Ki tehet a gyenge forintról?

2011.11.16. 15:29

A kormány szerint haladunk a pénzügyi függetlenség és a nekirugaszkodás éve felé, utóbbitól már csak néhány hét választ el minket. Addig viszont most a történelmi mélypontra jutott forinttal kell megküzdenünk, miközben fennáll a veszély, hogy bóvli kategóriába sorolják a hitelminősítők az országot. Ki tehet erről? Döntse el Ön.

A szavazásnak vége

Léket kapott a gyorsnaszád, ennyit biztosan állíthatunk annak kapcsán, hogy a forint új történelmi mélypontra gyengült, hétfőn az euró ára a 317,72 forintot is elérte. Noha ez csak 13 fillérrel magasabb, mint a 2009 tavaszán beállított 317,59-es rekord, de aligha éppen a nekirugaszkodás évében számítottunk új negatív csúcsokra.

 

Az ezzel párhuzamosan 255 forintos svájci frankot is nyögő devizahiteleseket persze aligha vigasztalják a magyarázatok, de azokból bőven akad.

Anélkül, hogy itt és most elemző céllal részletekbe merülnénk, inkább csak felsorolunk néhány, lehetséges okot, és inkább Önökre bízzuk: döntsék el, melyik tényezőt mennyiben tartják felelősnek. Alább rögtön kérdőívünket találják, de ha bizonytalankodnak, görgessenek lejjebb, pár mondatban próbáljuk összefoglalni, ki milyen érvekkel is vértezheti fel magát álláspontja kialakításához, védelméhez.

1. Az Orbán-kormány

8,00

2. A Bajnai-kormány

3,92

3.A Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok

6,85

4.A válság, a nemzetközi helyzet

6,64

5.A Magyar Nemzeti Bank

4,53

6.A Magyarország ellen összefogó pénzügyi körök

5,45

7.Az IMF

4,30

9. A zombik

3,70

A gazdasági elemzők, kül- és belföldiek egyaránt, néhány tényezőre vezetik vissza a forint gyengeségét. Senki nem mulasztja el kiemelni, hogy a feltörekvő piaci devizák – a forint is ezek közé tartozik, a térségből többek között a zlotyval és a cseh koronával, de például a török lírával is együtt – általában is gyengültek a nemzetközi bizonytalanság, az eurózóna válsága miatt. Ilyenkor ugyanis a befektetők a legstabilabbnak ítélt eszközöket keresik.

A forint azonban az utóbbi időszakban már többször elvált a feltörekvő devizáktól, és azokat meghaladó mértékben gyengült, alulteljesített. Ennek már egyértelműen hazai okait is sorolják az elemzések: a növekedés elmarad a várttól és a térség többi országáétól, a költségvetés kilátásai bizonytalanok, az állam finanszírozása emiatt egyre nehezebb és drágább, míg az idei jó hiányadat elsősorban a nyugdíjpénztári pénzek államosításának egyszeri hatásával magyarázható. Ugyanakkor a jogbizonytalanság, a csapongó és kiszámíthatatlan adópolitika, a bankokkal szembeni intézkedések eltántorítják a befektetőket és visszavetik a növekedés egyik motorjának tekintett hitelezést, de többen az IMF elűzését is felróják a kormánynak.

 

Ha a kormány nyilatkozatait nézzük, egyértelműbb a kép: nemzetközi válság van, az ország pedig a ciklust megelőző nyolc év csapnivaló kormányzása miatt került kiszolgáltatott helyzetbe. Matolcsy György hétfőn a parlamentben azt mondta: az ország jó úton halad, hogy visszaszerezze pénzügyi függetlenségét. A miniszter szerint most végre kimentik a magyar családok millióit azokból a csapdákból és örvényekből, amelyekben az előző kormányok sodorták őket. A parlamenti pártok persze mind kicsit másképpen látják a helyzetet, az ellenzék bóvlikormányozik a leminősítés közeli veszélyére utalva, és Matolcsy lemondását követelik, míg Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt emeli ki, hogy csökkent az államadósság, és megőrizték a nyugdíjak értékét.

Nem teljesen rímel a kormányzati kommunikációra ugyanakkor több Fidesz-közeli szakember véleménye. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint egyszerűen a nemzetközi befektetői és pénzügyi világ egy része meg akarja büntetni Magyarországot. Járai Zsigmond kicsit árnyaltabban látja a helyzetet. Az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, volt jegybankelnök szerint gazdasági növekedés kéne, kiszámíthatóságra, bizalomra, megbízhatóságra és a beruházások fellendítésére lenne szükség.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

március 5., 10:27

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Kijött a legfrissebb lista.

március 4., 20:28

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.

1 órája

  • Címlapon
A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

Az együttes tizenhatezer ember előtt adott koncertet.

3 órája

  • Címlapon
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Gelencsér Ferenc szerint nincs értelme az Országgyűlésnek.

2 órája

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21