Megugrottak az áramárak
Megugrottak az árak a Magyar Villamos Művek (MVM) múlt héten tartott áramnagykereskedelmi árverésén, az alapvető viszonyítási pontnak tekintett zsinórtermék az első, júliusi aukcióhoz képest 8 százalékkal drágult. Az idei áramtarifákat meghatározó tavaly év végi árverésekhez képest pedig átlagosan mintegy 20 százalékos az emelkedés – számolta ki a Népszabadság az állami energiaholding internetes oldalán fellelhető közlemény alapján.
A lap csütörtöki számában ismerteti: az MVM a nyertes kereskedőknek 2012-ben kilowattóránként (kWh) 17 forintos tarifával szállítja a nonstop áramot. A trend tehát elmozdulni látszik a 2010–2011-es 14-15 forintos mélypontról.
Ha a nem lakossági fogyasztóknak juttatott áram tavaly óta tapasztalt átlag 20 százalékos áremelkedését a lakossági áram árára is kiterjesztenék, az önmagában mintegy tízszázalékos lakossági tarifaemelést tenne szükségessé. Ennek oka, hogy maga az áramár a kilowattóránként több mint 40 forintos bruttó díjnak csak mintegy fele.
Az árverés eredményeként közzétett 17 forintos tarifára a szolgáltatók néhány forintos árrése, a szolgáltatók áramhálózatának több tízforintos működtetési költsége, illetve számos egyéb tétel rakódik rá. Ezeket a kormány különböző megfontolások alapján szintén rendszeresen módosíthatja - írja a lap.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)