták
A moratórium felszabadítását követő árverezési kvóták bevezetése nemcsak a szociális feszültségek mérséklése, hanem a már idáig felhalmozódott portfoliókockázatok kezelése miatt is fontos lépés, amelyet legelőször a Magyar Nemzeti Bank javasolt.
A nemteljesítő adósok ingatlanjainak nagytömegű és egyidejű értékesítése kínálati sokkot, jelentős lakásáresést okozhatna. A jegybank ugyanakkor már korábban is kiemelte, hogy olyan nagyságú kvótát célszerű meghatározni, ami a portfoliótisztításon keresztül képes támogatni a hitelezés beindítását, de egyúttal nem vezet túlzott mértékű lakáspiaci feszültséghez sem.
A kormány és a Bankszövetség által megállapított kvótákat a jegybank a fenti célok tükrében túl alacsonynak tartja, mivel ezek nem teszik lehetővé, hogy a portfoliótisztítás következtében a bankokban elégséges forrás szabaduljon fel új hitelek nyújtásához. A túl alacsony kvóták bevezetése hasonló kockázatokat hordoz, mint a moratórium teljes fennmaradása. A jelzáloghitelek mögötti fedezetek értéke csökken, a bankok mérlegét továbbra is nagymértékben terhelik a nemteljesítő hitelek, ami rontja a hitelintézetek hitelezési képességét és ezáltal negatívan hat a gazdasági növekedésre is. Ezen kockázatok elkerülése érdekében a jegybank magasabb, 5-10 százalékos – az ingatlanpiaci fejlemények és a portfoliótisztítás fényében rendszeresen felülvizsgált – negyedéves árverezési kvóta meghatározását javasolja megfontolásra a kormánynak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
tegnap, 17:58
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
február 25., 07:33
- Gazdaság
BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában
Végh Richárd elárulta, melyik befektetés verte az állampapírt és minden mást is.
február 25., 09:58
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál
A bérek vásárlóereje is erősödött.
február 25., 08:41
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Gazdaság
Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől
Megjelentek az adathalászok a szállásközvetítő oldalán.
február 25., 11:37
- Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól
A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.
február 25., 11:12
- Gazdaság
Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél
A tűzszünet esetén a légitársaság ukrajnai járatai is újraindulhatnak.
február 25., 13:47
- Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon
A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.
február 25., 19:26
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
tegnap, 10:23
- Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország
És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.
február 25., 20:01
- Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét
A beruházást ünnepélyes aláírás követte.
február 25., 13:49
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06