Végtörlesztés: leállt a Fundamenta akciója

2011.10.21. 07:09 Módosítva: 2011.10.21. 15:12

A Fundamenta-Lakáskassza bejelentette, hogy már nem fogad be új lakáshitel kiváltásra igényelhető áthidaló kölcsönigényt, írja a Napi Gazdaság. A társaság a tavalyi évi 12 milliárd forintos hitelkihelyezést két és félszeresére kívánta növelni, ám az elmúlt hetekben ötszörös-hatszoros hitelfelvételi igény jelentkezett ügyfeleik részéről, aminek következtében a tervezett 30-32 milliárd forint helyett 40-45 milliárd forintnyi hitelállománnyal zár majd év végén a Fundamenta.

A megnövekedett hiteligény ráadásul 4-5 havi munkának megfelelő plusz feldolgozási tevékenységet generált - miközben a végtörlesztési törvény szigorú határokat szab. A fentiek nyomán a társaság visszatér elsődleges tevékenységéhez, a lakás-előtakarékossági betétek gyűjtéséhez, s az ehhez kapcsolódó lakáskölcsönök nyújtásához - szól a társaság közleménye.

Az MTI megkeresésére a lakástakarék-pénztár közölte: a már folyamatban lévő értékbecsléssel rendelkező ügyfelekre a felfüggesztés nem vonatkozik. Az intézkedésről a Fundamenta ügyviteli kapacitásai maximális kihasználtsága miatt döntött. A normál ügymenethez képest ugyanis az utolsó négy hétben ötszörös-hatszoros hitelfelvételi igény jelentkezett, ami 4-5 havi plusz feldolgozási tevékenységet generált.

Megjegyzik azt is, hogy végtörlesztési lehetőség miatt az eredetileg tervezett idei hitelkihelyezés 30-32 milliárd forinttal szemben várhatóan 40-45 milliárd forint lesz, a megelőző évinek három és félszerese. A lakáskölcsönök folyósítását korlátozás nélkül tovább folytatják, a fentiek kizárólag a lakáshitelek kiváltására igényelhető áthidaló és azonnali áthidaló kölcsönökre vonatkoznak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

4 órája

  • Gazdaság
Az államtitikár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Az államtitikár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.

9 perce

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.

28 perce

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Gyorsan döntött az osztrák istálló.

35 perce