Kauciót fizethet, aki pénzzel dolgozik
Munkavállalói biztosítékról, vagyis a dolgozó által fizetendő egyfajta kaucióról köthetnének megállapodást a cégek és alkalmazottaik a jövőben, áll az új munka törvénykönyve kormány által elfogadott tervezetében - írja a Világgazdaság.
A lap birtokába került dokumentumban az áll, hogy a cégek azoktól a dolgozóktól kérhetnék a legfeljebb egyhavi alapbérnek megfeleő összeget, akik munkájuk során másoknak pénzt vagy más értéket (például utalványt) adnak át - vagy vesznek át tőlük. A pénz kártérítésül szolgálna a foglalkoztatónak, a munkaviszony megszűnésekor azonban azt a dolgozónak a kamatokkal együtt meg kell fizetnie.
A lap szerint nem a munkáltatók, hanem a kormányoldal vetette fel az ötletet, ami döntően a kereskedelmi és a vendéglátásban tevékenykedő, pénzzel dolgozó alkalmazottakat érintené. A jogszabálytervezet a korábbi hírekkel ellentétben nem csak a munkaviszony létesítésének feltételeként tenné lehetővé ilyen megállapodás megkötését, azt a már régóta alkalmazásban állókkal is megköthetnék a munkáltatók. Bár a szöveg kölcsönös megegyezésen alapuló írásos megállapodásról ír, a pont indoklásában már a dolgozó (szerződés alapján történő) kötelezéséről írnak. Az egyelőre nem nyilvános tervezet célja, hogy csökkenjenek a lopások és garanciát jelentsen a munkáltatóknak.