Simor: Így nem teljesül a hiánycél
"Az eddig megismert intézkedések alapján a 2012-es költségvetés hiánycélja nem teljesül" - közölte Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Költségvetési Tanács ülése után, ahol Domokos László és Járai Zsigmond igen szavazatával elfogadták a költségvetés tervezetét.
Simor András hét pontban foglalta össze a költségvetés tervezetével kapcsolatos hiányosságokat:
1. Az MNB makrogazdasági előrejelzése annak ellenére számottevően kedvezőtlenebb a költségvetési törvénytervezetben bemutatott feltevéseknél, hogy még nem számol a devizahitelek végtörlesztésének várható kedvezőtlen makrogazdasági hatásaival.
2. A Magyar Nemzeti Bank szakértőinek számításai szerint a 2011 folyamán több lépésben bejelentett kormányzati intézkedések várható költségvetési egyenlegjavító hatása sok esetben kisebb lehet a kormány által várt megtakarításnál, míg egyes intézkedések hatása a szükséges részletek ismeretének hiányában jelenleg egyáltalán nem becsülhető.
3. Mindezeket figyelembe véve a központi alrendszer 2012. évi hiánya az MNB legfrissebb előrejelzése szerint a GDP 1,1 százalékával magasabb lehet a költségvetési törvény tervezetében szereplő előirányzatnál.
4. Az eltérés nagyobb hányada az adó- és járulék bevételeknél jelentkezik. Ez kisebb részben a kedvezőtlenebb makrogazdasági feltételezéseink és az alacsonyabb 2011-es bázis következménye, nagyobb részben pedig abból fakad, hogy a bevételnövelő intézkedések egyenlegjavító hatására vonatkozó MNB előrejelzés pesszimistább a törvénytervezetben foglaltnál.
5. A kiadási oldali eltérések esetében kiemelkedik az MNB-veszteségtérítés hiánynövelő hatásának elszámolása, ami nem szerepel a költségvetési törvény tervezetében. A tervezett előirányzatoknál nagyobb kiadások valószínűsíthetőek továbbá a társadalombiztosítási alapok esetében is.
6. A költségvetési törvény tervezetében szereplő bevételi és kiadási előirányzatokat alátámasztó adózási jogszabályok és egyéb szaktörvények jelentős része még nem készült el, illetve nem volt megismerhető. Emiatt jelen állapotában a költségvetési törvényjavaslatban foglalt egyenleg nem tekinthető törvényileg megalapozottnak, ami rontja a költségvetésről szóló törvény tervezetének hitelességét.
7. A törvénytervezet sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló törvénynek, mert egyrészt a 2012. évi belső tételek hiánya meghaladja az egy évvel korábban kitűzött értéket, másrészt nem tartalmazza a 2013. évi belső tételek egyenlegére és a 2014. évi elsődleges egyenlegre vonatkozó célt.
A törvénytervezet ugyanakkor megfelel a jövő évtől hatályba lépő Alaptörvényben megfogalmazott adósságszabálynak, mert mind az előirányzatokból levezethetően, mind az MNB előrejelzése szerint 2012-ben csökken a központi államadósság, közölte Simor András jegybankelnök.