Simor: Politikai komisszár jöhet az MNB-be

Tegnap este az alkotmányügyi bizottság előállt egy pénteken már elfogadni is tervezett módosítóval, ami megnyitná annak lehetőségét, hogy összevonják a PSZÁF-t és az MNB – előre rögzítik azonban, hogy az új szervezetnek, ha lesz, új elnöke is lesz. Tudott az összevonási szándékról? Mivel magyarázza, hogy egy ilyen, végül csak a lehetőséget megnyitó módosítóval álltak elő? Kétharmaddal végülis bármikor dönthetnének az összevonásról e enélkül is.

Nézze, a módosító indítványt éppen aznap nyújtották be, amikor a jegybanktörvény tervezete is megjelent a Parlament honlapján. Nem tudom  nem figyelemelterelésként értelmezni az intézmények esetleges jövőbeni összevonásáról szóló javaslat időzítését. A figyelmet azonban csak pár óráig lehet elterelni, a történet nem változik: a beterjesztett jegybanktörvény-tervezet súlyosan sérti az MNB függetlenségét, az Európai uniós jogot, és hitelteleníti az ország pénzügyi stabilitásáért felelős intézményt.

A kormánypárti módosító javaslat egyébként megteremti annak a lehetőségét, hogy a magyar gazdaságirányítás utolsó független intézménye is megszűnjön. Az Unió alapszerződése tiltja, hogy a jegybank elnökének hatásköre megbízása alatt megváltozzon. Az alapszerződés ugyanakkor előírja azt, hogy bármilyen, a jegybank működését érintő javaslatról előzetesen és érdemben egyeztetni kell az MNB-vel és az Európai Központi Bankkal, ami ebben az esetben sem történt meg. Egy, a jegybank elnökének hatáskörét korlátozó új és teljesen előkészítetlen jogszabály – mint a tegnap benyújtott jegybanktörvény – a jelenlegi helyzetben hazárdjáték lehet Magyarországgal.

Az új jegybanktörvényt is még decemberben el kell fogadja a parlament. Mióta ismeri a törvénytervezetet?

A jogszabály előkészítése több hónapja kezdődött. Tájékoztatásul, esetenként informálisan, kaptunk ugyan tervezeteket, de hivatalosan csak külön kérésemre és csak november 24-én kérték ki a véleményünket. A törvény tervezetét másodszor tárgyaló november 30-i kormányülésen személyesen és ismételten felhívtam a kormány tagjainak figyelmét arra, hogy milyen súlyos problémákat okoznak a törvény bizonyos módosításai. De már az ülésen látszott, hogy a véleményünkből – egyes szakmai tartalmú észrevételeket és a monetáris tanács hatáskörének értelmezhetővé tételére vonatkozó egyes javaslatainkat nem tekintve – semmit sem vesznek majd figyelembe. Sajnos, ezt tükrözi a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat is.

Éppen egy éve nyilatkozta, hogy nincs szükség a jegybanktörvény módosítására. Akkor a monetáris tanács tagjainak kinevezési rendje változott meg. Most az új alkotmány előírja a jegybanktörvény módosítását, hiszen a sarkalatos törvények közé sorolja, kétharmadossá teszi az eddig feles jogszabályt.

Jogilag – az Alaptörvény előírásai miatt – az MNB-törvény módosítására valóban szükség van, de ebből nem következik, hogy a tartalomhoz is ilyen mélységben és módon kell hozzányúlni. Elég lenne akár annyi is, hogy maga a törvény, illetve annak egyes részei sarkalatos (kétharmados) törvénynek minősülnek.

Ezt a törvénytervezetet a kormánynak nem szabadott volna elfogadni, a parlamentnek benyújtani, az országgyűlésnek pedig nem szabadna jóváhagynia. Ez a jogszabály sérti az MNB függetlenségét, jelentősen megnehezíti a jegybank ésszerű működését, és álláspontom szerint súlyosan veszélyezteti a Magyar Nemzeti Bank szakmai hitelességét.

Mert átalakul az irányítás?

Ez újabb és most már totális hatalomátvétel az MNB-ben, a törvényből egyenesen következik a jelenlegi elnök és alelnökök funkcióinak, irányítási jogkörének kiüresítése, felszámolása.

Az új szabályok szerint minden alapvető feladat vonatkozásában minden döntési jog a Monetáris Tanácsot (MT) illeti meg. Minden hatalmat a szovjeteknek – nekem ez jutott eszembe róla. A törvény rendelkezik az MT kibővítéséről és egy újabb alelnök kinevezésének lehetőségéről. Ismét újraszabályozzák a kinevezési procedúrát, az alelnököket, az új, harmadik alelnököt a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára nevezi ki, eddig a jegybank elnöke javasolhatott. A monetáris tanács további tagjait a gazdasági bizottság jelölné, és szintén a köztársasági elnök nevezné ki – ez egyébként az alig egyéves, már ebben a ciklusban született azon szabályozásnak az átírása, miszerint a gazdasági bizottság jelölése alapján a parlament választott.

Eddig is a monetáris tanács volt a legfontosabb döntéshozó testület, nem?

Több alapvető probléma is van a javasolt intézményirányítási modellel. Az egyik, hogy egy nagy létszámú, de gyakorlatilag külsősként dolgozó személyekből álló testület fizikailag is képtelen a napi irányítás feladatait ellátni. Az MT úgynevezett külsős tagjai az elnökkel, alelnökkel ellentétben további munkaiszonyt is létesíthetnek, tehát részmunkaidőben irányíthatják majd a jövőben a jegybankot. Az MT eddig legfőbb döntéshozó szervként, vagyis stratégiát meghatározó és jóváhagyó testületként működött, helyesen.

A törvénytervezet azonban jelentősen kibővíti a tanács jogkörét, és lehetőséget nyújt arra, hogy a parlamenti többség által idén tavasszal kinevezett Tanács mostantól szinte bármilyen, a napi működést érintő kérdésben végrehajtó szervként is működjön. A monetáris tanács ugyan a törvény szerint delegálhatja ezeket az operacionális feladatokat, de ez tartalmilag nem javít a jogszabályon. Az ésszerű és normális szabályozás az lenne, ha a legfőbb döntéshozó hatáskörébe sorolná a stratégiai döntési jogköröket, a többit pedig a menedzsmentre bízná, körülbelül úgy, mint a gazdasági társaságok vagy más intézmények esetében.

A jegybanki stáb munkájának hitelességét pedig súlyosan veszélyezteti az, hogy a törvény a Monetáris Tanács hatáskörébe tartozó feladatokkal kapcsolatos kommunikáció módjáról történő döntést is az MT hatáskörébe utalja. Ad absurdum ez a változás azt is jelentheti, hogy a tanács a saját íze szerint szűri meg vagy írja át a jegybanki döntéshozatal transzparenciáját és alapját képező publikációkat, vagy akár egy új emlékérmét bejelentő sajtóközlemény minden egyes szavát is csak tanács hagyhatja jóvá.

Újból létrejön a jegybankban az igazgatóság is, ezt támogatja?

Ma a jegybank napi működése egyszemélyi vezetésre épül, amit konzultatív testületek segítenek. Az, hogy az operatív működésben visszajön az igazgatóság, az nem lenne feltétlen gond. De ehhez az összes belső szabályzatot töviről hegyire át kell írni. A törvény egyik abszurditása, hogy nem ad semmi átmeneti, felkészülési időt a szervezeti és működési rend teljes átalakításához. Majdnem száz szabályzat átírását kellene elvégeznünk néhány nap alatt, ez pedig fizikai képtelenség. Így előállhat olyan helyzet, hogy az infláció elleni harc elsődleges felelőse, a forint védelmében meghatározó szerepet játszó intézmény nem tudja teljes egészében ellátni a feladatát.

Ezen nem tud sem az IMF, sem az EU segíteni, ha a jegybank működése bizonytalanná válik, azt semmilyen hitelkeret nem tudja pótolni. Ez a jogalkotó felelőssége, vagy esetünkben felelőtlensége. A legkevesebb az lenne, hogy átmeneti rendelkezésekkel az új szabályokat 2012. április 1-jétől kellene életbe léptetni, de a valódi működési biztonságot garantáló időpont 2013 lenne.

Hatalomátvételről beszélt – a jelölési mechanizmus miatt?

Ebből a szempontból különösen elgondolkodtató, hogy vajon mire utalt Varga Mihály államtitkár úr, amikor a minap azt mondta, hogy ki kell egyezni a jegybankkal, és hogy ehhez a kormánynak is gesztusokat kell tennie. A törvénytervezet éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja.

A miniszterelnök jelölhet egy alelnököt, a kormányoldal pedig a gazdasági bizottságban további egy új monetáristanács-tagot. Eleve nincs szükség ezekre a szereplőkre – a harmadik alelnök tisztsége azért szűnt meg 2007-ben, mert a feladatok ellátásához nem szükséges kettőnél több alelnök. A törvénytervezet egyébként semmivel nem is indokolja, miért van szükség harmadik alelnökre, a tervezet indoklási részében egyszerűen megismétli a törvényjavaslat szövegét, hogy három alelnök lehet. Az új pozíciót sem az intézményi feladatok, sem a takarékos közigazgatásról hirdetett kormányzati elvek nem indokolják.

Az MT-tagságot pedig – bár 2005-ben, politikai okokból 11 főre duzzasztották fel – sikerült 2007-ben 7 főben limitálni. Nemzetközi tanulmányokkal támasztható alá, hogy felesleges egy ekkora ország jegybankjának nagyobb tanács. A bővítés tehát ellene megy az egyébként racionális, takarékossági és elméletileg igazolható szempontoknak is, ezért nyilván más, politikai okokat kell keresni a döntés hátterében.

Ebbe a sorba illeszkedik az a módosítás is, hogy az új törvénytervezet szerint az egyes alelnökök feladatáról, kompetenciájáról – ugyan az elnök javaslatára – a monetáris tanács dönt. Elképzelhető akár az is, hogy az új alelnök lesz a felelős az összes fontos feladatért, a meglévő két alelnök pedig, mondjuk, a portaszolgálatért. Az MT maga választja majd meg elnökhelyettesét is az alelnökök közül, és az MT elnökhelyettese helyettesíti az MNB elnökét az eddigi általános hatáskörű alelnök helyett, aki az elnök javaslatára, miniszterelnöki egyetértés mellett került kinevezésre – ezt a posztot most Karvalits Ferenc tölti be.

Mindezt összeadva ebben a helyzetben az új alelnöki posztra csak egy politikai komisszár kinevezését tudom feltételezni: a kormány elégedetlen volt azzal, hogy az MT nem befolyásolja megfelelően az MNB szakmai stábjának a működését, ezért egy olyan embert kell kinevezni, aki ezt a feladatot ellátja. Az új törvény veszélyesen közel hozza a MNB függetlenségének végleges felszámolását.

Tavaly már emiatt aggódott a piac, amikor csak annyi történt, hogy a távozó négy monetáristanács-tag helyére kizárólag a kormányoldal jelölt új tagokat, akiket a parlamentben is a kormánytöbbség szavazott meg. Akkor a jegybank elég visszafogottan kommentált.

Akkor azt mondtam, hogy hiszek abban, hogy az emberek álláspontját az üléspontja határozza meg. Hittem abban, hogy aki bekerül ebbe az intézménybe, annak álláspontját az MNB-törvény szelleme és az Alkotmányra, a jegybanktörvényre tett esküje határozza meg. Így nagy viták nem lehetnek, abban lehetnek eltérések, hogy például egy-egy bejövő adatot másképp értelmezünk, de ez szakmai részletkérdés.

Bár a külső szemlélők számára ez nem látszik, ebben a vélelmemben csalódnom kellett. Ennek jelei sajnos már a tanácsi közleményekben is felbukkannak az üléseken elhangzott hozzászólásokban pedig még inkább. Az is igaz ugyanakkor, hogy a kamatdöntésekben mindezidáig sikerült konszenzusra jutnunk.

De akkor ezek szerint március óta a kormánynak megfelelő döntések születettek a jegybankban.

Márciusban egy lassú és a jegybankot belülről erodáló folyamat indult el az új tagok belépésével. Már az eddigi felállás is veszélyeztette a független jegybanki működést. A belső viták az új törvény nélkül is előbb-utóbb láthatóvá váltak volna, a törvény csak egyértelművé és kézzelfoghatóvá teszi a külső politikai nyomást.

Akkor miért nem volt kamatcsökkentés? Ez volt a kormány egyik visszatérő kritikája tavaly ősszel.

A kormány nem érdekelt kamatcsökkentésben mindaddig, amíg a devizahitel-problémát nem tudják rendezni. Hiszen a kamatcsökkentés forintgyengüléssel jár, ami a devizahiteleseket sújtotta volna. A végtörlesztéssel éppen azért volt a kormány célja, hogy minél többen éljenek vele, mert ha sokan váltanak, akkor a további árfolyamgyengülés már nem akkora politikai probléma.

De akkor mégis ott tartunk, hogy ha akarta volna, a kormány befolyásolhatta volna az eddigi kamatdöntéseket. Miért kell ennél is több, nagyobb befolyás az új törvénnyel?

A kamatpolitikában nincs teljes szabadsága az MT-nek, mert a tanács a szakmai stáb készítette előterjesztések alapján dönt. Ha az inflációs jelentésben leír a stáb egy inflációs pályát, aminek egyébként éppen az is az egyik célja, hogy transzparensé tegye a kamatpolitikát mozgató fő szempontokat, akkor a külső tagoknak ezzel sokkal nehezebb szembemenniük. Egy, a stáb hitelesítette inflációs pályával szembemenő döntés indoklásához sokkal nagyobb felkészültség, tudás és egyébként jó debatőri képességek kellenek. Egyszerűbb a helyzet, ha az inflációs jelentést már úgy lehet megfogalmazni, hogy az alátámasszon akár egy, a folyamatokkal egyébként nem indokolható döntést is.

Szerintem ezért kell egy olyan alelnök, aki a stábot nyomás alatt tartva ennek megfelelő előkészítő anyagokat produkál. A Magyar Nemzeti Bank stábjának szakmai függetlensége, kompetenciája mindezidáig a jegybanki hitelesség meghatározó eleme volt. Én és vezetőtársaim sokszor keményen vitatkoztunk a stábbal, de nem írtuk felül szakmai véleményüket, mert tudjuk, hogy ez a hitelesség alapja. Ha egy politikai komisszár irányítja a stábot, akkor megszűnik a szakmai függetlenség, ami a jegybanki hitelesség végleges elvesztéséhez vezet.

A negyedévente frissített, a stáb készítette inflációs jelentésben szereplő makrogazdasági kitekintésben számos ponton – növekedés, költségvetési hiány várható alakulása – eltért az MNB és a kormány prognózisa, ez is meghúzódhat a háttérben?

Azt gondolom, igen. A kormány különösen zokon vette, hogy a Költségvetési Bizottság ülésén következetesen jeleztem a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos kockázatokat. A legújabb fejlemények tükrében, úgy tűnik, mégiscsak hallgatni kellett volna a független jegybank szakértői elemzésére. Ennek a megszólalásomnak is látszik már az eredménye. A törvénytervezet szerint a jövőben a jegybank elnöke nem jogosult a Költségvetési Bizottság ülésén kifejteni a véleményét a költségvetési tervezetről és a Költségvetési Tanács ülésein sem a saját, hanem az MNB (nyilván a monetáris tanács által előzetesen jóváhagyott) véleményét képviselheti. Ezzel a Költségvetési Tanácsban is már három mamelukvélemény találkozhat egymással.

Azt még elődeinek tudják be, hogy egy a piacon széles körben elismert szakmai gárdát sikerült évek alatt összerakni majd megtartani a jegybankban. Hogy veszik majd minderre rá őket?

Eddig nem tértem ki a törvény egy másik pontjára, amely szintén alapjaiban veszélyezteti az MNB működését. A tervezet rendelkezik a dolgozók fizetésének korlátozásáról is, legfelső határként az alelnökök fizetését határozza meg. A tavalyi elnöki és alelnöki fizetéscsökkentések után a törvény szerint az alelnöknek 1,4 millió forint fizetés jár. Emiatt ma a középvezetők egy része többet keres, mint az alelnök. A jegybank középvezetői esetén a most benyújtott törvénytervezet 30-40 százalékos jövedelemcsökkenést jelent. Ez ismételten súlyosan sérti az uniós alapszerződést, hiszen a jegybanki függetlenség része a pénzügyi függetlenség, vagyis hogy a jegybank szabadon választhatja meg, kit és milyen feltételekkel alkalmaz.

De a jogi problémákon túl a fizetési korlát azért sem indokolt, mert a jegybanki dolgozók jövedelme a releváns munkaerőpiacon mérhető jövedelmeknek megfelelő. A jegybank ebben egy 2001 óta érvényes, éppen Járai Zsigmond által meghonosított stratégia szerint jár el: a nagy kereskedelmi bankokhoz hasonlítjuk a bértáblát, és hogy az ennek meg is felel, külső szakértő is igazolja. A bérköltségekkel egyébként is takarékosan bánunk, négy év alatt 25 százalékkal csökkent a létszám, reálértékben harmadával a bérköltségünk. Ezzel messze túlteljesítettük a közszféra egészében megvalósult bérköltségcsökkentést.

Egyébként, ha már a közszférával hasonlítjuk össze az MNB-s béreket, akkor célszerű az összehasonlítás alapjául a PSZÁF-ot venni. Ott pedig magasabbak az átlagkeresetek, mégsem tudni arról, hogy ott bármilyen korlátozást tervezne a kormány. Nyilvánvaló, hogy a jegybank napi működésében aktívan részt vevő középvezetők fizetésének drasztikus és indokolatlan csökkenése óriási működési kockázatot jelent az MNB számára. Én ezt nem tudom másképp, mint a független szakértő stáb megfenyítésének tekinteni.

Ha pedig az MNB stábja elveszti mind szakmai, mind anyagi függetlenségét – akkor az a jegybanki hitelesség elvesztését jelenti. Innentől kezdve a jegybank egy lesz az államigazgatás apró fogaskerekei közül. Nem fogja tudni betölteni alapfunkcióját, amiért a független jegybankokat létrehozták, nem lesz a mindenkori rövid távú politikai érdekek által vezérelt kacskaringók közepette a gazdasági stabilitás hiteles ombudsmanja.

A felső vezetés bércsökkentését az Európai Központi Bank és a Bizottság is támadta, uniós jogot sértő lépésnek minősítette. Számít rá, hogy az ügy előkerül majd a most újrakezdendő IMF-EU tárgyalásokon is?

Én is úgy látom, hogy ez a többszöri frankfurti és brüsszeli felszólítás után várhatóan az uniós bíróság elé kerülő ügy konkrétan akadálya lehet az IMF–EU-párossal való új hitelmegállapodásnak. Én felajánlottam a kormánynak, hogy tárgyalni szeretnénk: nem ragaszkodunk semmiféle jövedelemhez, fair megoldást akarunk, ami mindenki számára elfogadható. A jegybank uniós jogban is rögzített függetlenségét az sérti, ha diktátumszerűen állapítják meg a jövedelmeket, ezt kifogásolja az Európai Központi Bank és az EU. Ha ezt a kérdést megállapodással rögzíteni lehetne, a jogvita is véget érne.

Persze azt látni kell, hogy miközben az elnök és az alelnökök fizetését levágták, a felügyelőbizottsági tagokét időközben visszaállították a korábbi szintekre, most pedig az új törvényben a külső monetáris tanácstagok bérét is megdupláznák. Ebből pedig nehéz más következtetést levonni, mint hogy szó sincs a korábban hivatkozott érvekről, a társadalmi igazságosságról és a takarékosságról. Egy büntető hadjárat folyt ellenem és az alelnökök ellen.

Mikor ajánlotta fel a megállapodást? Mi volt a válasz?

Semmilyen visszajelzést nem kaptam. A négy héttel ezelőtti kormányülésen ismét felvetettem, de most sem volt válasz.

Az Európai Központi Bank ma publikálta véleményét a törvény tervezetével kapcsolatban. Úgy véli, megerősítik aggályait?

Igen. Az EKB állásfoglalása többek között azt is nehezményezi, hogy nem az Országgyűlésnek benyújtott szöveget, hanem egy korábbi tervezetet kaptak meg véleményezésre. Az EKB véleménye, amit Mario Draghi elnök maga írt alá, egyébként is hangsúlyozza, hogy az uniós jogszabályokkal összhangban éppen ezért kötelező egy újabb konzultáció.

Az EKB véleménye más tekintetben is egyértelmű. A központi bank úgy látja, az MT tagjai és az alelnökök számának növelése aggályokat kelt abban a tekintetben, hogy mindez felhasználható lehet a döntéshozatal központi banki függetlenség kárára történő befolyásolásához. Továbbá az EKB hiányolja azt is, hogy a törvénytervezet nem teszi egyértelművé: tiltott a központi banknak vagy bármely döntéshozó szervének kormányzati utasítások adása, illetve az MNB döntéshozó szervei tagjainak feladataik ellátása során történő befolyásolása.

Az Európai Központi Bank véleményében többször és hangsúlyosan felhívja a figyelmet a jegybanki függetlenség fontosságára. Az állásfoglalás egyértelműen fogalmaz, és rendkívül aggályosnak tartja, hogy a jogszabálytervezet megsérti a jegybank függetlenségét, néhány rendelkezése pedig felveti a politikai befolyásolás lehetőséget. A döntéshozatali folyamat zökkenőmentes átvételének és az MNB zavartalan működésének biztosítása érdekében az EKB is egyetért az MNB-vel abban, hogy szükséges egy átmeneti időszak biztosítása a döntéshozatalnak a Monetáris Tanács részére való zökkenőmentes átadására.

Ennek fényében is az új törvény mennyiben lehet akadálya az IMF–EU-tárgyalásoknak, illetve mennyiben lehet nemzetközi nyomásra számítani az ügyben?

A fizetések korlátozása szerintem biztosan sérti az uniós jogot, ezt a korábbi EKB-s állásfoglalások egyértelműen alátámasztják, és a mostani vélemény ezt csak megerősíti. Ugyanakkor azért az elmúlt évben már komoly uniós figyelem övezte azt a kérdést, hogy a kormány többször is nyilvánosan nyomást gyakorolt a jegybankra – a jogvitában is időről időre visszaköszön ez a kérdés. Egyébként egy jogszabály lehet formálisan rendben lévő, ha összeszedjük a legrosszabbat Európa összes vonatkozó törvényéből.

A törvény előterjesztője az NGM. A minisztérium szakmai stábja a törvényelőkészítés során nem tudta felmérni az ön által említett a veszélyeket?

Azt gondolom, hogy bizonyos döntések olyan magas politikai szinten születnek meg, amire az NGM stábjának nincs ráhatása, nem tudják, milyen motivációk állnak a döntés mögött. Mindent elkövettem, ami tőlem telik, több levelet írtam, többször jártam kormányülésen. Felhívtam a figyelmet a kockázatokra. Hatása nem volt. De ha a kormány logikusan számolna döntései piaci a következményeivel, akkor a végtörlesztésről szóló törvényt sem fogadta volna el, hiszen ma már nyilvánvaló, milyen mérhetetlen károkat okozott az országnak, miközben kevesek, nem is a legrászorultabbak komoly nyereségre tettek szert.

A kormány szerint nem a végtörlesztés vagy egyéb hazai gazdaságpolitikai döntések miatt vagyunk ilyen helyzetben, hanem első sorban a külső helyzet, illetve a forint, az ország elleni spekuláció miatt. Tudnak-e spekulációról, illetve súlyozható-e, hogy milyen tényezőknek mekkora szerepük van a mostani forint- és hozamszintekben, a leminősítésben?

Azt látjuk, hogy a külföldiek jelenleg inkább eladói, mint vevői pozícióban vannak a magyar eszközöket illetően. De azt is látni kell, hogy spekulációs támadás általában olyan devizákat ér, amelyeknek gyengék a fundamentumaik. Ezért nagyon fontos, hogy a fundamentumokat erősítsük gazdaságpolitikai lépésekkel, egy védőháló kiépítésével. Illetve amíg ezekre a lépésekre nem kerül sor, addig jegybanknak kamatpolitikával kell a helyzetet ellensúlyoznia.

Erről szólt a november 29-i 50 bázispontos emelés, illetve annak ígérete, hogy ha a helyzet nem javul, további emelésekre kényszerülhet az MNB. Ezzel próbáljuk stabilizálni a helyzetet, időt adva a kormánynak a megfelelő gazdaságpolitikai lépések meghozatalára, illetve a nemzetközi szervezetekkel való megállapodásra.

A tárgyalások bejelentésétől azért lehetett azt várni, hogy lesz egyfajta fordulat a gazdaságpolitikában. Lát bármilyen fronton fordulatot?

Nem, de a remény hal meg utoljára.

Lehet-e fordulat nélkül megállapodás, lehet-e védőhálónk?

Szerintem nem.

Több piaci szakértő szerint, ha a kormány és a jegybank bármikor az elmúlt egy évben – akár túl a tavaszi MT-választáson –, kiállt volna, és néhány közös gazdaságpolitikai célt megfogalmazva deklarálta volna, miben tud és kíván együttműködni, azzal a forint érezhetően erősödött volna, az állampapírpiaci hozamemelkedés egy része megakadályozható lett volna, sőt részben pont ezek miatt akár leminősítés is elkerülhető lett volna. Egyetért?

Én ezeket a hatásokat külön-külön nem tudom mind megerősíteni, de az biztos, hogy a kockázati megítélésünket egy ilyen lépés javította volna. Erre tettem is javaslatot Matolcsy miniszter úrnak, nem is egyszer. Kértem, mert egy ilyen lépés biztosan sok milliárd forintot spórolhatna meg a magyar adófizetőknek. Nem rajtam múlt, hogy nem történt meg.

Orbán Viktor miniszterelnök egy éve azt mondta, két malomban őről a kormány és az MNB, és ha egy országban teljesen más gazdaságpolitikát lát kívánatosnak a jegybank, mint a kormány, az megnehezíti az ország dolgát, kárt jelent az ország számára.

Gazdaságpolitikai célja a kormánynak van, a jegybanknak inflációs célja van, és a pénzügyi stabilitás fenntartását támogatja. Az pedig kétségtelen tény, hogy a kormány intézkedési nem igazán szolgálták e célokat.