Tömegek menekülhetnek az árfolyamvédelembe

Időt nyernek a bankok, az adósok és az egész magyar gazdaság – ez egy biztosan kijelenthető hozadéka a kormány által még május 30-án bejelentett árfolyamvédelmi mechanizmusnak. A 250-es és e feletti frankárfolyam azonban csak részben helyezte más megvilágításba a korábban is meglehetősen ellentmondásos, a piacon inkább negatívan megítélt rendszert, miközben az nyilvánvaló: a korábban vártnál lényegesen többen igényelhetik majd a plafon bevezetését (pontos becslések persze sem korábban, sem most nem készültek, nem készülhettek).

Attól függ, honnan nézzük

Az optimista olvasat szerint az árfolyamgáttal minden érintett jól jár. A bankok annak örülhetnek, hogy a 180 forintos árfolyamon elméletileg a legtöbb adós, akinek még van munkája, képes a törlesztésre – azért tegyük hozzá, hogy erős motiváló tényező a kilakoltatások újraindulása is. A törlesztési fegyelem és képesség javulásának köszönhetően várhatóan nem fog érdemben emelkedni – sőt, inkább csökkenhet – a 90 napon túli késedelmes törlesztések aránya. A bankoknak ez jó, mivel csak a 90 napon túli adósságokra kell úgynevezett céltartalékot képezzenek, ami csökkenti a profitjukat. Minél kevesebb adós csúszik át ezen a határon, a bankoknak annál kevesebb pénzt kell a biztonságos működéshez tartalékolniuk, amit másra költhetnek.

Legalábbis papíron. Ha prudenciális elveket nézünk, azaz a bankok kellően okosan és körültekintően akarnak eljárni, már a plafonos törlesztés három éve alatt is céltartalékot kéne képezzenek – mondja egy banki szakértő. Az egész rendszerrel ugyanis lehet, hogy átmenetileg időt nyerünk, de a kockázat valójában nő. Nagyon leegyszerűsítve ugyanis arról van szó, hogy a kockázat akkor csökken mind az adós, mind a bank számára, ha a hitelállomány csökken. A rögzítéssel azonban valójában nemhogy nem csökken, de nő az adósok eladósodottsága, ráadásul elsősorban nyilván pont azoké, akiknek a nemfizetési kockázata már most is magas. A problémát időben eltolva nemcsak nagyítjuk, hanem össze is sűrítjük: a menthetetlen helyzetbe kerülő adósok egy része most nem fokozatosan jelentkezik problémaként a bankok számára, hanem egyszerre, tömegesen, három év múlva.

Persze addig az ügyfelek is jól járnak a dologgal, ami különösebb magyarázatot nem is igényel. Egy adós, aki 15 évre, 7 százalékos kamat mellett vett fel 27 ezer frank hitelt, a mostani 60 ezer forint helyett harminchat hónapon át csak havi 44 ezret kell törlesszen, az árfolyamingadozások kockázata nélkül.

Ha nem lenne az árfolyamgát, most pánik lenne – mondja a bankszövetség vezető tanácsadója, Müller János. „Amikor a kormánnyal megállapodtunk, hogy a hitelesek egy részének 180 forinton rögzítjük ősztől a frankot, a 220-as frank még kiugrónak számított”. Szerinte a megállapodás sokaknak valós segítséget jelent, a bankok szempontjából azonban kettős hatása van: kevesebb lesz a bedőlés, ami jó, ugyanakkor a gyűjtőszámlákból kevés lesz a nyereség, miközben a bankok hitelezési képessége csökken.

Márpedig a hitelezési képesség csökkenése azt is jelenti, hogy kevesebb pénz marad a gazdaság felpörgetését, a növekedés beindítását serkentő fontos hitelekre. Arra vonatkozóan pontos számítások még nem készültek, hogy ez mennyiben ellensúlyozza azt a kormány által célzott pozitív hatást, amit ugyanakkor éppen a gazdaság növekedésére gyakorol az árfolyamplafon.

Az ugyanis érezhetően rombolná az egyébként sem rózsás növekedési kilátásokat, ha a több százezer frankhitelesnek a mostani piaci árfolyam mellett kellene hosszabb ideig törleszteni. Ne feledjük: ilyen átváltási áron a rögzített árfolyam és a piaci között több mint 30 százalékos eltérés van. Ha ez a különbség évekig fennmaradna (amire egyébként kevés az esély, a piac középtávon egyöntetűen frankgyengülést vár), az nagyon visszavetné az adósok fogyasztási illetve megtakarítási potenciálját.

Segít a GDP-n?

A júniusban közzétett inflációs jelentésben a Magyar Nemzeti Bank szakértői azzal számoltak, hogy ha az akkor jellemző 220 forintos árfolyam mellett minden adós belép a rendszerbe, akkor három év alatt a plafonnak köszönhetően 330-340 milliárd forint új adósság halmozódik fel, már kamatokkal együtt. Ebből kiindulva nagyjából évi 90 milliárd forint marad a lakosság kezében, ennyivel nőhet a fogyasztás – hangsúlyozottan ahhoz képest, hogy ha a rendszerbe az összes adós belép, és frankonként a még júniusban látszó 40 forintos különbséggel számolunk, azzal, hogy 220 forint helyett 180-on törlesztünk. Ez a 90 milliárd forint nagyjából az éves fogyasztás 0,7 százaléka.

Ugyanakkor ha a mostani, 250 forintos frankárfolyamot nézzük – így a 220-as szint melletti frankonkénti 40 forinthoz további 30 forint kerül a plafon mellett gyűlő új hitelekhez, illetve marad az adósok zsebében –, a az MNB fenti számításából kiindulva azt mondhatjuk: ha mindenki belép, nagyjából 580-600 milliárd forintra ugrik fel a bankoknál felgyűlő új hitelállomány. A lakosság zsebében nagyjából 160 milliárd maradna évente, ami az éves fogyasztásnak még mindig csak az 1,2 százaléka körül van.

A háztartások pénzbeni fogyasztása a GDP 54 százalékát adja – tehát 250 forintos árfolyam mellett, ha mindenki belép, akkor összességében egy 0,5-0,6 százalék közötti növekedési hatásról beszélhetünk. Minél magasabb piaci árfolyam mellett történik a rögzítés, értelemszerűen annál magasabb a fogyasztásra és ezen keresztül a GDP-re gyakorolt hatás, de ez várhatóan leginkább abban nyilvánul meg, hogy mérsékli az egyébként a fogyasztás visszaeséséből származó veszteséget. (A Morgan Stanley friss felmérése szerint a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon a 2008 augusztusában mért szint 95 százaléka alatt van, miközben Lengyelországban közelíti a 115 százalékot, Csehországban pedig nem sokkal marad el az akkori értéktől.)

Ugyanakkor lakossági oldalon pontosan az a veszély, hogy a felszabaduló pénzt sokan felélik, anélkül, hogy végiggondolnák, mi lesz majd velük három év múlva, ha lakáshitelük mellett meg kell kezdjék az áthidaló forinthitelük törlesztését is. (Az MNB szakértője a pénz tartalékolását javasolta annak, aki ezt megteheti.) Ennek a veszélye ráadásul elég nagy, mivel bárki kérhet árfolyamvédelmet, akinek nincs 90 napon túli tartozása. Az ügyfelek többsége még szerencsére ebbe a csoportba tartozik (a nem teljesítő lakossági hitelek aránya „csak” tíz százalék) a kapu tehát elég szélesre lett tárva.

Kényszerhitelezés

A bankok, bár most átmenetileg megúszhatják az újabb bedőlésekből következő tartalékolásai kényszert, egy másik kényszert le kell nyeljenek. Minden ügyfelüket, aki a kritériumoknak megfelel, be kell engedjék az árfolyamrendszerbe, ami az ő oldalukról kényszerhitelezést jelent. A piaci és a védett árfolyam közötti különbözet ugyanis nem tűnik el, csak három évig a törlesztést a bank veszi át, a tartozást pedig ügyfelei forintszámláján gyűjti és kamatoztatja, igaz a piaci kamatoknál kisebb kulcs mellett. Ezt a pénzt közben piaci alapú hitelezésre is fordíthatná, amin nagyobb profitot könyvelhetne el – összességében akárhogy is számolunk, százmilliárd forintos hitelállománynál.

Nagyot azonban igazából nem buknak ezen: a forintlikviditása a bankrendszernek nagy, azaz pénz van. Az persze kérdés, hogy a plafon miatti, szőnyeg alá tolt kockázatok mennyire intik más területen óvatosabb hitelezésre a bankokat.

Különösen annak fényében, hogy bár a plafon három évére száz százalékos, azt követően már csak 25 százalékos állami garancia van az árfolyamkülönbségből felhalmozott új hitelekre. Ugyanakkor onnantól ezek piaci kamatozású hitelekké alakulnak át, azaz tényleges, pénzbeni veszteség nagyjából az, amit a három év alatt az alacsonyabb bankközi kamat kötelező alkalmazása miatt elszenvednek, de "ezt azért kibírják a bankok, amelyek pár éve még egy teljes évi kamatnyereségüket is odaadták egy 20 éves hitelt hozó közvetítőnek", fogalmazott egyik megkérdezett szakértőnk.

És ha nem gyengül vissza?

A legnagyobb kérdés persze az, hogy merre mozdul mostantól a frank. Ha a rögzítés 36 hónapja alatt nem gyengül vissza, mindenki nagyon rosszul jár – az adósoknak egyszerre szakad nyakába egy újabb hitel és a mostanival egyező, nagyon magas törlesztő, a bankoknak az ebből fakadó kockázat, az állam pedig nézheti, hova zuhan a fogyasztás. Ha viszont a frank gyengül, és csak azok kérik a rögzítést, akiknél ez tényleg indokolt, és még közben kicsit sikerül is az enyhébb terhek alatt rendezni anyagi helyzetüket, ezt már előre látva a bankok pedig nem fogják vissza más területeken sem a hitelezést, a végén akár mindenki együtt örülhet az adósvédelem eredményének.