Devizásnak nincs barátja
Ez történt a gazdaságban az év 36. hetében
További Magyar cikkek
A korábban már előkerült svájci csodafegyver ezúttal el is sült: az SNB kedden bejelentette, elege van az exportot gyengítő erős frankból, és 1,20-as árfolyamkorlátot vezet be az euróval szemben. A bejelentés nyomán óriásit zuhant a frank árfolyama a forinttal szemben is, a 252-es szintről 229 környékére.
A jó hír ellenére a frankhitelesek öröme mégsem lehet teljes, az új árfolyamszint ugyanis még mindig nagyon messze van attól a 150-170 körüli szinttől, amin néhány évvel ezelőtt hitelt vettek fel. Arra pedig egyelőre nem sok esély van, hogy a régi szintekre visszatérjünk, a frank forintban kifejezett értéke ugyanis az euró/forint árfolyamtól is függ, ami pedig az adósságválság körüli félelmek miatt aligha kúszik le 170 alá, egy darabig a 220-230 körüli frankkal kell megbarátkoznunk, gondoltuk még hét elején.
Ahogyan azt is, hogy kedvezőbb árfolyamért még a magyar kormány sem tehet túl sok mindent, fegyelmezett fiskális politikával persze jó formában tarthatja a forintot, de az igazi ütőkártyákat most sem ő tartja a kezében, az európai adósságválság kezelésének sikerén áll vagy bukik minden.
Hogy áll vagy bukik, az pedig egyelőre kétesélyes, miközben a második görög mentőcsomag jogi akadályai kezdenek elhárulni, a mentési kedv egyre csökken, Görögország csődkockázata az egekben, a korábban vállalt ígéreteiből jóformán semmit nem teljesített, az hogy kizárhatják az eurózónából, ma már nem számít tabutémának.
A görög kérdés túlmutat önmagán, valójában az eurózóna és az euró jövője a tét, és bár a szkeptikusok egyre többen vannak - Lord Nigel Lawson, a brit Konzervatív Párt egyik legnagyobb tekintélyű veteránja szerint az euró létrehozása a II. világháború utáni időszak "legfelelőtlenebb politikai kezdeményezései" közé tartozott - megnyugtató, hogy az euró keresztapjaként is emlegetett Robert Mundell Nobel-díjas közgazdász még mindig hisz benne.
A saját elméleteket persze nem könnyű feladni, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter "egykulcsos adórendszerből keresletélékítés" tézisének újragondolása a jelek szerint még a csapnivaló GDP adat után sem érkezett el, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt részletes adatai alapján a kormány örömmel nyugtázta, hogy jó úton jár.
A gyenge növekedésnek ugyanakkor vannak költségvetési áldozatai, a háromról két százalékra levitt növekedési kilátások mintegy 100 milliárdos lyukat ütnek idén a magyar büdzsén, amit a kormány jövedéki adó emelésből, keményebb adóbehajtásból, kiadáscsökkentésből, és osztalékokból foltozna be. Így novembertől kicsit drágább lesz az alkohol, jóval drágábbak lesznek az aromás tömények, nő a cigaretta és a gázolaj jövedéki adója, és jelentősen nő a szerencsejáték adója is.
Az adókivetésbe belejött Matolcsy nem állt meg az országhatárnál, szerdán azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy mihamarabb tegyen javaslatot a luxuscikkek forgalmi adójának emelésére, a magyar kormány ugyanis szívesen bevezetne egy 35 százalékos áfát a luxuscikkekre, ha mindenki más is megteszi.
Bár ennyi bejelentés talán elég is lett volna a hétre, az igazi fordulat csak ezután jött. Az alternatív ötletek szócsöveként használt Lázár János pénteken kifejtette, 180 forintos árfolyamon tennék lehetővé a frankhitelesek számára a végtörlesztést. Ez éppen a jelenleg jól fizető adósokat mentené, a bankokra hárítva azok árfolyamveszteségének nagy részét, másfelől komoly, a 1,5 millióból csak 200 ezer adóssal kalkulálva is 260 milliárd forintos veszteséget terhelne a bankrendszerre.
A megoldás aligha Simor András jegybankelnök devizásokat segítő ötleteinek egyike volt, az MNB a bejelentést követően aggódó hangú közleményt adott ki, zuhanni kezdett a tőzsde, az OTP részvényeit 15 százalékos mínuszba rántva. Hogy Lázár javaslatának mi lesz a sorsa, az előreláthatólag vasárnap derül ki.
35. heti záró | 36. heti záró | |
BUX | 18 233 |
17 041 |
OTP | 4001 | 3740 |
Mol | 17 100 |
15 400 |
Richter | 35 530 |
34 150 |
Magyar Telekom | 514 | 489 |
Mint az Index arról részletesen is beszámolt, a jelenlegi svájci frank hitelek törlesztői mintegy tíz százalékkal magasabbak annál, mint ami piaci szakértők szerint indokolt lenne, a hozzánk hasonló helyzetben levő Lengyelország számaival összevetve is szembetűnő a különbség. Vagyis a kormánynak lennének hagyományosabb eszközei is a terhek mérséklésére.
A frankdráma mellett ugyan kissé háttérbe szorult, de a hét fontos eseményei közé tartozott Patai Mihálynak a Budapesti Értéktőzsde elnökének, és a felügyelőbizottság elnökének lemondása, és az olaszok országos sztrájkja is. Kiderült, hogy újra lesz támogatott lakáshitel, néhány helyet előrelépett az ország a versenyképességi listán, valamint döntött a bíróság: az MVM-nek nyilvánosságra kell hoznia a paksi atomerőmű bővítésének részleteit.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
2 órája
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből
Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.
február 28., 18:50
- Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon
Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.
február 28., 17:12
- Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York
2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.
február 28., 15:19
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.
február 28., 17:11
- Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel
Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.
február 28., 19:13
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
2 órája
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Címlapon
Figyelmeztet a dél-koreai hírszerzés: Moszkva kulcsfontosságú technológiát adott át Észak-Koreának
2 órája
- Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet
Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.
55 perce
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
19 perce