Bankot vehet az állam

2011.12.21. 15:44

A Magyar Fejlesztési Bank hamarosan akár meg is veheti a német DZ Bank 38,5 százalékos részvénycsomagját a takarékszövetkezetek ernyőintézményében, a Takarékbankban. A felvásárlással az állam erőteljesebb szerepet kíván vállalni a kisvállalkozói hitelezésben, írja a Figyelő.

Az információt ugyan az érintettek közül senki sem erősítette meg hivatalosan, de a háttérből többen jelezték: valóban felmerült az ötlet. A lap szerint a terv, vagyis egy állami hátterű kereskedelmi bank segíthetne a hitelhiánytól szenvedő magyarországi kis- és középvállalkozásokon, ráadásul miután korábban a lakossági devizahitelezésben érdekelt nagyobb bankok a magas forintkamatokkal megnehezítették a kiváltó hiteles végtörlesztést, az államban emiatt szintén felmerülhetett, hogy jó lenne a lakossági piacon is egy állami érdekeket figyelembe vevő szereplő.

A Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank AG azon 71 európai bank között van, amelyeknek tőkepótlásra van szükségük ahhoz, hogy 2012 közepére megfeleljenek az Európai Bankhatóság (EPA) által előírt 9 százalékos tőkemegfelelési mutatónak. A német takarékszövetkezeti csúcsbank e mutatója jelenleg 8,64 százalékos, a tőkepótlás 353 millió eurót igényel. Vagyis vagy tőkét kell bevonnia, vagy eszközöket, érdekeltségeket eladnia.

A Portfolio.hu ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a bank  nyereséges, így ezt belső tőkeképzéssel is meg tudja tenni: az első félévben 449 millió euró volt a cég profitja. Az DZ Bank számára tehát a lap szerint nagy valószínűséggel nem égetően szükséges a Takarékbank eladása.

A Takarékbank az állami kommunikáció által eddig is támogatott takarékszövetkezeti szektor főtulajdonában van, a szektor szerepét a kormány növelni szeretné a pénzügyi szférában. Maga a bank az elmúlt években folyamatosan nyereséges volt, magas a tőkemegfelelési mutatója, 2010 végi mérlegfőösszege 379 milliárd forint volt. Mind a bank, mind a szektor jelentős hitelezési potenciállal rendelkezik.

A Figyelő forrásai szerint inkább azért merülhetnek fel kételyek egy ilyen lépés miatt, mert egy közepes, de akár egy nagyobb állami intézmény nem feltétlenül tud a hitelpiacon versenyt támasztani.Időt és szakértelmet kíván, ha egy addig nem meghatározó szereplő szeretne komolyan belépni egy szegmensbe. A Portfolio szerint a felvásárlással az állam többségi befolyást nem, " erőteljes rálátást" azonban kapna az általa preferált takarékszövetkezeti szektorra.