Schmitt Pál aláírta a végtörlesztést
Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta az "otthonvédelemmel összefüggő" egyes törvények módosításáról szóló törvényt; a jogszabály megjelent a hétfői Magyar Közlönyben.
Korábban felmerült, hogy az aláírás azonban talán meg sem születik, mert Orbán Viktor környezetéhez is eljutott olyan tanács a piacról, hogy szerencsésebb lenne, ha a kormány – legalább átmenetileg – kifarolna az ügy mögül, és Schmitt Pál államfő nem írná alá a törvényt, ezzel pedig időt nyerne az ország.
A végtörlesztésről most elfogadott magyarországi szabályozás ugyanis, ezt a közigazgatási tárca szakvéleménye is megerősítette, egészen biztos nem felel meg a nemzetközi jogi előírásoknak. Vagyis, ha akár nyolc-tíz év elteltével is, de biztosan az államháztartásnak kellene megfizetnie azt a pénzt, amivel a rögzített árfolyamú végtörlesztés bevezetése a bankokat terhelné.
Csütörtöktől hatályos
A törvény átmeneti időre lehetővé teszi, hogy az adósok ingatlanfedezetes devizaalapú hitelüket rögzített árfolyamon végtörleszthessék, illetve meghatározott körben adó- és illetékmentességet ír elő a devizahitellel rendelkező adósok megsegítésére kidolgozott programban részt vevők és a szociálisan rászorulók megsegítése érdekében.
A végtörlesztést svájci frank esetében 180 forintos, euró esetében 250 forintos, japán jen esetében 2 forintos árfolyamon teljesíthetik az adósok.
Ezen árfolyamok alkalmazása akkor kötelező a pénzintézeteknek, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb, valamint a hitelfolyósító június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést. Emellett az adósoknak vállalniuk kell az áthidaló- vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás végtörlesztését is, amennyiben devizakölcsönükhöz kapcsolódik ilyen.
A devizahiteleseknek a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igényüket december 30-ig kell bejelenteniük a banknak, és az igénybejelentéstől számított 60 napon belül kell teljesíteniük a végtörlesztést.
Ha a hiteladós teljesíti a feltételeket, a finanszírozó nem utasíthatja el a végtörlesztési igényt, és legkésőbb 60 napon belül elő kell készítenie a szerződés lezárását.
Az ingatlanfedezetes devizahitel és a gyűjtőszámlahitel végtörlesztéséért nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj vagy jutalék.
A törvényjavaslatot szeptember 16-án terjesztette a parlament elé a fideszes Rogán Antal, az Országgyűlés pedig szeptember 19-én fogadta el azt. A törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
Javították az elrontott adószabályozást
Az Országgyűlés hétfőn módosította a devizahitelek fix árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztésével összefüggő adószabályozást, annak egy részét ugyanis az előterjesztő szándékával ellentétes tartalommal fogadta el múlt hétfőn a parlament.
Az illeték- és a személyijövedelemadó-törvény hétfői módosításával lehetővé válik, hogy ne csak a lakáscélú devizaalapú hitelek végtörlesztése esetén járjon mentesség a személyi jövedelemadó és az ajándékozási illeték alól, hanem a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél is, ha azok fedezete ingatlan.